Az irgalmasság szentévének végén, november 13-án, a vesperást megelőzően ünnepség keretében bezárják a szent kaput a Westminster-székesegyházban is. Az anglikán egyház vezető érseke is meghívást kapott, hogy mondjon beszédet a szertartáson. Beszédének pontos témáját még nem tették közzé.
Az egyházmegye meghívta a papságot, hogy vegyenek részt az eseményen, illetve jelöljenek ki minden plébániáról két-két hívőt, akik egyházközségüket képviselik. Vincent Nichols bíboros, westminsteri érsek emellett előírta, hogy az egyházmegye többi szent kapuját is ugyanebben az időben, délután fél négy órakor zárják be.
A bejelentés, hogy Justin Welby érsek beszédet fog mondani a szertartáson, azt követően történt, hogy a hónap elején Rómában találkozott egymással az anglikán érsek és Ferenc pápa abból az alkalomból, hogy ötven éve kezdődött a két egyház közötti kapcsolat megerősítése.
Forrás és fotó: Catholic Herald
Magyar Kurír
(sza)
Kapcsolódó fotógaléria