Christus medicus – Keresztény Orvosok Találkozója a szatmári egyházmegyében

A főpásztor megköszönte nekik áldozatos munkájukat, hogy nap mint nap – Isten segítségével és benne remélve – az emberek gyógyításáért fáradoznak.

A keresztény orvos realista, és elfogadja, hogy minden helyzetben Isten az, aki segít, gyógyít, reményt ad.

Remény nélkül egyetlen orvos sem képes a gyógyításra, hiszen akkor el sem kezdené a beteg kezelését. A keresztény élet Krisztussal való élet. Legyenek igazi, reményt közvetítő keresztény orvosok!” – buzdította a jelenlevőket a főpásztor.

Az elmúlt évekre – az eddig megtartott négy találkozóra – Gáspár Annamária, a Kórházpasztorációs Iroda vezetője tekintett vissza, megköszönve az egyházmegye területén a kórházakban, klinikákon, háziorvosi és fogorvosi rendelőkben hivatásukat végző orvosok áldozatos szolgálatát: „Kórházpasztorációs referensként megtapasztaltam, milyen jó megélni azt, hogy ismét személyes jelenléttel lehetünk ott a betegek és hozzátartozóik mellett a kórházakban, ahol önök közül sokakkal találkozhatunk, akár egy köszönés erejéig is.

Hálásan köszönöm azt az odafigyelést, segítségnyújtást, amivel segítik mindannyian a maguk helyén és lehetőségeik szerint a szolgálatunkat és a Szeretetszolgálatban tevékenykedők küldetését. Mi imáinkkal igyekszünk támogatni az Önök szolgálatát!”

Ezután Seffer Dániel Antal szatmári főesperes mutatta be az egyházmegye tematikáját és törekvéseit a remény évében, majd Láng László főorvos köszönte meg a megyéspüspöknek, hogy lehetővé tette a rendezvény létrejöttét, és bemutatta az ötödik alkalommal megszervezett találkozó előadóját: Egri László kézsebész főorvost, állandó diakónust, lelkigondozót, aki Budapestről érkezett.

Az idei Keresztény Orvosok Találkozójának mottója a remény évének mottója is: „A remény zarándokai”, amelyhez szorosan kapcsolódott az idei találkozó fő előadójának, Egri Lászlónak a Christus medicus: példaképünk és reményünk című előadása.

Előadása elején a főorvos így bátorította a résztvevőket: „Egyfajta szemléletváltásra van szükség. A középkor hajnalán az első kórházak, ispotályok egészen más jellegű intézmények voltak, mint a mai kórházak. Egyszerre voltak zarándokházak, vendégfogadók és kórházak. Ennek megfelelően egybefonódott bennük az ember három alapvető: testi, szociális-pszichés és spirituális dimenziója. A három funkció a felvilágosodás után egyre inkább külön vált. Az orvostudomány a test gyógyítására specializálódott, természettudományos alapokra helyeződött.

Ma ennek legtisztább, kikristályosodott formája az, amit úgy nevezünk, „evidence based medicine”: alapvetően csak azt tekinti mérvadónak, ami természettudományosan megfogható és igazolható. A szűk értelemben vett szomatikus orvoslás számára kétségkívül

a legbiztosabb, leginkább elirányító gondolkodásmód, amely meghaladhatja a puszta orvosi intuíción, tapasztalaton alapuló orvoslást. Ugyanakkor csapdává is válhat, ha az orvoslás csak protokollok, bizonyított eljárások puszta halmazává válik, a beteg egy üzem jól működő futószalagján végighaladó anyagdarabnak érezheti magát;

pszichés-spirituális dimenziója, „egész”-sége eltűnik a gyógyítás folyamatából. (…) Tehát létünknek van szomatikus, van pszichés és van spirituális dimenziója. Jézus gyógyításaiban ezt a hármat együtt látjuk.

Van valami, ami értékesebb, mint a testi egészség. Ami értékesebb, mint a makulátlan test.

Istentől elválasztva lenni rosszabb, mint valamilyen testi betegségben szenvedni.

Vajon eléggé gyógyítok-e, ha ügyesen operálok, ha jó diagnózist, terápiát tudok felállítani? Ha kedves, humánus vagyok, eléggé gyógyítok-e?

Akkor gyógyítok eléggé, ha a teljes valójukban hordozom azokat, akik elém kerülnek.

Ha másban nem – és ez nem „csak” –, akkor az imáimban, és nem csak azt kérem, hogy gyógyítsd meg őket, Uram, hanem hogy a testüket-lelküket egyaránt, vagy talán még inkább a lelküket és a testüket is.

Ha Jézusban élek, és Jézus mögöttem, mint egy sziluett, minden beteghez odahajol,

hogyha az legalább egy lépéssel közelebb kerül általam Istenhez, megtapasztal valamit Isten jelenlétéből az, aki a testét rám bízta, akkor több vagyok, mint a pogány orvosok, akkor keresztény orvos vagyok. (…) Jézust nem tudjuk utolérni. De próbálhatjuk az ő szemével nézni a betegeinket. Nemcsak a testi bajokat, nemcsak a tüneteket, a leleteket, hanem egy kicsit az egész embert. Tudnék-e mondani neki egy szót, ami Isten felé segíti. Eszembe jut esetleg őróla egy történet, egy kép, amit elmondok neki.

Vagy elviszek neki egy zsoltárt, hogy amikor viziteltem és magára néztem, ez jutott eszembe. Egy könyvet, és akkor ezt a doktornő vagy a doktor úr adta. Egészen más súlya van.

Tanulhatunk tőle, hogy ilyen szemmel is próbáljuk nézni a betegeinket. Hogy az egészség az Istennel való közösség. És a saját életünk váljon olyanná, hogy megjelenjen mögötte Jézus: amikor körbejárunk egy kórteremben; amikor fogadjuk betegeinket a rendelőben. A jézusi látás, a teljes-ember látás. Tízből egy gyógyult meg: az az egy, aki visszament, és hálát adott Istennek. Még egy olyan végtelen gyógyító mellett is, mint Jézus. Ne akarjuk felülmúlni őt! Lehet, hogy egyszer-egyszer visszajön valaki. Lehet, hogy százból egy, ezerből egy. De a többi kilencet, kilencvenkilencet, kilencszázkilencvenkilencet is hordozhatom. És kérhetem gyógyulásukat, azt, hogy visszajöjjenek hálát adni Istennek.

Így lesz Jézus a példaképünk. És ha példaképünk, akkor reményünk forrása is, hogy ha el nem is érjük, de lépésről lépésre közeledhetünk efelé a példakép felé. Olykor reménytelennek érezzük helyzetünket – akár az egészségügyi helyzet, az eszköztelenség, a körülmények miatt. Akár azért, mert elborítanak a betegek, úgy érezzük, nincs tovább erőnk. Minden orvos ismeri talán, hogy vannak olykor nehéz periódusok – sok szövődmény, nehéz betegek, olyan kilátástalanná válik minden. Elfáradunk.

Mint katolikus orvosok, mi is elsősorban az emberi test bajaival, fájdalmaival, nyomorúságával állunk szemben. Szakmai tudásunk alapján ezeken igyekszünk segíteni. Ne tévesszük szemünk elől a szélesebb távlatokat: az ember teljességét, akihez hozzátartozik pszichés-szociális és spirituális dimenziója is. Ezáltal jelenik meg mögöttünk, a gyógyító, kezelő, vizsgáló alakunk mögött Jézus sziluettje” – zárta gondolatait a kézsebész főorvos.

Az előadást követően a résztvevők kérdéseket tehettek fel Egri Lászlónak. 

A találkozó végén Schönberger Jenő megyéspüspök megköszönte Egri László előadását és felesége, Katalin jelenlétét is. A főpásztori áldás után állófogadás következett.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír