A Mária-köszöntő első imaóráját a gyimesi, a másodikat a csíkszentkirályi hívek vezették.
„Ennek az esztendőnek az adventje abban talál minket, amink van, amiben vagyunk: kit betegségben, kit egészségben, kit szegénységben, kit jólétben, úgy, ahogy vagyunk, és ebbe a valóságba érkezik el az üdvözítő Jézus Krisztus – mondta prédikációjában Guia Hugó OFM. – Ebbe a valóságba, ehhez a világhoz, társadalomhoz, országhoz, régióhoz kell hogy eljusson Krisztus örömhíre, abba a helyzetbe, amiben vagyunk.
De mi a legeslegelső feladatunk, miközben várakozunk? Az igazi foglalkozásunk – a valóságot látva – az imádság kell hogy legyen” – hangsúlyozta a ferences szerzetes az év utolsó ünnepélyes Mária-köszöntőjén Csíksomlyón.
A szentmise után a rózsafüzér-ájtatosságon és a gyertyás körmenetben is a szentkirályi hívek vállaltak szolgálatot.
A következő Mária-köszöntőt január 4-én tartják Csíksomlyón.
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria