A rangos elismerés átadásán jelen volt a „Tu es Petrus” Nemzetközi Katolikus Szervezet igazgatósága, melyet Gianluca Barile vezet, és a Pápai Magyar Intézet közössége.
A katolikus szervezetet 2005-ben Francesco Marchisano bíboros és Gianluca Barile vatikanista alapította Battipagliában (Salerno) XVI. Benedek megválasztását követően. A szervezet tiszteletbeli elnöke Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Dikasztériumának prefektusa. Első tiszteletbeli elnöke 2013-ig maga Marchisano bíboros volt, majd pedig José Saraiva Martins és Salvatore De Giorgi bíboros is betöltötte ezt a tisztséget.
Az alapító Francesco Marchisano bíboros, a Szent Péter-bazilika nyugalmazott főpapja volt. Számos megbízatása volt a Római Kúrián belül: többek között az Egyházi Kulturális Javak és az Egyházi Régészeti Pápai Bizottság elnöke volt. A Szentatya vatikánvárosi helynöke, valamint a Szent Péter Műhely és az Apostoli Szentszék Munkaügyi Hivatalának elnöke is volt. 2014-ben adta vissza lelkét Teremtőjének.
A „Tu es Petrus” Nemzetközi Katolikus Szervezet papokat, nővéreket, laikusokat gyűjt össze szerte a világon, szolgálatuk célja a legfőbb egyházi személy, a mindenkori pápa személyének támogatása.
A „Tu es Petrus”-nak sikerült fontos helyet kivívnia magának a világi összefogások területén is, köszönhetően karitatív és kulturális kezdeményezések hosszú sorának, amelyek közül kiemelkedik a Tu es Petrus díj alapítása és odaítélése.
A szervezet neve a néhai Marchisano bíboros ötlete alapján „Tu es Petrus”, mely közvetlenül Jézusnak a történelem első pápájához, Péterhez intézett szavaiból ered: „Tu es Petrus, et super hanc petram aedificabo ecclesiam meam et portae inferi non praevalebunt adversum eam”, „Én pedig mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). Ezáltal a „Tu es Petrus”, »Te vagy Péter«: kifejezés minden katolikus szívébe vésődött, akinek a római pápa az atyja.
A díjazottakat minden alkalommal az igazgatótanács választja ki, Kurt Koch bíboros és Andrea Bellandi, a salerno-campagna-acernói főegyházmegye érseke – akinek joghatósága alatt működik a szervezet – döntése alapján. A díj egy Szent Pétert áldását ábrázoló bronzalkotás, Michele Monaco szobrászművész munkája.
A díjjal korábban elismerték Francis Arinze, Giuseppe Bertello, Raymond Leo Burke, Darío Castrillón Hoyos, Francesco Coccopalmerio, Angelo Comastri, Andrea Cordero Lanza di Montezemolo, Salvatore De Giorgi; Velasio De Paolis, Zenon Grocholewski, Julián Herranz Casado, Cláudio Hummes, Kurt Koch, Giovanni Lajolo, Javier Lozano Barragán, Dominique Mamberti, Manuel Monteiro de Castro, Renato Raffaele Martino, Gerhard Ludwig Müller, Marc Ouellet, Paul Poupard, Gianfranco Ravasi, José Saraiva Martins, Crescenzio Sepe és Luis Antonio Gokim Tagle bíborosok szolgálatát.
Forrás és fotó: „Tu es Petrus” Nemzetközi Katolikus Szervezet
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria