Van egy minden emberi reménykedést felülmúló remény – Nagyhét és húsvét Taizében

Megláttam a plakátot, és tudtam, hogy nekem ott kell lennem; persze volt egy pár nap, amíg átgondoltam a részleteket. Vágytam valami újra, arra, hogy a nagyhetet kicsit másképp éljem meg. Csendben lenni Isten jelenlétében, egyszerűen imádkozni, megérteni valami többet abból, amit Krisztus tett értünk, értem. Taizé pont erre van „kitalálva”. Nagy élet van ott. Mielőtt megálltam, sok mindent ki akartam próbálni: tanítások, kiscsoportos beszélgetés, workshopok. Majd szép lassan elmentem a kápolnába, ahol csend volt. Reggel az ablakokon keresztül besütött a felkelő nap fénye, és gyönyörű narancssárga fénysugár vetítődött a padlóra. Általa is megtapasztaltam Isten szépségét és nagyságát.
Jére Noémi

*

Sugárzó napsütés, legelésző tehenek, orgonaillat, beszélgetések, tojásait kiköltő hattyúmama, harangszó és a piros kakaós-, teásbögrék – mind Isten túláradó szeretetének látható, hallható, tapintható jelei. Sokadszor voltam Taizében, s minden alkalommal új, másféle ajándékokkal tértem vissza.

Most két képet őrzök a szívemben. Az egyik nagypéntek estéhez kötődik, a másik egy családhoz. Már első nap feltűnt nekem egy apuka. A bejárat mellett állt a falnál. Apró csecsemője bebugyolálva a mellkasán aludt édesdeden. Tekintete a kicsit távolabb ülő kislányain nyugodott, mialatt a jól ismert taizéi énekeket imádkozta. Egy másik alkalommal előttem ültek egy imán, s akaratlanul is megragadott az apa és pici lánya közti szeretetteljes szemkontaktus. A szép, kicsi leányka szinte sugárzott apja simogató tekintetében… aztán apja karjába vetette magát és vállába rejtette arcát. „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek…” – egyszerűen, bizalommal odabújni, csak úgy… Lenni vele, nála…
Tomka Magdolna sa

*

Lefektették a keresztet, hogy mindenki odamehessen, s mellette imádkozva letehesse mindazt, ami terhe. Türelmesen várták fiatalok s a régebb óta fiatalok, házaspárok és gyerekek, hogy odaérjenek. A taizéi énekek dallamai megtartották kéréseinket, köszöneteinket.

Az imádkozó fiatalok mögül egy botjára támaszkodó öreg néni botorkált közelebb. „Szegény, alig tud járni” – futott végig rajtam a gondolat. De úgy tűnik, ez a tény alig érdekelte őt. Szemét a keresztre szegezve, botjába kapaszkodva próbált előbbre jutni. Egyszerre két fiatal termett mellette. Jobbról-balról támogatták, hogy könnyebben elérje célját. Boldog mosollyal borult a keresztre, ahhoz, aki kortól függetlenül mindannyiunkért a keresztre feszült. Szemem sarkából láttam a két fiatal ugrásra kész testtartását, várták, mikor mozdul a néni, hogy felsegítsék és visszakísérjék. Őértük is odafeszült… talán épp azért, hogy ilyen érzékenyen figyelmessé válhassanak.
Magdi

*

Sokkal különlegesebb volt ez a nagyszombat, mint amit eddig megéltem. Üresség, hiány. A templom megfosztva a kereszttől és összes díszétől is, nem pislákoltak már vidáman az oltár mögötti faligyertyák.

Meglepő volt azzal a valósággal találkozni, hogy most várni kell, nincs tovább. Az apostolok kétségbeesett reménytelenségének még az említése is elég volt, hogy megértsük a nagyszombat lényegét.
Zsuzsa

Bármennyire is törekedtem egész hét folyamán arra, hogy találkozzam Istennel, én képtelen voltam megtalálni őt, ő pedig távolságot tartott egészen a vasárnapi feltámadásig. Fáradtsággal, szomorúsággal, a lélekben magamra hagyatottság érzésével érkeztem meg a vasárnapba, éppen ezért volt olyan erőteljes a találkozás pillanata a feltámadáskor.

Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor éreztem olyan mértékű boldogságot, mint most, feltámadáskor. Mikor több mint húsz nyelven mondtuk, hogy Krisztus feltámadt, úgy éreztem, mintha a lelkem ugrálna örömében, s a szomorúság helyét boldogság töltené el. Hirtelen az egész hetem átértékelődött. Vak voltam – most már tudom, de milyen jó, hogy a kegyelem a vak embereket sem kerüli ki. Az élmények mellett a Taizében töltött hét arra is rámutatott, hogy képes vagyok lekorlátozni Istent a tapasztalataim alapján arra, hogy úgy közeledjen felém, ahogy azt én elgondolom, és mindezt úgy teszem, hogy észre sem veszem.
András

A teljes cikk ITT olvasható.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Bereczki Silvia SA

Magyar Kurír