Válaszunk az erőszakra – Felajánlották Jézus Szent Szívének a törökországi katolikus egyházat

Kitekintő – 2024. június 12., szerda | 18:52

Jézus Szent Szíve az élet és az egység forrása az Egyház számára. Jézus Szentséges Szívének felajánlva magunkat hitünk középpontjához akarunk eljutni – nyilatkozta Martin Kmetec izmiri érsek, a Török Püspöki Konferencia elnöke annak kapcsán, hogy június 7-én az izmiri székesegyházban püspökök, papok, szerzetesek és hívek jelenlétében felajánlották Jézus Szívének a török katolikus egyházat.

Ez a felajánlás az Eucharisztia éve alkalmából történt, a 2025-ös jubileumi szentévre készülve, az 53. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felé vezető úton. „Miközben erre az ünnepre készültünk, kézbe vettük Ferenc pápa Jézus Szent Szívéről szóló dokumentumát, amely azt az örömet okozta számunkra, hogy teljes egységben érezhetjük magunkat a pápával” – mondta Martin Kmetec izmiri érsek az L’Osservatore Romano vatikáni napilapnak nyilatkozva.

Jézus Szent Szíve ünnepén, június 7-én Marek Solczyński érsek, Törökország apostoli nunciusa mutatott be koncelebrált szentmisét az izmiri katedrálisban. „Intenzív és mélyen átélt liturgiát ünnepeltünk, annak ellenére, hogy Törökországban aznap munkanap volt. A szentmise és az azt követő szentségimádás után Isten egész népe hittel imádkozta a felajánlási imát. Ezt a szertartást egyébként az elmúlt napokban más egyházmegyék hívei is elvégezték.

Célunk, hogy újra felfedezzük és megújítsuk a keresztség napján történt megszentelődésünket, s hogy ellene mondjunk a gonosz csábításainak, hogy Isten gyermekeinek szabadságában éljünk, ezért egész életünket Krisztus kezébe helyeztük, mégpedig az erőszakkal szemben” – hangsúlyozta az izmiri érsek a januári isztambuli terrorcselekményekre utalva.

A szentmisén Martin Kmetec érsek mondott homíliát, amelyben úgy fogalmazott: „Bízunk Krisztus gyöngéd szívében, aki elfogadta az élet fáradalmait, s aki nem rejtette el könnyeit, szeretetét, de fájdalmát sem.

Krisztus emberi és isteni Szíve érző szív, és mindenkor képes megérezni minden fájdalmat, minden szenvedést, minden emberi szegénységet.

Ezért rábízzuk magunkat, szabadon és maradéktalanul, egy olyan esemény során, amely mélységesen szinodális volt, és amely kifejezésre juttatta a törökországi katolikusok és az egyetemes egyház teljes közösségét.”

*

A helyi katolikus közösség különös lelki intenzitással élte meg ezt a felajánlást azon terrortámadás után, amely január 28-án történt az Isztambul északi részén fekvő Sariyer negyedben: a Szűzanya Születése titulusú büyükderei templomban tartott szentmise során két álarcos fegyveres támadó betört az épületbe, és megölt egy férfit. Gondviselésszerűen azért nem esett több áldozat, mert a támadók fegyverei váratlanul működésképtelenné váltak.

Ferenc pápa a támadásról értesülve január 28-án, az Angelus elimádkozása után a világegyház imáit kérte elhunyt keresztény testvérünkért és a törökországi hívekért.

Február 1-jén Marek Solczyński érsek, törökországi apostoli nuncius, valamint Massimiliano Palinuro püspök a merénylet után felszentelték a templom új oltárát.

„Mint Isztambulban élő katolikusok ismerjük az ország népének testvéri és őszinte szeretetét, lelkiismeretét és vendégszeretetét. Nagyon szeretjük ezt az országot és az embereket” – hangsúlyozta Massimiliano Palinuro püspök, a Törökországban élő latin rítusú katolikusok apostoli vikáriusa és a bizánci szertartású hívek konstantinápolyi apostoli helytartója.

„Azok az egyének és csoportok, akik azt hiszik, hogy bezárkózunk majd a templomainkba megrettenve a terrorhullámtól, azok nem érik el ezt. A mi válaszunk erre a példátlan erőszakra, a félelemre, amelyet a hívek között el akarnak ültetni, a vallások közötti gyűlöletre, amelyet fel akarnak szítani, éppen a hit, amivel most a török ​​katolikus közösséget és az egész török nemzetet felajánlottuk Jézus Szentséges Szívének – szögezte le homíliájában Martin Kmetec izmiri minorita érsek. – Mi, katolikusok itt csak egy csepp vagyunk ebben a török tengerben, de

élő, eleven Egyház akarunk lenni, amely Krisztus Urunkhoz kötődik, és tanúbizonyságot tesz szeretetéről, még nehéz és fájdalmas körülmények között is.”


Izmir Törökország harmadik legnépesebb városa és a második legnagyobb kikötővárosa. Ősi neve Szmirna, melynek jelentése mirha.

A 85 millió lakosú Törökország népessége szinte teljesen iszlám hitű, a katolikusok jelenléte mindössze 0,07 százalék, összesen 53 ezren vannak.

Az apostoli időktől kezdve Kis-Ázsiában elterjedt a keresztény hit; a terület keresztény maradt másfél ezer éven át, míg az iszlám terjeszkedése lassan és teljesen ki nem szorította – jóllehet Anatólia, a mai Törökország nyugat-kis-ázsiai része volt a kereszténység elterjedésének egyik első területe. Szent Pál az anatóliai Tarzuszban született. Nagyobb városai Efezus és Kolosszé. Szent János apostol a Jelenések könyvében hét akkori kis-ázsiai egyháznak írt levelet: Efezus, Pergamum, Thiatira, Philadelphia, Szardesz, Laodicea és Szmirna.

A hét ősi város közül már csak Szmirna-Izmir létezik. A Jelenések könyvében

a szmirnai egyházhoz szóló levél így szól: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10)

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria