Engedjük el a „mi ezt mindig így csináltuk” hozzáállást – A csíksomlyói pápalátogatásra emlékeztek

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek Jakubinyi György nyugalmazott érsek, Tamás József nyugalmazott segédpüspök, Urbán Erik OFM tartományfőnök és Göthér Gergely csíksomlyói plébános jelenlétében adott hálát a pápalátogatás kegyelmeiért és gyümölcseiért. Bevezetőjében a főpásztor arról emlékezett meg, hogy ma a Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja kötelező emléknapja van, melyet két évvel ezelőtt rendelt el Ferenc pápa, hisz Máriának mint az Egyház édesanyjának már a Loretói litániában is a segítségét kérjük.

Az alábbiakban Kovács Gergely érsek homíliáját adjuk közre.

„Íme, a te Anyád!” (Jn 19,27). Földi élete utolsó perceiben Jézus édesanyjáról gondoskodik. Mintegy végrendelkezik: édesanyját a szeretett tanítványra, Jánost – és általa minket, az Egyházat – édesanyjára bízza.

„Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.” A görög szöveg sokkal kifejezőbb: „eis ta idia”, vagyis a sajátjába, dolgai közé, mindenébe befogadta.

Mária és az Egyház (melyet ott és akkor János apostol jelenített meg) attól kezdve szorosan összekapcsolódnak. A Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának liturgikus emléknapja nem véletlenül kerül a mai napra, közvetlenül pünkösd ünnepe utánra. Redemptoris Mater kezdetű enciklikájában Szent II. János Pál pápa így ír: „Az Egyház, amelyet Krisztus az apostolokra épített, pünkösdkor ébredt tudatára Isten nagy tetteinek (…). Ebben a pillanatban indult el az Egyház a hitnek azon az útján, mely emberek és népek történetén átvezető zarándokút. Tudjuk, hogy ennek az útnak a kezdeténél jelen van Mária, ott látjuk őt az apostolok között, az utolsó vacsora termében, amint imádkozik és esdekel az ajándékért: a Szentlélekért” (Redemptoris Mater, 26).

János apostol, a „szeretett tanítvány”, házába, „sajátjába, mindenébe” fogadta Máriát. A mai szeretett tanítványok mi vagyunk, az Egyház. És ha égi édesanyánk iránti gyermeki szeretetünkről és ragaszkodásunkról akarunk beszélni, akkor azt itt, az aranyrózsás csíksomlyói segítő Szűzanya lábainál bátran, jogosan és büszkén megtehetjük.

Pontosan egy évvel ezelőtt e szavakkal kezdte Ferenc pápa szentbeszédét: „Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk, hogy találkozzunk égi édesanyánkkal.”

Emlékezzünk rá, milyen szépen fogalmazott Ferenc pápa: „hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen”.

A Gondviselés megadta azt a kegyelmet, hogy Szent Péter utódját Ferenc szentatya személyében Csíksomlyón köszönthettük.

Eltelt közben egy év. Mennyi gyümölcsöt termett vallásos és egyházi életünkben a tőle kapott tanítás és bátorítás?

Egyéni életünkben, közösségeinkben, plébániánkon érezhető-e pozitív változás Ferenc pápa buzdítása nyomán?

Személy szerint két biztatást igyekszem megélni az itt, Csíksomlyón elhangzott szentbeszédből. Egyik a „járjunk együtt”. Igen, járjunk együtt, és kezdjük el saját körünkben, mindenekelőtt főegyházmegyénkben: püspökök, papok, szerzetesek és hívek. Mindannyian járjunk együtt! Ahogy szent életű Márton Áron püspökünk is biztatott: „Meg kell tanulnunk, hogy egymásért munkát vállaljunk és tudjunk együtt dolgozni”.

Ferenc pápa másik buzdítása, amelyet egyre inkább magaménak érzek, a szentbeszéd végén hangzott el: „Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást”. Ne legyünk vakmerőek, ne legyünk felelőtlenek, de

merjünk kockáztatni, akarjunk kilépni a komfortzónából, a kényelemből, merjünk kilépni, kockáztatni, elengedni a „mi ezt mindig így csináltuk” hozzáállást, kockáztassunk.

Tárjuk ki az ablakokat a Szentlélek szelének. Hadd járjon át minket a Szentlélek szele.

„Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást. Járjunk az úton, járjunk együtt az úton, és engedjük, hogy az Evangélium legyen az a kovász, amely képes áthatni mindent” (Ferenc pápa szentbeszéde Csíksomlyón). Ámen.

Forrás és fotó: RomKat.ro

Magyar Kurír