„Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába” – Pilátus éjszakája az Újszínházban

Fazekas István költő, drámaíró, lapszerkesztő, jogász és teológiai doktorandusz drámájának egyik legkorábbi olvasója vagyok, s az ősbemutatónak távolból szurkolva tevékeny részese, közönségszervezője. Az egyházi hátterű Harkányi Szabadegyetem megálmodója, Bereczky Ildikó lelkésznő, Baranya egyik fáradhatatlan „prófétanője” egy évvel az ottani ősbemutató előtt, 2016 őszén éppen közvetítésemmel ismerte meg a drámaírót, s kérte fel egy bibliai tárgyú színmű megírására. Ez a kamaradarab azután Harkányban és számos további helyszínen komoly sikert aratott, míg igazi, megérdemelt diadalnapja éppen a költészet napjára esett. Budapesten, az Újszínházban mutatták be ekkor, a Keresztény Színházi Fesztivál egyik rangos eseményeként.

A kedvező nézői, színházlátogatói visszhang méltó nyitánya volt az MTVA Isten kezében című sorozatának egyik, az előadáshoz időben nagyon közeli epizódja, amelyben Koncz Attila szerkesztő-riporter beszélgetett a mű alkotójával, továbbá főszereplőivel, a Poncius Pilátust alakító Jánosi Dáviddal, a feleségét, Claudia Proculát játszó Gregor Bernadettel, s a rendezővel, Falussy Lillával, aki ennek a szenvedélyekkel teli bibliai drámának az olaszra fordítója is.

A Pilátus éjszakája „szövegcsírája” mindössze egyetlen mondat: „A mint pedig ő az ítélőszékben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: »Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta«” (Máté 27,19). Fazekas István ebből a néhány szóból bontja ki a minden percében izzó drámát, s elvisz bennünket arra az éjszakára, amely Jeruzsálem római helytartójának, Poncius Pilátusnak talán legkeservesebb napját előzi meg. Azt a napot, amikor – a mindnyájunk számára közismert történet szerint – Jeruzsálem római helytartója, a nagytanács és a felbolydult tömeg nyomásának engedve – kénytelen halálra ítélni Jézust, az ártatlan és szelíd galileai prófétát és gyógyítót. A másnapi ítélethozatal s a helybéliek elvárásai már egy nappal korábban nyilvánvalóak az „amicus caesaris” titulust viselő, de törékeny méltóságú és személyi biztonságú Pilátus számára, aki feleségével, Claudiával, a római arisztokrácia tagjával osztja meg kételyeit és gondjait. A feleség először azt mondja ugyan: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába!”, de később, ezt a kijelentését visszavonva, Róma és a császár haragjától való féltében s az egész családért való aggodalmában mégis azt kéri férjétől, hogy olyan ítéletet hozzon, amilyet elvárnak tőle. Az ezt követő rémálmok nyomán küld azután másnap reggel egy üzenetet a férjének, kérve, hogy mégis óvja meg a kínhaláltól Jézust, ahogyan ő nevezi: Jesuát. S ezek után jöjjön számukra, aminek jönnie kell: kegyvesztés, száműzetés, akár halál. „Sorsod a sorsom”, mondja Pilátusnak a szépséges és okos élet-társ, Claudia. A dráma egyik kulcsmondata ez, méghozzá egy igazi szerelmi drámáé. A korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy az őt alakító színésznőhöz hasonlóan erőteljes egyéniségű Claudia kivételnek számított korabeli „diplomatafeleség” nőtársai között. Ő nem húzódott vissza előkelő római léte kényelmébe, hanem megosztotta a sokkal érdesebb palesztinai körülmények minden nehézségét azzal a férfival, akivel tizenöt éves korában egy megtervezett házasság kapcsolta egybe, amely azonban szerelmi házassággá érett.

A darab sikere egyrészt Jánosi Dávid és Gregor Bernadett minden percet felizzító, szenvedélyes játékában rejlik, másrészt abban, hogy a szerző a ma emberének is nagyon sokat mond az igazságos és az igazságtalan ítélkezésről, a hitről, az Úristen felé fordulásról, de nem pusztán írói tehetségére támaszkodva, hanem a bibliai tudományok és a római jog kettős vértezetében. Ahogyan Pilátus megszemélyesítője mondta az izgalmas tévéfilm-nyitányban, amely egyfajta werkfilmek is tekinthető: „Tömény szöveg, a kongatástól a függönyig.” Bizony tömény, s olyan erejű textus ez, hogy elbújhat mellette Irving Rapper 1962-es Poncius Pilátus nagyjátékfilmje, amely a főszereplők, Jean Marais és Jeanne Crain minden erőfeszítése ellenére is csak halvány, gyöngécske vízfestmény ezzel az élénk színekben pompázó olajképpel összevetve.

Elmondhatjuk tehát, hogy a Pilátus éjszakája a reformáció emlékévének, s bizonyára az azt követő éveknek is az egyik legfontosabb biblikus hátterű, ugyanakkor modern alkotása. Első külföldi bemutatója szeptemberben, a Római Magyar Intézetben lesz, de nyilván hamarosan számítani lehet további „tájolásokra”. Kétszereplős, szerény költségvetésű előadás lévén (többnyire maga a szerző a „kellékes”, az ügyelő és a szervező egy személyben) bizonyára számos hazai meghívásra is sor kerül még addig. S – talán-talán – egy televízióra alkalmazott változat sem elképzelhetetlen.

Petrőczi Éva/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. április 29-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.