Pál József Csaba temesvári megyéspüspökkel találkoztak a kolozsvári fiatalok

Több mint negyven egyetemista találkozott a temesvári főpásztorral  a lelkészség egyetemi (piarista) templom melletti székhelyén.

A meghívás egyik apropója volt, hogy Pál József Csaba lelki barátja volt a KEL korábbi lelkészének, Orbán Lászlónak, aki egy egyetemista fiú megmentése közben 2008-ban vízbe fulladt. A másik pedig az, hogy a főpásztor résztvevője az aktuális püspöki szinódus mindkét ülésszakának.

Molnár Lehel piarista, az idén 30. születésnapját ünneplő egyetemi lelkészség jelenlegi lelkésze kérdezte a főpásztort, majd a jelenlévők is kérdéseket tettek fel neki.

A csíkcsomortáni születésű püspök elmondta, nyolcadikos koráig az unitárius tanárnőn kívül csak katolikus és magyar emberekkel találkozott. Amikor Marosvásárhelyen volt káplán, az onnan származó Szőcs László jezsuita át akar menni a Bánságba. „Én nagyon azt képviseltem akkor, hogy ott kell élnünk és dolgoznunk, ahol születtünk, nem kell elhagyni a szülőföldet. Nem sikerült lebeszélnem őt, de közben az én szemléletem is megváltozott. Egy év múlva lelkigyakorlatot tartottunk, és ott négyen, papok, leültünk a fűre, és arról beszélgettünk, hogy a temesvári ordinárius (akkor nem lehetett püspök) papokat kér az erdélyi, gyulafehérvári egyházmegyéből, a mi püspökünk pedig adna is, de senki nem akar menni. Akkor elhatároztuk, hogy mi, fiatalok, megyünk. S mondtam, hogy kezdem én a sort” – mesélte a főpásztor. A fiatal pap másnap bekopogott a püspökéhez azzal, hogy kész a Bánságba menni. Fájó szívvel hagyta maga mögött a szép ifjúsági közösséget, de döntésében Isten vezetését látta:

Tényleg Istenért mentem oda. És ez tette azt, hogy soha nem éreztem, hogy nehéz. Pedig egyből kaptam három plébániát és mellé még hat filiát.

Két plébániám teljesen német volt, egy háromnyelvű, és volt egy szlovák és egy vegyes filiám is. Soha nem éreztem, hogy nehéz, pedig nem tudtam jól románul, keveset tudtam németül, de szerettem az embereket, és ők is megszerettek engem talán. Hiszem, hogy aztán közösen a jó Istent is megszerettük.”

Kétéves buziási és környéki pasztoráció után harminc évet szolgált Resicán. Ma is érték számára a bánsági színes világ:

Mivel több nemzetiség él ott együtt, az emberek megszokták, hogy a másik más, és neki szabad másnak lenni. És én ezt nagyon-nagyon jónak látom. Úgy gondolom, hogy ez hasonlít az evangéliumi szemlélethez.

Mert ha véletlenül összeveszünk, és ez előfordulhat az emberek között bármikor, ki segít, hogy kibéküljünk, ha nem Jézus Krisztus, ha nem az evangélium?”

A rendszerváltással Resicáról is külföldre vándorolt a katolikus közösség 75 százaléka. Az új kihívást a maradék közösséggé formálása jelentette.

2018-ban Ferenc pápa egyházmegyés püspökké nevezi ki őt. „Nagyon megijedtem ettől, elsőre arra gondoltam, nem is tudom, hogyan merjem elvállalni… De életemben

soha nem azt néztem, hogy valami könnyű vagy nehéz, hanem azt, hogy az Isten akarata-e.

Nekem a Ferenc pápa által kifejezett döntés az Isten akaratát jelentette, és elvállaltam. Voltak, akik mondták, hogy ez nagy felelősséggel és kereszttel jár. Ha kereszt, akkor rajta van Jézus, és nincs semmi baj.”

Pál József Csaba vallásos családból indult, de a teológián tartott bibliaköröknek köszönhetően fordult egészen Isten felé. „Emlékszem, karácsonykor mindenki örült, én meg sírtam, mert úgy érzem, hogy nem tértem meg, és ha nem tértem meg, akkor ott kell hagyjam a teológiát… Eleinte csak egyszer tartottunk bibliakört egy héten, valaki javasolta, hogy tartsunk kétszer. Én ellene voltam, mert minden okos dolgot összeolvastam, és a következő héten el tudtam kápráztatni a többieket azzal, de két alkalomra valót nem tudtam volna olvasni. Aztán volt egy felfedezésem: hogy a bibliaolvasás előtt imádkozni kell. Ez már kicsit segített.

A másik óriási felfedezés pedig az volt, hogy a bibliakörön nem az a fontos, amit mi mondunk, hanem amit Isten mond nekünk. És ez mindent megváltoztatott.

Attól kezdve mindennap tartottunk bibliakört, mert Isten szavát mindennap akartuk hallgatni. Még ma is barátok vagyunk azokkal a papokkal, akikkel ott voltunk. Aztán közösen megismertük a Fokoláre-lelkiséget.”

E lelkiség által kerültek kapcsolatba Orbán Lászlóval is, aki vallását nem gyakorló családban nevelkedett. Egy kolozsvári fokoláros pap hívta meg az ifjúsági csoportba Lászlót és a nővérét. A 16-17 éves fiú barátaival akkor sokféle módon kereste azt a szépet, amire az életet fel lehet tenni. A monostori ifjúsági közösségben és a lelkivezetővé vált káplán, György Balázs hatására Jézus mellett tették le a voksukat. A Szentírást olvasva „fedezte fel, hogy abból Jézus szól hozzá. Jézust hallgatva döntötte el, hogy pap is szeretne lenni. Nem volt benne semmilyen sallangosság, nem a saját álmát akarta megvalósítani a teológián, hanem annak az álmát, aki őt boldoggá tette. (...)

Orbán László hallgatag ember volt, de mindenki számára volt ideje. Nem adott mindjárt tanácsot, inkább példákkal vagy kérdésekkel segített, amit a fiatalok nagyon értékeltek.

Nagyon fontosnak tartotta a lélek tisztaságát, mondta is: »Ha a fényképezőgép lencséjét nem törlöd meg, olyan furcsa képek jönnek ki… A lelkünk is ilyen tiszta kell legyen, mert másképpen nem tükrözzük vissza a jó Istent.«”

Soha nem magát helyezte a középpontba; „jól megértette, hogy nincs más dolga, mint segíteni másoknak. Segíteni és tisztának lenni, hogy jól tudjon segíteni, hogy jól tudja a fényt átereszteni magán. (...) a halála is olyan volt, mint az élete…” – mondta  a főpásztor. Hozzátette: Orbán László nagyon fontosnak tartotta lélekben mélyebbre vinni azokat a fiatalokat, akik vezetői szerepet vállalnak. A táborok, találkozók főleg e lelki töltekezést szolgálták.

A beszélgetésben ezután a püspöki szinódusra, illetve az abból a helyi egyházakra, a fiatalok számára is kirajzolódó útra került a hangsúly. „Az egész evangélium a szinodalitást hirdeti. Csak azért újdonság, mert hosszú ideig elfelejtettük ezt. És most újra elővesszük az evangélium lelkületét.

A szinodalitás tanít együtt Istenre figyelni, aki bennünk lakik. „De nemcsak bennem, hanem benned is, ezért kell hogy rád figyeljek, ezért kell hogy meghallgassalak téged”, hogy együtt megértsük, mit akar Isten veled, velem és az Egyházzal.

A Lélekben vagyunk együtt. A Szentlélekben adom magam, nemcsak a szavaimat, hanem a szeretetemet, az érzelmemet is. Úgy vagyok jelen, hogy a Lélek teljesen lehetővé tegye azt, hogy odaadjam magam másnak. A pápa sokszor mondta, hogy a szinódusnak a Szentlélek a főszereplője – emelte ki a temesvári főpásztor. – A szinodalitás az Egyház életstílusa, amikor egymást szeretettel meg tudjuk hallgatni, amikor meg tudjuk keresni a Szentlélek akaratát a másikon keresztül is. Az a mód, ahogyan a keresztények keresztény dolgokról döntéseket hoznak. Sokat kell gyakorolnunk, hogy ilyen stílusban legyünk együtt.

Ilyen egyházban akarok élni, ahol az emberek tényleg figyelnek egymásra, tényleg meghallgatják, tényleg szabadok arra, hogy a bizalom légkörében elmondják a gondolataikat.

Nagy kegyelem, ha ez megvalósul. A szinóduson megvalósult” – mondta Pál József Csaba.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Szerző: Ozsváth Judit

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír