Először mutattak be magyar főpapi szentmisét a vilniusi Szent László-kápolnában

A szentmisén, melyet a Misszió Tours Utazási Iroda első baltikumi zarándoklata keretében mutattak be, Burbela Gergely verbita provinciális koncelebrált. A magyar zarándokok megtöltötték a vilniusi érseki székesegyház Szent László-kápolnáját.

A zarándoklat lelki vezetője Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke; idegenvezetője Kuzmányi István főszerkesztő, a Litvániát és Vilniust bemutató útikönyvek szerzője.

Az ünnepi szentmise elején Veres András kiemelte: lehet, hogy nem is tudjuk, de egy-egy tettünkkel sokszor írunk történelmet, „így van ez most is, amikor először ünneplünk magyar főpapi szentmisét itt, a Szent László tiszteletére felszentelt székesegyházban és a lovagkirály kápolnájában”.

Ismerjük a történelemből, hogy Luxemburgi Zsigmond, Mátyás király vagy a Jagelló-házat megalapító II. Ulászló lengyel király és litván nagyfejedelem mennyi mindent megtett a nagyobb hatalom birtoklásáért, a német-római császári cím megszerzéséért. Ez a vágy sokszor meghatározta cselekedetüket, életüket. Ismerve Szent László életét tudjuk, hogy amikor felkínálták számára a császárság lehetőségét, nem fogadta el, nemet mondott, mert csak király és magyar szeretett volna lenni – hangsúlyozta homíliájában a litván fővárosban bemutatott szentmisén Veres András.

Ez a „nem” elgondolkodtathat minket, csodálattal tölthet el. Hogyan tud valaki tekintélyt, hatalmat, pompát visszautasítani? A válasz a lovagkirály mély hitéből, vallási meggyőződéséből fakadt. Ahogy a kortársai is megjegyezték, Szent Lászlónak a királyság nem azért kellett, hogy hatalma legyen, hanem azért, hogy szolgálhasson. Szent László életében ez volt az egyedüli mérce – emlékeztetett a győri megyéspüspök.

Ha nem is ajánlják fel a mi életünkben a német-római császári címet, de egy-egy előrelépés a karrier lépcsőfokain vagy egy újabb pozíció megszerzése bennünket is megkísért. Sem a középkor, sem a mai kor embere nem mentes a hasonló kísértésektől – figyelmeztette hallgatóságát a szónok. – Ha nem a szolgálat útját választjuk és engedünk a kísértésnek, könnyen elbotolhatunk, megkeserítve magunk és mások életét. Ez a lelkület szétrombolhatja saját és családjaink életét. Szent László számára az egyedüli megtartó mérce az a szolgálat volt, mely az Isten szeretetéből és törvényeinek megtartásából származott.

Szent László szívében, lelkében, cselekedeteiben keresztény volt. Ezt az értéket kívánta magának és nemzetének, ezért amikor összehívta a szabolcsi zsinatot, minden rendelkezése az evangéliumra és a tízparancsolatra épült. Ez kell, hogy legyen mindannyiunk feladata: akár a politikában, akár az egyéni életben. Ha nem az evangéliumra épül az emberi törvény és az abból fakadó magatartás, az a pusztulásba vezet – mondta a győri megyéspüspök.

Imádkozzunk és kérjük Szent László közbenjárását, hogy felmérjük hivatásunkat és képesek legyünk eleget tenni annak – szülőként, nagyszülőként, minden életállapotunkban. Ha Isten ügyét szolgáljuk, biztosak lehetünk benne, hogy minden ember ügyét fogjuk szolgálni – hangsúlyozta homíliájában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

A szentmise záróáldását követően Gintaras Grušas vilniusi érsek köszöntötte a magyar kápolnában Veres Andrást és a zarándokokat. Kifejezte örömét, hogy a két nemzet a kápolna, a magyar zarándoklat és a szentmise ünneplése révén közelebb került egymáshoz. Buzdította a jelenlévőket a kommunizmus litván mártírjainak példája nyomán a hit és a közös kapcsolatok megerősítésében.

A szentmisén jelen volt Jancsi Zoltán magyar nagykövet és Homoki Mária, a Litvániai Magyarok Báthory István Kulturális Szövetségének vezetője.

A 18. században klasszicista stílusban megépült főtemplomot – amely a pusztulások miatt a székesegyház negyedik épülete – és benne a Szent László-kápolnát 1950-ben a szovjet hatalom bezáratta. Az épületben központi utasításra először autószerelő műhelyt, majd Sztálin halála után, 1953-ban építészeti múzeumot és képtárat, később koncerttermet alakítottak ki.

A Litván Katolikus Egyház 1989-ben kapta vissza a templomot, mely újraszentelését követően ismét a balti ország első számú katolikus szentélyévé vált. A Szent László-kápolnát – mely a székesegyházba lépve bal oldalt az első a kápolnák sorában – újranyitották, de az oltárt és rajta Szent László szobrát lepellel takarták el. A kápolnába a torinói halotti lepel másolata került, a karácsonyi és húsvéti időben pedig a betlehemi jászol, illetve a szentsír kapott itt helyet, így a magyar király oltáron elhelyezett szobra hosszú évekig nem volt látható.

A kápolnát és a szentet eltakaró lepel eltávolítását 2015-ben Gintaras Grušas vilniusi érsek tette lehetővé azzal, hogy az oldalkápolnák részleges átrendezésével a lovagkirály szobra – egyelőre még felújítás nélkül – ismét láthatóvá vált a hívek és a látogatók számára.

Az első Szent László-kápolnát Jogaila (Jagelló) litván fejedelem (később II. Ulászló néven lengyel király) építtette a vilniusi székesegyházban a 14. század végén. A pogány fejedelem a keresztségben a szent magyar király pártfogását kérve a László (litvánul Vladislovas, lengyelül Władysław) nevet vette fel. Ettől kezdve honosodott meg Szent László tisztelete a Litván Fejedelemség területén. Jagellónak (aki akkoriban már II. Ulászló néven lengyel király volt) a lovagkirály iránti tiszteletéről tanúskodik, hogy miután Luxemburgi Zsigmond közbenjárására a pápa 1407-ben búcsúengedélyt adott a váradi székesegyháznak, 1412-ben és 1413-ban a magyar uralkodóval együtt ellátogatott Nagyváradra, a szent király sírjához. Az első zarándoklat alkalmával Jagelló a Debrecen és Várad közötti utat gyalogszerrel tette meg. 

Fotó: Budai László/Misszió Tours

Magyar Kurír
(ki)