„Nyugat fényessége” – Szent Iréneusz püspök és vértanú, az új egyháztanító

„Lyoni Szent Iréneusz, aki Keletről származott, püspöki szolgálatát Nyugaton gyakorolta: lelki és teológiai hidat képezett a keleti és a nyugati keresztények között. (...) megismerve a Szentek Ügyeinek Kongregációja véleményét, apostoli hatalmamnál fogva egyháztanítóvá nyilvánítom »doctor unitatis« (az egység doktora) titulussal. Ennek a nagy mesternek a tanítása bátorítsa egyre jobban az Úr minden tanítványát a teljes közösség felé” – szerepel a pápai dekrétumban.

Szent Iréneusz híd a keleti és nyugati keresztények között, lelki és teológiai téren egyaránt.

Nevének – Ειρηναίος (Eirenaiosz) – jelentése: béketeremtő; a békesség embere. „...ez a béke nem az érdekegyeztető megállapodás, hanem Jézus békéje” – emelte ki Ferenc pápa.

Iréneusz Szmirnában született, feltehetően 115 és 150 között. A kis-ázsiái keresztény közösségek egyikéből származott, amelyeket még az apostolok alakítottak. Rendkívül olvasott volt, jól ismerte a kortárs filozófiát és irodalmat, a Szentírást és az őskeresztény irodalmat. Ifjúkorában hallotta János apostol tanítványa, Polikárp (Polükarposz) püspök tanítását, akinek személyisége nagy hatást gyakorolt rá. „Szavait az Istentől kapott kegyelem révén akkoriban nagy buzgósággal fogadtam; nem papírra, hanem a szívembe írtam be azokat.” Egy barátjának írt levelében Iréneusz így emlékezik: „Láttalak téged, amikor még gyermek voltam, Polikárpnál. Jobban emlékszem az akkori időkre, mint arra, ami csak az imént történt. Mert amit az ember ifjúságában tapasztalt, lelkével növekszik, és megmarad vele egyesülten.”

A Marcus Aurelius uralkodása alatt kitört keresztényüldözés idején Iréneusz néhány szír kereszténnyel kivándorolt Kis-Ázsiából, és 177 körül a Római Birodalom nyugati részében, Gallia Lugdunum (ma Lyon, Franciaország) városában telepedett le. Lyon első püspöke, Photinusz Eleutherius pápához küldte követségbe, hogy szelídebb eljárásra bírja a Szentatyát; küldetése sikerrel járt.

Miután Lyon első püspöke vértanúhalált szenvedett, a közösség Iréneuszt választotta püspökké, aki buzgón fáradozott Gallia további misszionálásán. Hithirdetőket küldött az ország megtérésre addig nehezen hajló részeibe – Tours-ban, Chálons-ban és Autunben, és valószínűleg Besançonban, Dijonban és Langres-ban is virágozni kezdett a kereszténység.

Később Iréneusz újra békekövetként lépett föl a pápa és a kis-ázsiai egyházközségek között. Viktor pápa a húsvét ünneplésének időpontja miatt föllángolt vitában ki akarta zárni a kis-ázsiai püspököket az Egyházból, mivel „eretnek módon eltértek a közösségtől és az Egyháztól”. Keleten az első tavaszi holdtölte napján – ezért gyakran hétköznap – ünnepelték a húsvétot, s a hagyományra hivatkoztak; Rómában az első tavaszi holdtöltét követő vasárnap tartották meg az ünnepet. Viktor pápa is a hagyományra hivatkozott. Mivel a keleti egyházak nem akarták átvenni a római gyakorlatot, a pápa kizárta őket az Egyház közösségéből. Iréneusz „a kormányzása alatt álló gall testvérek nevében” írást intézett Viktor pápához, melyben tisztelettel és nyomatékosan kérte, hogy „ne zárja ki Isten egyházait, amelyek az ősi, áthagyományozott szokásokhoz ragaszkodnak”, hanem „lépjen föl a béke, az egység és a szeretet érdekében”. Inkább hagyja, hogy a különbözőség megmaradjon, mint hogy az Egyháznak egy része elszakadjon az egésztől. A pápa visszavonta a kiközösítést, és a keleti egyházak a 3. században önként átvették a húsvét római időpontját.

Lyon második püspöke Septimius Severus császár idején szenvedett vértanúságot. A hagyomány szerint 202. vagy 203. február 28-án halt meg. Egy napon császári parancsra katonák zárták körül a várost, a keresztényeket elfogták és kivégezték. Iréneuszt súlyosan bántalmazták, belehalt sérüléseibe.

Három évszázaddal később Tours-i Szent Gergely is megemlékezett haláláról. Erre a hagyományra alapozva az Egyház vértanúként tiszteli és ünnepli Szent Iréneuszt. A Jeromos-féle martirológium 202. június 28-ra teszi Szent Iréneusz vértanúságát. Ezen a napon ünnepeljük liturgikus emléknapját.

Iréneusz jelentős teológus és az apostoli tradíció tanúja volt; egyike azon első egyházatyáknak, akik a római egyház elsőbbségét vallják: „Ahol az Egyház, ott van Isten Lelke is.” Írásait már életében is mindenfelé olvasták és terjesztették. Az egyházatyák és régi írók a ,,Nyugat fényességének” nevezték. Ő állította össze a Katolikus Egyházban használt szent iratok listáját, kánonját. Ennek alapjául azokat az írásokat használta föl, amelyeket mindegyik keresztény közösségben használtak; a helyi eltérések esetlegessége számára azt bizonyította, hogy azok nem Jézustól származtak.

A dogmatika atyjának is nevezik, minthogy felismerte, hogy a gnosztikusok tanításával szemben Krisztus igaz tanítása csak úgy védhető meg és adható tovább, ha a tanítást egységes rendszerbe foglalják.

Fő művében, az Adversus haereses (Az eretnekségek ellen, vagy a hamis gnózis cáfolata) című írásában a gnosztikus eretnekek azon elméletét utasítja vissza, amely szerint e világ egy démoni teremtő alkotása – írja a korai keresztény egyháztanítóról Gabriele Amorth.

„Nem szoktam hozzá ugyan az íráshoz, és nincs gyakorlatom az írásművészetben – a szeretet mégis hajt engem”

– írta az Adversus haereses elején Iréneusz. Felismerte, hogy komoly veszélyt jelent az Egyházra a gnoszticizmus, melynek legismertebb képviselői Markión és Valentinus voltak. Iréneusz velük vitatkozva fejtette ki tanításait e művében. Öt könyvből álló írásában kiemeli: a láthatatlan Isten annyira szereti az emberiséget, hogy emberré lett. A teremtés eredményeképpen nem egy tökéletes világ jött létre, hanem egy olyan, amelyben az embernek megadatott a lehetőség, hogy állandóan tökéletesítse magát. A bűnbeesés nem véletlenszerű dolog, és nem a sátán diadala, hanem arra szolgált, hogy letörje Ádám büszkeségét és gőgjét, és folyamatos önfejlesztésre késztesse. Az Ószövetség kegyetlenkedései ezért a kezdetleges emberi természet velejárói voltak. Jézus születése e fejlődési folyamatban segíti az emberiséget. Jézus emberré lett, és Isten a saját örökké való életében akarja részesíteni az emberiséget úgy, hogy az ellentmondással teli emberi természetünket ne törje össze. Ez minden képzeletet felülmúló beteljesedés lesz az Istennel való közösségben.

Szent Iréneusz szerint valójában a Logosz az igazi teremtő, vagyis a jóságos Isten Igéje. Az angyalok az Isten által teremtett kozmosz részei. Ezért a sátán is – a többi angyalhoz hasonlóan – eredetileg egy jó, Istennel egyesült, örökre neki alávetett és alárendelt angyal volt, aki azonban „aposztata lett”, és ezért levettetett a mennyből. Szabad akaratából lett szakadár, az univerzum csalója, aki megpróbálja értelmünket megtéveszteni, szívünket elsötétíteni, hogy ily módon arra bírjon rá, hogy az igaz Isten helyett őt imádjuk. Fölöttünk gyakorolt uralma azonban behatárolt, csak bitorlója annak a tekintélynek, ami jogosan és alapvetően Istené; kényszeríteni a bűnre sem tud bennünket. Azért vesztette el az angyaloknak járó kegyelmet, mert féltékeny volt Istenre, és azt kívánta, hogy úgy imádják őt, mint Istent. Az emberre, Isten képmására is féltékeny volt. Ezért hatolt be a paradicsomba azzal a vággyal megrontott szívvel, hogy ősszüleinket a romlásba vezesse. A sátán csak kísértő, bár valóban nagyon kitartó kísértő, mivel rendkívül féltékeny az ősszülők eredeti állapotára – foglalja össze Iréneusz tanítását Gabriel Amorth.

*

2007 márciusában XVI. Benedek a kereszténység egyetlenségéről, egyedülálló mivoltáról, egyetemességéről és isteni sugallatáról szólva Lyoni Szent Iréneusz tanításáról beszélt katekézisében a pápai audiencián.

A püspökök a hit igazi tanítómesterei, akik be tudják bizonyítani, hogy a tant az apostoloktól, a megszakítás nélküli, folytonos hagyomány révén kapták – csaknem kétezer évvel ezelőtt Szent Iréneusz e határozott szavakkal cáfolta meg a gnosztikusok felfogását, akik azt hirdették, hogy a kereszténység egyfajta „elit, értelmiségi” hit, amely csak kevesek számára teszi lehetővé, hogy megértsék az evangéliumi igazságokat, a tömegeknek pedig csak jelentéktelen tanokat hirdet.

Katekézisében XVI. Benedek az eretnekségek elleni küzdelem bajnokának nevezte Iréneuszt, aki képes volt az apostoli hagyomány helyes felfogásának meghatározására. „Az apostoli hagyomány nyilvános, nem pedig magánügy vagy titok. Iréneusz számára kétségtelen volt, hogy az Egyház által továbbadott hit tartalma az, amelyet az apostoloktól és Jézustól, Isten Fiától kaptunk. Ez az egyetlen tanítás, ezen kívül nem létezik más. Ezért annak, aki meg akarja ismerni az igazi tant, elég, ha megismeri az apostoloktól származó hagyományt és a hitet, amelyet hirdettek. Hagyomány és hit a püspöki folytonosság révén jutott el hozzánk” – foglalta össze XVI. Benedek. Kiemelte: „Ebben a hagyományban különös figyelmet kell szentelni a római egyház tanításának. Ez az ősi egyház rendelkezik a legnagyobb apostolisággal, mivel az apostoli kollégium olyan két tartó oszlopától származik, mint Péter és Pál. Tőlük kezdve egészen a mai püspökökig az apostoli hagyomány egy másik jellemvonást is mutat: az egyedüliséget.”

„Az Egyház, jóllehet szétszóródik az egész földön, a föld végső határáig, az apostoloktól és tanítványaiktól örökölt hitet, ezt a prédikációt és ezt a hitet gondosan őrzi,

mintha csak egyetlen házban lakna. Azonos módon hisz benne, mintha egy szív, egy lélek lenne. Egybehangzóan hirdeti, tanítja, adja tovább, mintha egyetlen száj lenne.

Legyenek bár különféle nyelvek a világon, a hagyomány tartalma mindenütt egy és ugyanaz. Nézzük akár Germánia egyházait, az ibérekét vagy a keltákét, akár a kelet, Egyiptom, Líbia egyházait vagy a világ közepén lévőt, egyiknek sincs más hite vagy hagyománya” – tanította Iréneusz. Ennek kapcsán XVI. Benedek kiemelte: már a 2. században láthatjuk az Egyház egyetemességét, katolicizmusát és az igazság erejét, amely egyesít egymástól ennyire eltérő valóságokat, abban a közös igazságban, amelyet Krisztus nyilatkoztatott ki nekünk.

Az apostoli hagyomány harmadik alapvető jellemzője, hogy a Szentlélek sugallta – hangsúlyozta 2007 márciusában elhangzott katekézisében XVI. Benedek. – Nem arról van tehát szó, hogy a hit átadása többé-kevésbé művelt emberek ügyességére van bízva, hanem Isten Lelke biztosítja ennek hitelességét. A hit átadásának hitelességét Isten Lelke biztosítja. Ez az Egyház élete, az, ami az Egyházat mindig frissé, fiatallá, sokrétű karizmákban termékennyé teszi.

„Ezt a hitet, amelyet az Egyháztól kapunk, gondosan őrizzük, mint egy nagy értékű kincset, drága edényben, hiszen Isten Lelkének erejében szüntelenül megújul, megfiatalítva a tartó edényt is”

– írta Szent Iréneusz.

„Az egyetlen igaz és állhatatos Mester, Isten Igéje, az Úr Jézus mindent felülmúló szeretetén keresztül olyanná vált, mint amilyenek mi vagyunk, azért, hogy az Ő teljességéből részesedjünk” – írta Iréneusz az Adversus haereses ötödik könyvének előszavában. 

* * *

Istenünk, ki Szent Iréneusz püspöknek megadtad, hogy erősíthette az igaz tanítást és a békét Egyházadban, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy a hitben és a szeretetben megújuljunk, és őrizhessük magunkban a te igazságodat és békédet!

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Vatikáni Rádó 
Taizé.fr

Magyar Kurír
(gj)