Fraknói-emlékkonferenciát rendeztek Nagyváradon

Az immár tizedik alkalommal megrendezett Fraknói Akadémia helyszínét és témaválasztását az indokolja, hogy 2024-ben van Fraknói Vilmos (1843–1924) halálának centenáriuma. Fraknói Vilmos volt a vatikáni magyar történeti kutatások fő szervezője a szentszéki gyűjtemények 1881-től kezdődő fokozatos megnyitását követően. Útnak indította a Monumenta Vaticana Hungariae-t, majd az 1890-es években egyházi javadalmai bevételeiből költségén magánintézmény formájában megalapította a római magyar történeti intézetet. Nem egyedül dolgozott, a munkálatokba többen is bekapcsolódtak. Munkatársainak szerepe fontos, római működésüket azonban még nem vizsgálta alaposabban a történettudomány.

Magának Fraknói Vilmosnak római éveiről, terveiről és kiváltképpen örökségéről szintén lehetett és lehet még újat mondani. A róla elnevezett, 2015-ben még az MTA Lendület-program keretében a Pázmány-egyetemen létrehozott, korábban nyaranta megrendezett Fraknói Akadémia az ő életét, szerteágazó tudományos tevékenységét, valamint a vatikáni kutatások élvonalához tartozó kortársait mutatta be.

Május 2-án a nagyváradi püspöki palota dísztermében Böcskei László nagyváradi megyéspüspök; Tusor Péter, a Fraknói Akadémia alapító kurátora, Kanász Viktor tolmácsolásában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (PPKE BTK) dékánja, Birher Nándor, majd Solymosi László akadémikus köszöntötte a mindenekelőtt a PPKE BTK-ról, továbbá Pécsről, Szegedről, Kolozsvárról és Váradról érkező hallgatóságot.

Fodor József püspöki helynök, a nagyváradi székeskáptalan nagyprépostja osztotta meg a tudós apát-kanonokkal kapcsolatos gondolatait. Ezt követően Böcskei László püspökkel együtt átadták a hallgatóságnak Fraknói Vilmosnak az erre az alkalomra reprintben, a megyéspüspök ajánlásával kiadott Várad felszabadítása 1692-ben és XII. Incze pápa című művét.

Ezt követően kezdetét vette az első szekció, melynek előadásai a Vatikánban elkezdett magyar történeti kutatások hőskorát járták körül új adatok és szempontok alapján.

Tusor Péter előadásának középpontjában a Fraknói Vilmos által az 1880-as években elindított vatikáni magyar történeti kutatások intézményesülése állt. Fraknói Vilmos 1894-ben épített római villájában működő történetkutató magánintézetét 1905-ben, majd 1911–1912-ben a nagyváradi káptalan, egyházmegye, valamint a püspöki kari közreműködésével kívánta szilárd jogi és pénzügyi alapokra helyezni. A tárgyalásokat mindkét alkalommal nyilvános polémia kísérte, és nem vezettek eredményre. A Római Magyar Történeti Intézet 1913-ban állami közreműködéssel jött létre.

Szovák Kornél előadásában bemutatta Fraknói Vilmos helyét és szerepét a magyar középkorkutatás történetében. A pályakezdés forrásaira támaszkodva hangsúlyozta a történetkutató tárgyával való elköteleződésének tudatosságát, munkáinak kritikai méltatására emelt igényét, továbbá eszmevilágának és történetfilozófiai meggyőződésének kezdettől megingathatatlan voltát. Kiemelte a forráskiadási tevékenység mellett a feldolgozásra való törekvést, és a történetírói műfajnak a tudatos megválasztását. Az előadó Fraknói Vilmos tevékenységének távlati hatását a folyamodványok kutatástörténetében követte nyomon, ennek kapcsán végezetül kitért Fraknói Vilmos vatikáni forráskutatásainak kiterjedt voltára és az ebből fakadó nehézségekre, többek között egyes források „újrafelfedezésére”.

Fedeles Tamás – Szirtes Zsófia tolmácsolásában – Fejérpataky László vatikáni kutatásokban játszott szerepét tekintette át. A magyar segédtudományok, elsősorban a diplomatika és a paleográfia magyarországi megújítójaként számontartott történész jelentős szerepet játszott a Fraknói Vilmos által alapított Monumenta Vaticana Hungariae sorozat első két kötetének megjelenésében. 1883 és 1886 között több hónapot töltött a vatikáni gyűjteményekben, amelynek eredményeként Gentilis de Monteflorum bíboros magyarországi legációjának aktái (1885), valamint a Kárpát-medence területén működő 14. századi pápai adószedők fennmaradt számadásai nyomtatásban megjelenhettek (1887).

A második szekció Fraknói Vilmos kortársainak vatikáni munkásságáról szólt.

Kanász Viktor Óváry Lipót nápolyi egyháztörténeti kutatásait ismertette. Ennek során kiderült, hogyan került az ifjú szerkesztő Garibaldi hadseregébe, majd milyen indíttatásra kezdte el nápolyi magyar vonatkozású, közép- és kora újkori történelmi kutatásait. Bár Óváry Lipót Nápolyon kívül sok itáliai gyűjteményben kutatott, minden próbálkozása ellenére sosem kutatott a vatikáni levéltában és könyvtárban, többek között a nápolyi Farnese-levéltár kora-újkori forrásainak – elsősorban III. Pál pápa korának – regesztázásával és feldolgozásával, illetve a Monumenta Vaticana Hungariae-ban való közreműködésével beírta magát a vatikáni kutatások historiográfiájába.

Nemes Gábor Fraknói Vilmos egyik tanítványáról és munkatársáról, Lukcsics Józsefről tartott előadást. Fraknói a fiatal klerikust a Hornig Károly veszprémi püspök támogatásával elindított okmánytár (Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis) munkálataiba vonta be. Lukcsics József négyéves római tartózkodása alatt oroszlánrészt vállalt a veszprémi okmánytár III. és IV. kötetének létrejöttében; átnézte az Apostoli Kamara levéltárának köteteit. Nyári itthon tartózkodásai alatt rendezte a veszprémi püspöki és káptalani levéltárat is, az itt talált a veszprémi püspökség római vonatkozású okleveleket még beépítette a forráskiadvány függelékébe.

Kruppa Tamás előadásának középpontjában Veress Endre nem sokkal Fraknói Vilmos után megkezdett vatikáni kutatásai álltak. Veress Endre elévülhetetlen érdeme, hogy a 16–17. századi Erdély, Erdélyi Fejedelemség kutatásainak köszönhetően rákerült a magyarországi és a nemzetközi tudományosság térképére. Az általa gyűjtött óriási mennyiségű anyagot főleg életrajzi monográfiákban, illetve több, köztük általa indított sorozatban publikálta 1901 és 1948 között.

A Fraknói Kutatócsoport 19. századi kutatásai a Bischofslexikon/Püspöklexikon-projekt keretében az egyházmegyetörténetre összpontosulnak. Ennek keretében hangzott el a harmadik szekció keretében Abendvortragként az osztrák projektpartner, Rupert Klieber professzor előadása az 1804–1918 közötti magyar püspöki karról. A hierarchiához az 1889. decembertől arbei választott püspök Fraknói Vilmos több szálon kapcsolódott. A Klieber-előadást Forgó András fordította és olvasta fel.

A negyedik szekció Fraknói Vilmos, a „magyar Ranke” szerepét vizsgálta a modern medievisztikai és kora újkori kutatások meghonosításában Magyarországon. Újonnan elkészült életmű-bibliográfiájának elemzése mindezen túlmenően 18–19. századi munkásságára is rápillantást enged.

Rácz György Fraknói Vilmosról mint a magyar medievisztika megalapozójáról beszélt. Előadásában hangsúlyozta Fraknói Vilmos hungarikakutatásai mellett a hazai forrásbázis növelésében betöltött szerepét. A Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának vezetőjeként ugyanis 1875-től megteremtette a családi levéltárak múzeumi kézirattárba kerülésének lehetőségét, ezzel Fraknói Vilmos könyvtárigazgatósága Pauler Gyula Országos Levéltárban végzett tevékenységével állítható párhuzamba.

Nemes Gábor Fraknói Vilmos életművét a neves tudós bibliográfiájának összeállítása alapján elemezte. A tudománymetriai vizsgálat megállapította az életmű adatait: 63 kötet, 199 tanulmány, 230 lexikon szócikk, 15 recenzió és csaknem 100 tudománypolitikai, közéleti írás alkotja a már a kortársakat is lenyűgöző munkásságát. Az előadó Fraknói Vilmos recenzióinak elemzése során újabb adalékokkal gazdagította a neves tudós munkamódszeréről és tudományos hitvallásáról alkotott eddigi ismereteinket. Bemutatta Fraknói Vilmos álneveket írott cikkeit is, kísérletet téve az álnéven való publikálás okainak feltárására.

Az utolsó két szekció előadásai Fraknói Vilmos kötődését Váradhoz, Erdélyhez, MTA-főtitkári tevékenységét, továbbá a munkásságát övező vitákat, valamint publicisztikáját és halálának körülményeit mutatták be.

Lakatos-Balla Attila előadásában Fraknói Vilmos nagyváradi irodalmi kanonikátusáról, illetve a szentjobbi apáti méltóságáról beszélt. A nagyváradi kanonokok kinevezése történetének felvázolása után kimutatta, hogy a közhiedelemmel ellentétben az általa kutatott levéltári források szerint a tudós Szentjobbról lényegesen kevesebb jövedelmet kapott az elképzelteknél, s mecenatúrájához a váradi stallum járult elsősorban hozzá.

Lőrincz Zita előadásában Fraknói Vilmos Erdély-képét ismertette. Erdély története a magyar nemzet tudatában hosszú ideig összefonódott a magyar nép történetével. Fraknói Vilmos tudományos publicisztikájában Erdély nem jelentette a fő irányvonalat; munkáiban mentes volt a felekezeti elfogultságtól, törekedett a tudatosan objektív szempontból való bemutatásra.

Orsós Julianna tudománypolitika-történeti elemzésre vállalkozott. Előadásában a Tudományos Akadémia elnöki tisztségét több mint harminc évig betöltő Berzeviczy Albert értékelését vette alapul, aki szerint Fraknói Vilmos a legjelentősebb vitáit Thaly Kálmánnal, Kossuth Lajossal és Marczali Henrikkel folytatta. Az előadó bemutatta, hogy a vitapartnerek – és ezzel közvetve Fraknói Vilmos legjelentősebb kutatási témáinak – megjelölését a korszak tudománypolitikai elvárásai határozták meg.

Hőgye Attila és Cziráki Csongor közös előadásának témája Fraknói Vilmos főtitkári tevékenysége, amit elsősorban levelezése és főtitkári jelentései alapján mutattak be. Szó esett arról, milyen utat járt be Fraknói Vilmos az Akadémián, és mi vezetett főtitkárrá választásához, kiemelve néhány jelentősebb és érdekesebb ügyet abból a tíz évből, mialatt főtitkárként működött.

Oláh P. Róbert előadásában, Fraknói Vilmos közéleti publicisztikáit ismertette, ami a nagy tudós pályájának egy kevésbé ismert szegmense. Fraknói Vilmos 1870 és 1920 között több mint harminc cikket jegyzett, főként a Magyar Sion és a Budapesti Szemle hasábjain. Három nagyobb témakör kapcsán – a katolikus autonómia 1870-es évek vitáiban, az 1882-es tanügyi törvény, valamint a világháború, főként Olaszország hadba lépése kapcsán – ragadott tollat. Írásaira jellemző a világos helyzetértékelés és a körülírt problémákra adott cselekvésen alapuló válaszok.

Utolsó előadóként Kanász Viktor Fraknói Vilmos utolsó éveit és korai emlékezetét ismertette. Ennek során a tudós 80. születésnapjától kezdve járta körül a rendületlenül dolgozó idős pap utolsó éveit: a Trianon miatt jövedelmeitől nagyrészt megfosztott apát-kanonok, választott püspök műtétjét, lakhelyének problémáját, utolsó kutatásait és kéziratait. Halála és temetése bemutatását követően megtudhatták a jelenlévők Fraknói Vilmos síremléke felállításának körülményeit, valamint a róla készült képi források áttekintésével jelezte a „sztártörténész” korabeli megítélésének mélységét és sokoldalúságát.

A tudományos előadásokat követően a harmadik napon Lakatos-Balla Attila és Böcskei László megyéspüspök vezetésével a résztvevők megtekintették a püspöki palotát, valamint a székesegyházat, végül a vár és a város bejárásával zárták le a X. Fraknói Akadémiát.

A konferencia megrendezését Birher Nándor dékán jóvoltából a PPKE BTK, Böcskei László megyéspüspök és a Nagyváradi Egyházmegye támogatása tette lehetővé. A Fraknói-emlékkonferencia létrejöttét, lebonyolítását a nagyváradi püspökség munkatársai segítették: Méhész-Géczi-Erdei Anita referens, Lakatatos-Balla Attila és Tünde történész-muzeológusok, Csorba Sándor levéltáros, valamint Kristófi János, a székesegyház orgonaművésze.

Az előadások írott változatait, kiegészítve az életrajzzal foglalkozó egyéb közleményekkel, Fraknói Vilmos halálának napján, november 20-án a Központi Szeminárium dísztermében, egy emlékülés keretében mutatja be a Fraknói Kutatócsoport.

A Nagyváradon elhangzott előadások felvételei ITT találhatók.

Forrás: Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport

Fotó: Kanász Viktor, Nemes Gábor, Oláh P. Róbert, nagyváradi egházmegye Facebook-olda; romkat.ro

Magyar Kurír