Országos találkozót tartottak a katolikus családpasztorációs munkatársaknak Ukrajnában

Kitekintő – 2024. december 9., hétfő | 18:52

Az ukrajnai római katolikus egyház családpasztorációs találkozóját december 2–3-án tartották a Hmelnickij mellett található Sarovec településen, a Szent II. János Pál Központban. A rendezvényen, amelyet az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia családpasztorációért felelős bizottsága szervezett, részt vett Radoszláv Zmitrovics OMI segédpüspök, a családpasztorációs bizottság elnöke is.

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyét Jávorszkij Henrik atya, Palojtay Márta és Gyürki Adrienn képviselte.

A találkozó első napján kiscsoportos beszélgetések formájában a jelenlévők megosztották tapasztalataikat a családok segítése terén, beszéltek azokról a nehézségekről, amelyekkel a háború idején a családok szembesülnek. Közösen gondolkodtak a családok és házaspárok kríziseinek fő okairól. Megpróbáltak választ találni arra a kérdésre, hogy az Egyház hogyan tudja befolyásolni ezeket a negatív jelenségeket, és hogyan tud megoldást nyújtani a problémákra az evangélium fényében.

Tanúi vagyunk annak, hogy a háború okozta elválás, a szeretteink elvesztése, a lassan három éve tartó háború okozta szenvedések tönkreteszik a családi és házaspári kötelékeket. Radoszláv Zmitrovics OMI püspök megjegyezte, hogy

mindegyik krízis oka a bűn, és az, ha nem vagyunk hajlandóak megérteni, hogy az ember bűnös.

Az Isten irgalmas szeretete, Krisztus feltámadásának húsvéti híre adja meg a választ mindezekre.

A jelenlévők – a megszentelt élő személyek és civilek egyaránt – bemutatták azon kezdeményezéseiket, amelyek a családok és a házaspárok szolgálatát célozzák az egyházmegyékben, a plébániákon és a közösségekben.

Az Ukrajnai Katolikus Egyetem teológiai tanszékéről Marija Jarema adjunktus Az emberi élet átadásának etikai vonatkozásai és a modern reprodukciós technológiák címmel tartott bioetikai előadást.

December 3-án, az utolsó program során Radoszláv Zmitrovics, a családpasztorációs bizottság elnöke, a Kamjanec-Podilszkiji Egyházmegye segédpüspöke tartott előadást a család aspektusáról a szinódus záródokumentumában, továbbá megosztotta személyes tapasztalatait az októberi püspöki szinódusról.

A rendezvény szentmisével ért véget, amelyen a résztvevők együtt imádkoztak a családokért és gyógyulásukért. Azért is könyörögtek, hogy gyarapodjon azok száma, akik hivatást éreznek a családpasztorációs munkában való részvételre.

Kérték az Urat, hogy jöjjön el az igazságos béke, hiszen a családok elsősorban attól szenvednek, hogy a háború elszakította vagy elvette tőlük szeretteiket.

Ez a találkozó jó alkalom volt arra is, hogy a papok megoszthassák lelkipásztori tapasztalataikat, és erőt kapjanak a Szentlélektől, és így szolgálhassák tovább a családokat az Egyházban.

A résztvevők bizonyságot szereztek arról is, hogy az öt évvel ezelőtti Országos Családkongresszus mottója – „Istenben erős család!” – nem veszítette el aktualitását.

Szöveg: Gyürki Adrienn

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria