Pál József Csaba temesvári megyéspüspök húsvéti üzenete

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. De a húsvét nem csak egy ünnep. Ennél sokkal több. Ahogy Szent Pál apostol írja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” (1Kor 15,14) Erre épül az egész életünk.

Hatalmas kegyelemben van részünk: a feltámadt élő Jézussal élhetjük az életünket. A nagyböjt elején mesélte egy hatgyermekes édesanya, aki néhány évvel ezelőtt tért meg, hogy ő most rákos beteg, de azt tapasztalja, hogy egész más Jézussal együtt szenvedni. Korábban, a megtérése előtt, olyan volt a szenvedés, mint egy mély szakadék, kilátástalan, értelmetlen. Most pedig valahogy úgy érzi magát, mint akit Isten tenyere fenntart, hordoz. Teljesen más.

Minden évben megünnepeljük a húsvéti szent három napot: Jézus Krisztus halálát és feltámadását.

Sokszor használunk egy-egy konkrét történetet elvont igazságok megvilágítására, hogy könnyebb legyen elképzelni, megérteni azokat. Itt nincs szükség más történetre. Jézus feltámadása maga a történet. Megfeszítették, meghalt és eltemették… harmadnapra feltámadt. Jézus él. A további történet a vele való életünk története, kezdve az apostoloktól az első századok keresztényein át egészen napjainkig. Ma rajtunk a sor, a vele való életünk történetén. Az ő köztünk való élete teszi keresztény életünket értelmessé és ugyanakkor izgalmassá. A napokban egyik fiúnak születésnapjára írtam pár sort. Ezt válaszolta: „Jézust befogadtam az életembe, és akarom, hogy az életem legyen olyan, hogy tetsszen Istennek.”

Amikor valaki befogadja Istent, annak egyszerre világosság gyúl a szívében, mert a valósággal találkozik, amely betölti az életét. Mindeddig a pillanatig hosszú lehet az út.

Az apostolok sem mindjárt értették meg, pedig már láttak bizonyos jeleket, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

Krisztus feltámadt, a nagypéntek elmúlt… de sokak nagypénteke nem múlt el. Milliók szenvednek háborúktól, üldöztetéstől, egységtelenségtől, betegségtől. És a feltámadt Jézus ott akar lenni velük. Ő az egyházát hívja, minket hív, hogy ott legyünk velük, rajtunk keresztül érezzék meg az ő közelségét. Ő ott van, ahol az emberek szenvednek.

A Feltámadott ma is szenvedi a nagypénteket minden szenvedő emberben. Meghív minket is: „Velem jössz, követsz?” Ez két dolgot jelent: egyfelől mélyen élem az evangéliumot, aszerint rendezem be az életemet, másfelől mélyen megértem a szenvedőket, közel vagyok azokhoz, akik szenvednek, szenvednek esetleg azért, mert elhagyták Istent, és szenvedésük kilátástalan.

Jézus, aki értünk átélte a nagypéntek gyötrelmét, ma is eggyé akar válni a szenvedőkkel. Ott vár minket.

Ha nem akarjuk elveszíteni a Feltámadottat életünkből, ott kell keresnünk, ahol az emberek szenvednek, ott, ahol ő könnyíteni akar az emberek szenvedésén, ott, ahol egyedül csak az ő közelsége tud értelmet adni a szenvedésnek. Így változik a szenvedés helye a Jézussal való találkozás helyévé. Paradox módon ott, ahol ő leginkább elhagyott, ott tartózkodik szeretetével, és oda vár minket. Hogy ezzel megtöltjük-e templomainkat? Ez helytől függő. De nem is az az első kérdés, hogy megtöltjük-e a templomot, és milyen úton-módon. Az első kérdés, amit fel kell tennem magamnak, hogy hűséges vagyok-e hozzá, a Megfeszítetthez, az ő szándékához. Ha vele vagyunk az elhagyottságának kertjében, az Olajfák hegye és a Kálvária hegye mennyei kertté változnak, húsvét reggelének kertjévé, a feltámadás helyévé. Ő áthatol a kilátástalanság zárt ajtóin, egyszerre csak ott lesz közöttünk, és nekünk is azt mondja: „békesség veletek”, és velünk lesz (ahogy Klaus Hemmerle olyan szépen leírja – Klaus Hemmerle, Grundstrukturen der Kirche von morgen, 1984).

Ezekkel a gondolatokkal kívánom minden kedves testvéremnek, hogy megtapasztalják a Feltámadott jelenlétét és közelségét életük minden helyzetében!

Pál József Csaba temesvári megyéspüspök

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír