A kultúrák és vallások közötti párbeszéd a katolikus iskolákban – ez volt a témája a konferenciának, melyen csaknem százötvenen vettek részt, akik több mint húsz európai országból érkeztek. Az európai katolikus iskolák közössége kulturális és vallási összetételét tekintve sokszínűbbé vált az elmúlt időszakban, és erre a kihívásra a katolikus oktatásnak válaszolnia kell – indokolta a téma időszerűségét a kétnapos rendezvény megnyitóján Guy Selderslagh, a CEEC főtitkára.
A konferencia több előadásából is kiviláglott, hogy – a szekularizáció, a globalizáció és a migráció hatására – számos nyugat-európai országban a katolikus iskolák diákjainak jelentős része nem katolikus. Muszlim szülők is szívesen küldik gyermeküket katolikus intézménybe, mert úgy vélik, hogy ott jobban tolerálják vallásukat, mint az állami iskolában. A vallásilag közömbös családokból érkező diákok és szüleik számára a katolikus iskola az első hely, ahol az Egyházzal kapcsolatba kerülnek.
Az előadók – teológusok, szociológusok és oktatásügyi szakemberek – elsősorban a kulturális és vallási párbeszéd fontosságára hívták fel a figyelmet. Jean-Marc Aveline marseille-i segédpüspök Ferenc pápát idézve hangsúlyozta: tanítani kell a párbeszéd kultúráját az iskolában.
Fotó: Katolikus Pedagógiai Intézet
Fotó: CEEC
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria