Az asszisztált öngyilkosság és az eutanázia abszolút ellentmondása; az élethez való jog védelme főként a leggyengébbek esetében; a nem arányos kezelések; a betegek fokozottabb ellátása; együttműködés az Egyház és a politika között az életvégi kérdésekben – ezek a fő témái annak a kötetnek, melyet az Pápai Életvédő Akadémia elnöke bemutatott Ferenc pápának. Azzal a szándékkal is történt a találkozó, hogy tisztázza a kislexikon megjelenésével kapcsolatos vitákat, melyek az élet végéről szóló némely kijelentésével kapcsolatban merültek fel.
A 88 oldalas kiadvány röviden pontosítja az élet végével kapcsolatos legfontosabb kifejezéseket, mint például az eutanázia, az asszisztált öngyilkosság, a palliatív ellátás, a hamvasztás. A július elején megjelent kiadvány az elmúlt napokban az érdeklődés homlokterébe került, miután egyes újságok kiemelték, mik számíthatnak „nyitásnak” a témában a Szentszék részéről.
A Szentatyánál tett látogatása után Vincenzo Paglia érsek a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott, és kifejtette, ezek az „újdonságok” valójában olyan jelzések, amelyek a pápák és az Egyház elmúlt hetven évben megfogalmazódott tanításában gyökereznek.
– Mit szólt ehhez Ferenc pápa, aki mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy megvédje az életet, annak minden szakaszában?
– Ferenc pápa megismételte nagyrabecsülését a Pápai Életvédő Akadémia munkája iránt. Az élet végének kérdése természetesen összetett és bonyolult, a kérdésről gazdag az Egyház tanítóhivatali megnyilatkozása XII. Piusz pápától, 1957-től kezdve egészen napjainkig. Az életet annak egésze során meg kell védeni, nem csak bizonyos pillanatokban.
Mindenekelőtt az élethez való jogot és különösen a kiszolgáltatott emberek életét kell megvédeni, hogy ellensúlyozzuk a „leselejtezés kultúráját”, amely a mai emberek öngondoskodásának és autonómiájának igénye mögött bújik meg.
– Vannak, akik azt állítják, hogy a kézikönyv a Szentszék nyitása a betegek táplálásának és vízbevitelének felfüggesztése irányába. Tényleg így van?
– Emlékszem, hogy XII. Piusz pápa már 1956-ban – amint arról a lexikon is beszámol – megerősítette a mesterséges lélegeztetés felfüggesztésének jogszerűségét, amennyiben súlyos körülmények lépnek fel. 2007-ben pedig maga a Hittani Kongregáció – miután megerősítette a használatukra vonatkozó pozitív előfeltevést – elismerte, hogy azok használata jogszerűen megszakítható (vagy éppen nem indítható el), ha „túlzott megterheléssel vagy jelentős fizikai megpróbáltatással járnak”. Ez két olyan kritérium, amely a nem arányos kezelések meghatározásának részét képezi, vagyis amelyeket fel kell függeszteni. Ez olyasfajta mérlegelés, amelybe a betegeket lehetőség szerint mindig be kell vonni. A lexikont tehát a maga teljes egészében kell elolvasni!
– Változik valami az eutanáziával és az asszisztált öngyilkossággal kapcsolatban? Egyes újságok az élet végéről szóló vatikáni kislexikonnal kapcsolatban úgy fogalmaztak, hogy a terápiához való merev ragaszkodás vagy a kezelés indokolatlanul makacs elutasítása valójában kedvező véleményt takar…
– Az Egyház ismételten leszögezi, hogy abszolút módon ellenzi az eutanáziát és az asszisztált öngyilkosságot. Ez az én meggyőződésem is, még ha valaki azt akarja is, hogy az ellenkezőjét állítsam. De az Egyház arra a megfontolásra is felszólít minket, hogy az értelmetlen makacsság (terápiás megátalkodottság) mennyire nem az orvostudomány és a kezelések sajátja, amelyek valójában a beteg személyre szabottak, mégpedig a beteg javára. A halál, sajnos, az élet egyik dimenziója. Ez elkerülhetetlen.
Természetesen soha nem szabad lerövidítenünk az élet időtartamát, de nem szabad megátalkodnunk abban sem, hogy bármilyen módon akadályozzuk annak lefolyását.
Törékenyek vagyunk. És itt van az, amiért vigyáznunk kell egymásra. Sokkal keményebben kell dolgoznunk, mint általában, hogy elkísérjük az embereket életük végső szakaszában, tudva, hogy nekünk, hívőknek nem a halálé az utolsó szó!
– A lexikon „mediációról szól jogalkotási síkon”, ezek közül melyek tekinthetők elfogadhatónak?
– Nincsenek előzetesen „elfogadható mediációk”. Természetesen kívánatos, hogy az élet végének alapvető és nagyon kényes kérdéseiben a lehető legmagasabb szintű konszenzus szülessen, ezért az eltérő érzékenységeket és vallási meggyőződéseket tiszteletteljesen figyelembe veszik. Ez a politika feladata. Az Egyház együttműködhet ebben az egész társadalom közös javát szem előtt tartva. Ám az Egyház a lelkiismeret formálásáért felelős, nem pedig a törvények kidolgozásáért.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria