Segítve a közös áhítatot, a levéllel együtt közzétett egy Szűzanyához szóló imádságot is, melyet Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka előzetesen jóváhagyott.
Levél a szentföldi kusztódia minden tagjának
Kedves Testvérek, az Úr adjon nektek békét!
Ahogy arra Pierbattista Pizzaballa bíboros, testvérünk és pátriárkánk rámutatott, nagyon nehéz időket élünk, amikor különösen fontos a békéért imádkozni. A remény biztató jelét merem látni abban a tényben, hogy az érintett felek megegyeztek abban, hogy tovább folytatják a párbeszédet a gázai tűzszünetről, a túszok és a politikai foglyok szabadon bocsátásáról
azon a napon, amelyen Szűz Mária testi és lelki mennybevételét ünnepeljük, mely „biztos remény és a vigasztalás jele nekünk, földi zarándokoknak” (GS 68).
Ennélfogva a Getszemáni-kolostor gvárdiánjával és testvéri közösségével egységben úgy gondoltuk, hogy a mennybevétel napjának ünnepét a Szentföldért és az egész világért végzett intenzív imádságnak szenteljük. Tudjuk ugyanis, hogy amikor a mennyben megjelenik a szülésre kész Asszony alakja, feltűnik az alvilági sárkány is, és nekiesik az Asszony gyermekeinek (vö. Jel 12,1), de a Szent Mihály arkangyal vezette égi seregek ellenállásába ütközik.
Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy ez az alkalom a benső imádság napja legyen, és ezért egy olyan imádságot használunk, amihez kifejezetten kértem a pátriárka jóváhagyását, és amelyet maga a patriarkátus is használni fog.
Szűz Mária esdje ki nekünk azt, amit már a Magnificatban elénekelt, és amit az ő isteni Fia meghirdetett a boldogmondásokban:
„Széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel.” „Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni” és „a szelídek, mert ők öröklik a földet”.
Akik tudnak, vegyenek részt a Getszemáni-kolostorban augusztus 14-én és 15-én zajló ünnepségen, a kusztódia által közzétett program szerint; a többiek saját közösségeikben ünnepeljenek velünk – imádkozva a mennybe fölvett Boldogságos Szűz Máriához intézett békefohászunkat!
Az Úr áldjon és őrizzen benneteket!
Francesco Patton ferences testvér, szentföldi kusztos
*
Békefohász a mennybe fölvett Boldogságos Szűz Máriához
Isten dicsőséges Anyja, kit angyalok kórusai fölé emeltek, könyörögj érettünk Szent Mihály arkangyallal és a menny minden angyali hatalmával és minden szenttel együtt szentséges és szeretett Fiadhoz, a mi Urunkhoz és Mesterünkhöz.
Nyerd el e Szentföld, összes gyermeked és az egész emberiség számára a kiengesztelődés és a béke adományát!
Teljesedjen be a jövendölésed: a gőgösök szóródjanak szét szívük gondolataival; a hatalmasokat taszítsák le a trónjukról, és végül emeljék fel az alázatosokat; az éhezők teljenek be minden jóval; a békességben élőket Isten gyermekeinek ismerjék el; és a szelídek kapják meg ajándékba a földet.
Adja meg ezt nekünk Jézus Krisztus, a te Fiad, aki ma az angyalok kórusa fölé emelt téged, megkoronázott az ország diadémjával, és az örök dicsőség trónjára ültetett, és akinek legyen tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Ámen!
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: custodia.org
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria