Tragédia történt Székelyudvarhelyen – Kovács Gergely gyulafehérvári érsek együttérzését fejezte ki

Külhoni – 2023. december 18., hétfő | 23:44

Életét vesztette egy 17 éves diák Székelyudvarhelyen, akit a Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egy leomlott épületrésze temetett maga alá december 18-án, hétfőn. A romok alól három diákot sikerült kimenteni, kettő közülük nincs életveszélyben a harmadik kómában van – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem (ISU). Kovács Gergely gyulafehérvári érsek közleményében együttérzését fejezte ki.

Alina Maria Ciobotariu, az ISU szóvivője a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: a nagy erőkkel helyszínre érkező tűzoltók három 15–17 év közötti diáklányt mentettek ki a romok alól, ketten eszméletüknél voltak, a harmadik, szívleállással kihozott lányt sikerült újraéleszteni, de állapota továbbra is súlyos, lélegeztetőgépen van.

A romok alá szorult negyedik áldozatot órákig keresték a mentőegységek. Az ISU két és fél órával a mentés megkezdése után azt közölte, hogy sikerült lokalizálni a romok alatt lévő fiút, aki eszméleténél van, a mentőegységeknek sikerült kapcsolatba lépniük és kommunikálniuk vele. Ez az információ később eltűnt az ISU gyorsjelentései közül. A negyedik áldozatot végül helyi idő szerint 19 óra előtt tíz perccel eszméletlen állapotban emelték ki a romok közül. A katasztrófavédelem 19.30-kor közölte, hogy az áldozat újraélesztése nem járt sikerrel.

A Székelyhon.ro hírportál információ szerint az összedőlt kollégium – mely a Katolikus Egyház tulajdonában van – a Tamási Áron Gimnázium egyetlen, még renoválásra váró épülete volt, miután az utóbbi években a tanintézmény főépületét és az Iskola utcában található régi zárda épületét is teljesen felújították a magyar állami támogatásoknak köszönhetően. Laczkó György igazgató a lapnak úgy nyilatkozott: a diákotthon felújítására jövőre érkezhet további anyaországi támogatás, de máris zajlanak halaszthatatlan munkálatok a Márton Áron téren található épület udvarán.

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek közleménye

Fájdalommal értesültem a székelyudvarhelyi tragédiáról és azonnal a helyszínre indultam. Mélységesen megrendített, amikor útközben közölték, hogy e katasztrófa áldozatokat is követelt.

Együttérző szívvel állok a családok mellett, tudva azt, hogy a veszteséget semmi sem pótolhatja.

Őszinte részvétemet fejezem ki, kérve a jó Isten megerősítő kegyelmét ezekre a nehéz pillanatokra. Imáimról biztosítok minden érintettet.

Forrás: RomKat.ro

A romániai média szerint a leomlott épületrész mellett nemrég árkot ástak, hogy elvezessék a talajvizet és szennyvizet a most részben összedőlt épület alól.

Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a csatornázási munkálatokra létezett érvényes építési engedély. A diákotthonban 97 tanuló lakott, akik a város különböző tanintézményeibe jártak. Elmondása szerint szerencse a szerencsétlenségben, hogy a fal nem 17 óra után, például nem éjszaka omlott le. Délután négykor aránylag kevés diák tartózkodott az épületben, mert 17 óráig a kollégium házirendje szerint szabadfoglalkozás volt.

Klaus Iohannis államfő Facebook-bejegyzésben reagált a székelyudvarhelyi tragédiára, részvétét fejezve ki az életét vesztő diák családjának, és mielőbbi felépülést kívánva a balesetben megsérült tanulóknak.

„Ez a dráma brutális figyelmeztetés számunkra, hogy az iskolák biztonsága elsődleges prioritás. Azoknak a tereknek, ahol a gyerekek idejük nagy részét töltik, védelmet kell nyújtaniuk számukra a mai kor biztonsági követelményeinek megfelelően. Az épület összeomlásához vezető okokat mielőbb tisztázni kell és a felelősöket meg kell büntetni” – írta közösségi oldalán a román államfő.

*

Csatlakozva az erdélyi katolikus testvérportálunk, a RomKat szerkesztőségi felhívásához arra kérjük Olvasóinkat, hogy imádkozzunk az áldozatokért, családjukért, a mentésben, a sebesültek ellátásában dolgozókért!

Forrás: MTI

Fotó: RomKat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria