Ilyen egy ciszjordániai falu keresztény lakóinak élete a gázai háború idején

Matteo Zuppi bolognai érsekkel, az Olasz Püspöki Konferencia elnökével érkezett a Szentföldre egy csoport hívő is a bolognai érsekség által támogatott béke és szolidaritás zarándoklatára, nekik meséltek az itt lakók az életükről. Ain Arik egy körülbelül kétezer lelket számláló palesztin falu, Rámalláhtól néhány kilométerre északra. Ahhoz, hogy oda eljussunk, át kell kelni az izraeli elválasztó falon. A közeli mecset minaretje mellett ott van a latin és az ortodox templom harangtornya is. A közelség a vallások közötti együttélés hosszú történetéről mesél. Ma a falu lakóinak kétharmada – köztük olyan menekült családok, akik az izraeli állam 1948-as megszületése után érkeztek Haifából – iszlám vallású, de a polgármesteri tisztséget egy keresztény tölti be.

A Firas Abedrabbo atya által vezetett latin plébániai iskolába 250 diák jár, akiknek túlnyomó többsége muszlim. Az 1980-as évek közepén a faluban letelepedett a Giuseppe Dossetti (olasz kereszténydemokrata politikus, aki 1958-ban a közélettől visszavonulva szerzetes és pap lett, monasztikus közösséget alapított, amelyet később többen követtek – a szerk.) által az 1950-es évek elején alapított közösség férfi és női szerzeteseinek egy kis csoportja. A helyi lakosságot még inkább összeköti az izraeli megszállás okozta szenvedés, amely a Hamász október 7-i terrortámadása után még keményebbé vált.

„Amit most átélünk, az nagyon nehéz. Reméljük, hogy az Úr igazságot szolgáltat” – hangzottak Khalil szavai, aki átélt két intifádát és hosszú ideig politikai szerepet vállalt a helyi önkormányzatban, amelynek elnöke is volt. „A Gázában zajló háborúnak itt Ciszjordániában is vannak következményei. A palesztinok valóságos mészárlásának vagyunk tanúi. Néhány nappal ezelőtt a közeli Kafar Naeme faluban négy fiatalembert ölt meg az izraeli hadsereg. Október 7-e után a blokádok és a katonai razziák fokozódtak. Izrael visszavonta a munkavállalási engedélyeket, és sok családnak nincs többé bevételi forrása. Visszavonták az engedélyeket, hogy Jeruzsálembe mehessünk imádkozni. A vízellátás, amely Izrael által ellenőrzése alatt áll, csak 50 százalékban biztosított. A hadsereg rajtaütéseivel iskolákat, utakat, gyógyszertárakat rongált meg. Kétségbe vagyunk esve” – mondta. Úgy véli, a megoldás a két nép, két állam, és a nemzetközi közösség a palesztin nép mellett áll, támogatja a békéről szóló álmukat.

Szenvednek a muszlimok és szenvednek a kisebbségben lévő keresztények. „Sokan gondolnak a kivándorlásra, állandóan ott van ez a gondolat – mondta egy fiatalasszony, Jacqueline, akinek van egy kislánya. – Számunkra, keresztények számára a legnagyobb kihívás az, hogy a földünkön maradjunk, ahol születtünk és nevelkedtünk, és ahol méltósággal és jogaink birtokában kellene élnünk. Az évtizedek óta tartó konfliktus beépült a DNS-ünkbe, a mindennapi élményeink része, ahogy a letartóztatástól való félelem is.”

Jacqueline személyes tapasztalatból beszél: „A férjemet, az apámat és a testvéremet izraeli katonák vitték el egy éjszakai rajtaütés során otthonunkból. Az volt a bűnük, hogy vasmegmunkálással foglalkozunk. Ez elég volt ahhoz, hogy Izrael lehetséges fegyvergyártóként tekintsen ránk. Az egész műhelyünket feldúlták. De a Gázából érkező híreket hallgatva inkább hálát kell adnunk Istennek, mert mi nem vagyunk olyan helyzetben, mint ők.”

Jeries, 18 éves, a jövőjét kellene építenie, és tanulmányait is be kell fejeznie. Sajnos még az iskola befejezése is kihívást jelent: „Ennyi évnyi tanulás után gyakran olyan munkákat kell végezni, amelyekhez nem tanultál, és nem rendelkezel semmilyen készséggel. Megszállás alatt élni azt is jelenti, hogy nem tudunk elmenni meglátogatni a barátainkat Rámalláhba. Soha nem tudhatod, mi történhet veled, az izraeli katonák bármikor megállíthatnak és letartóztathatnak.”

Marianne a birzeiti egyetemen tanul számítástechnikát: „A mártírok egyetemének is nevezik az intézményt, mivel sok diákja életét áldozta azért, hogy szabadságot és igazságot követeljen Palesztinának. Amikor látjuk a képüket a karunk épületében, arra gondolunk, hogy a következő halálos áldozat talán mi leszünk. A megszállás nem válogat keresztények és muszlimok között, mindannyian palesztinok vagyunk. Népünk az arab világ népei közül köztudottan az egyik legműveltebb, és egy művelt nép félelmetesebb, mint egy tudatlan, ezért Izrael mindent megtesz, hogy akadályozza az oktatásunkat. Gyakran előfordul, hogy a hadsereg bejön az egyetemre, és ok nélkül elviszi a diákokat.”

A katonai megszállás nem akadályozza meg az Ain Arik-i keresztényeket abban, hogy „imádkozzanak a békéért, és amennyire csak lehet, próbálják elfelejteni, hogy háborúban élünk és megszállás alatt állunk. Fiatal palesztinok vagyunk, akiknek, mint a világon minden kortársunknak, meg kell valósítani az álmainkat, fel kell építeni az életünket, de ilyen körülmények között ez sokkal nehezebb. Az Egyház és a plébánia mindig is menedéket, lelki és anyagi támaszt jelentett mindannyiunk számára. Segít nekünk reménykedni”.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Agensir

Fotó: Agensir; Chiesadibologna.it

Magyar Kurír