A püspök a szertartás elején arra kérte a jelenlévőket, imádkozzanak közösen az elhunyt Tiborért és mindazokért, akik életüket adták az országért, és hogy az imában kérjék az igazságos békét.
Prédikációjában Lucsok Miklós hangsúlyozta: hisszük, az emberi lélek a test halála után is tovább él. Arra biztatta a jelen lévő családtagokat, barátokat és ismerősöket, hogy engesztelődjenek ki lélekben az elesett katonával, és engedjék őt Istenhez. Hozzátette, hogy kötelességünk a feltámadt Krisztusba vetett hit fényében élni, és kérte a jelenlévőktől, hogy a veszteség miatti fájdalmukat fordítsák imádsággá.
Az imákat, az olvasmányokat és a gyászszertartást, tekintettel a család roma közösséghez való kötődésére, magyar és ukrán nyelven mondták, énekelték.
A munkácsi Szent Márton-plébánia plébánosa felolvasta az elhunyt katona búcsúlevelét, majd a koporsót meghintették szenteltvízzel, a püspök pedig megáldotta a jelenlévőket. Ezután a koporsót kivitték a székesegyházból a temetőbe. A temetési szertartást Gerzanics Szerhij püspöki irodaigazgató vezette.
Horvát Tibor 1988-ban született. Közel két évvel ezelőtt állt be katonának hazája védelmére. Feladatait bátran teljesítette. 2024. február 25-én megszakadt vele a kapcsolat, a katonát eltűntnek tekintették. Novemberben a család hírt kapott arról, hogy Horvát Tibor elhunyt. Holttestét visszahozták lakóhelyére, Munkácsra, ahol megadva neki a végtisztességet, örök nyugalomra helyezték.
Forrás: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Fotó: Reshetar Tetjana
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria