Ökumenikus imatalálkozó Ferenc pápa egészségéért, valamint minden betegért és szenvedőért. Március 21-én délután 3 órakor Rómában a San Lorenzo in Piscibus templom adott otthont az imának a Szent Lőrinc nevét viselő nemzetközi ifjúsági központban. A kezdeményezést a Taizéi Közösség, a Keresztény Egység Előmozdításának Dikasztériuma és a Római Egyházmegye ökumenikus kérdésekkel foglalkozó hivatala kezdeményezte, együttműködve a metodista és református egyházak római ökumenikus irodájával és a római anglikán központtal. Az imatalálkozóra a hívek közösségét is szeretettel várták.
A résztvevők között volt Matthew testvér, a Taizéi Közösség elöljárója, Flavio Pace érsek, a Keresztény Egység Előmozdításának Dikasztériuma titkára, továbbá a református egyház részéről Tara Curlewis; Matthew A. Laferty, a római metodista ökumenikus iroda vezetője, Khajag Barsamian érsek az Örmény Apostoli Egyház részéről és Jim Linth anglikán tiszteletes.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria