Nemzeti imádságra hívnak és Szent Mihály közbenjárását kérik a belarusz püspökök szeptember hónapban

Főtisztelendő paptestvérek, Istennek szentelt személyek, kedves hívek, jóakaratú emberek!

Szülőföldünk soha nem látott társadalmi-politikai válságot él át, mely napról napra egyre mélyül.

A békeszerető és toleráns Belaruszban – így ismerik hazánkat a világban – testvérkéz sújtott le testvérre, melynek következtében vér folyt és sok ember megsebesült.

A súlyos gazdasági helyzet ma szintén nagy aggodalomra ad okot. Nemzetközi elszigeteltség fenyeget bennünket. A társadalom megosztottsága növekszik, ami nem ígér jó jövőt, mert amint azt Krisztus mondja: „Minden ország, ahol belviszály támad, romlásba dől, és egyetlen város vagy ház sem marad fenn ott, ahol belviszály támad” (Mt 12,25). Egyre gyakrabban hallható, hogy a polgárháború fenyegetése valóra válik, amire néhány hónappal ezelőtt még egyikünk sem mert gondolni.

Közismert, hogy a betegség hatékony gyógyítása érdekében elengedhetetlen a diagnózis felállítása, majd az alapján a megfelelő orvoslás. Hasonlóan szükséges a diagnózis a jelen válság leküzdéséhez, amely tetőpontját a közelmúltbeli elnökválasztás után érte el.

A dolgok ilyetén állása mellett

a külső okok feltárása után feltétlenül szükség van arra, hogy a lelki dolgokra is figyelemmel legyünk.

Be kell vallanunk, hogy társadalmunk lelki beteg. A múlt század ’90-es éveiben visszanyertük a szabadságot. Ez nagyszerű ajándék, melyet népünk szenvedés árán nyert el, de ugyanakkor nagyszerű feladat is. Népünk elszenvedte az istentagadó-totalitárius rezsim súlyos megpróbáltatásait, és helytállt a rabság körülményei között. De vajon helyt tudunk-e állni a szabadságban? A közelmúlt történelme megmutatta, hogy nem tudunk. Úgy fogtuk fel a „szabadság” csábító szavát, mint lehetőséget arra, hogy Isten törvényét mellőzve korlátozások és felelősség nélkül éljünk.

Isten rendjével ellentétes törvényeket fogadnak el, melyek erkölcsi romláshoz vezetnek; tönkreteszik a családot mint a társadalom fundamentumát, nem tisztelik az Istentől ajándékba kapott életet és visszaélnek vele, lélekellenes kultúrát propagálnak, nem engedélyezik a vallás jelenlétét az iskolai oktatásban, a rendfenntartó erők kötelékében és a büntetés-végrehajtási intézetekben. Nincs rendezve a vallási szervezetek és az állam kapcsolata, továbbá a vallási szervezetekre és a vallásszabadságra vonatkozó hatályos jogszabályok már régóta nincsenek összhangban a világon elfogadott szabványokkal.

Ennek következtében a vallási szervezetek nem tudják teljes mértékben kiaknázni lehetőségeiket, elsősorban azt, hogy örök és változatlan lelki értékek alapján neveljék az új embert, aki felelősségteljesen és becsületesen el tudja látni kötelességeit, és úgy cselekszik, hogy a jövőben ne legyenek olyan nehézségek, amelyekkel most szembe kell néznünk, s nem tudjuk, hogyan oldjuk meg azokat. A jó hívő ember jó állampolgára hazájának, aki gondoskodik annak mind lelki, mind anyagi jólétéről.

A mostani válság a törvényszegés bűnének elkerülhetetlen következménye.

Éppen ezért be kell vallani a bűnt – a személyeset éppúgy, mint a közösségit –, és életünk megváltoztatása érdekében bűnbánatot kell tartani.

Hazugság helyett az igazságnak kell érvényesülnie, a gonoszság helyett a jónak, a gyűlölet helyett a szeretetnek, az ítélkezés helyett a megbocsátásnak, a kártékony megosztottság helyett az egységnek.

Miközben elismerjük az igazságosság elvét, nem szabad megfeledkezni a szeretet elsőbbségéről. E nélkül a normális életbe való visszatérés lehetetlen. Az Isten végtelen irgalmasságáról szóló igazság alapján emlékeznünk kell arra, hogy minden embernek irgalmasnak és megbocsátónak kell lennie. Szent II. János Pál pápa azt mondta, hogy a szeretet és az egyetértés békét teremt, a gyűlölet és az erőszak pedig tönkreteszi azt.

A kereszténység azt tanítja, hogy a rosszat győzd le a jóval. Éppen ezért ma különösen aktuálisak a ferences békeima szavai:

„Uram, tégy engem békéd eszközévé, hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol sötétség, oda világosságot, ahol szomorúság, oda örömet.”

A Katolikus Egyház a belarusz társadalmi-politikai válság kezdetétől fogva a felmerült problémák megoldása érdekében párbeszédre szólított fel és imádságra buzdított, Krisztus szavait idézve, miszerint nélküle semmit sem tehetünk (vö. Jn,15,5). Augusztus 18-án a minszki Szent Simeon és Szent Ilona-templomban, mely Vörös templom néven ismert, a társadalmi konfliktus békés rendezését célzó, példa nélkül való vallásközi imádságra került sor.

Ferenc pápa aggodalommal szemlélve a hazánkban kialakult bonyolult helyzetet, a válság békés rendezése érdekében párbeszédre, az erőszak beszüntetésére, az igazságosság és a jog tiszteletben tartására szólított fel.

A Belarusz Katolikus Egyház legfőbb mennyei pártfogója Szent Mihály arkangyal, a gonosz lélek legyőzője. Templomainkban naponta egy külön imádságot mondanak, közbenjárását kérve.

E bonyolult helyzetben, a jövő iránti felelősségünk tudatában azzal a kéréssel fordulok a hívekhez és minden jóakaratú emberhez, hogy szeptember hónapban Szent Mihály arkangyal közbenjárását kérve imádkozzék Belaruszért, a konfliktus további terjedésének megakadályozása és a válság mielőbbi megoldása érdekében.

Szívből adom áldásomat azokra, akik részt vesznek ezen imádságban.

Tadeusz Kondrusiewicz
minszki és mogiljevi érsek
a Belarusz Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Minszk, 2020. augusztus 30.

Fordította: Hidász Ferenc OFM

Forrás és fotó: Catholic.by

Magyar Kurír