Francesco Moraglia velencei pátriárka kifejezte örömét, hogy ismét városukban köszönthetik Erdő Péter bíborost, majd méltatta a kötetet, mint értékes, tekintélyes kánonjogi forrást, amely a megjelenéssel hozzáférhetővé vált az érdeklődők számára.
A könyvet a Szent X. Piusz Kánonjogi Kar két professzora, Pierpaolo Dal Corso és Federico Bertotto mutatta be. A könyvbemutatón jelen volt Bruno Esposito, a kötet kurátora is.
A könyvet november 24-én elsőként a Lateráni Pápai Egyetem XI. Piusz aulájában mutatták be, abban az intézményben, amelyhez Erdő Péter bíboros mint „alma materéhez” is kötődik.
A kötet egy tanulmánygyűjtemény, válogatás a szerző olasz nyelven megjelent tanulmányaiból. A harminckét, olaszul már korábban is megjelent cikket kategóriák szerint csoportosították a szerkesztők: az egyházjog alapvető kérdései; az Egyház hierarchikus szervezete, felépítése; a liturgiát érintő jogi kérdések mint a szentségi fegyelmet érintő témák; végül pedig az egyházi eljárásjogra vonatkozó kérdések.
A kötetről Erdő Péter bíborossal készült interjú IDE klikkelve érhető el.
Forrás: Szent X. Piusz Kánonjogi Kar
Fotó: Varga Norbert/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria