A diakónus kapocs az emberek és az Egyház között – Interjú a temesvári egyházmegye új diakónusával

„Temesváron születtem 1981-ben. Édesanyám és édesapám rajtam kívül még két nővéremet nevelte fel; mindig arra tanítottak minket, hogy békében éljünk embertársainkkal. (...) meg kell említenem nagymamámat, aki gyermekkoromban rengeteget imádkozott értem – idézte fel a beszélgetésben Baum Péter. – ...ha ők nem imádkoztak volna értem, most nem lennék kétgyermekes családapa, boldog férj és állandó diakónus. Tanulmányaimat Temesváron végeztem, majd 2003-ban, amikor nagymamám eltávozott a földi életből, felvételiztem a gyulafehérvári papnevelő intézetbe. Négy évet töltöttem a szemináriumban, ahol sok mindent megtanultam, formálódtam, hála és köszönet a tanároknak, lelkivezetőknek, az ott szerzett barátoknak. A gyakorlati évben sokat gazdagodtam, hiszen az első harmadát az arad-ségai plébánián töltöttem főtisztelendő Király Árpád főesperes vezérlése alatt; a második harmadát ugyancsak Aradon töltöttem, szociális területen, egy gyerekközpontban tevékenykedtem (...) a harmadik harmadot a temesvári püspökségen töltöttem, ahol Martin Roos püspök mellett részt vehettem a püspöki vizitációkon, jobban megismerve a helyi közösségeket, és a diplomácia területére is bepillantást nyerhettem. Ekkor éreztem, hogy ez nem nekem való (...) nem tudtam, hogyan tovább, amiután bejelentettem, hogy nem folytatom tovább a teológiai tanulmányaimat... Elkezdtem egyetemre járni, így lett szociális munkási, majd könyvelői képesítésem is. Mindezen idők alatt nem feledkeztem meg Istenről, és ő sem rólam. (...) az arad-ségai közösség szeretetben és nagy nyitottsággal fogadott, így lelki otthonra találtam, ahol szeretettel fogadtak. Itt ismerkedtem meg feleségemmel, ...ma már büszke szülőként egy nyolcéves kislányt és egy ötéves kisfiút nevelünk.”

„Négy évvel ezelőtt, egy nyári vasárnap délután megszólalt a telefon, a temesvári püspök, Pál József Csaba volt az, aki megkérdezte, gondolkodtam-e azon, hogy nős állandó diakónus legyek. A válaszom nem volt egyszerű, hiszen nálunk az országban ez nem volt lehetséges, a püspök atya pedig erre csak annyit mondott: »Hát akkor gondolkozzál.« Ekkor találkoztam először az állandó diakónusi szolgálattal. Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen így tényleg többet tudok tenni Istenért és az emberekért, ugyanakkor ijesztő is volt, mert úgy éreztem, nem vagyok méltó... Annyi jó ember van, aki sokkal ügyesebb, mint én, és mégis valami okból a jó Isten engem szeretne küldeni. De ha ő küld, akkor biztosan van egy csodálatos terve, így hát igent mondtam, pontosabban mondtunk, mert feleségem nélkül ezt a hivatást nem lehet megélni. Bátran mondhatom, hogy a mennyei Atya nemcsak engem hívott, hanem a családomat is.”

„A felkészülést erre a hivatásra mi, a temesvári egyházmegye és a váradi egyházmegye jelöltjei, hárman-hárman, Magyarországon, Máriabesenyőn végeztük el, a magyarországi jelöltekkel együtt. (...) különböző helyekről gyűltünk össze, van, aki nagyvárosból, van, aki faluból, de mindenki hozta magával a saját tapasztalatait, amiket megosztottunk egymással, így egymástól is gazdagodni tudtunk.”

A diakónust hídhoz hasonlítanám, mely összeköt két szárazföldet.

A diakónus kapocs kell legyen az emberek és az Egyház elöljárói között, az emberek szükségleteit közvetítsék az Egyház felé, ugyanakkor az Egyház szerető keze kell legyen, aki Isten szeretetével közelítsen a testi és lelki rászorulókhoz” – emelte ki az interjúban Baum Péter.

A beszélgetés szövege teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: romkat.ro

Fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír