A lélek szüntelen ujjongása – Christian Bobin könyvéről

Két évvel az Elámulni a mindennapin című kötete után, újra Kiss Gabriella fordításában és a Vigilia Kiadó védnöksége alatt, ismét egy gyönyörű Christian Bobin-könyvet foghatunk kezünkbe. A Porszemnél is kisebb Assisi Szent Ferenc életéhez (és halhatatlanságához) invitál közelebb, igazi tétje azonban az evangéliumi létmód fölmutatása – követhetetlen, tehát követendő példaként.

Ha el tudnánk képzelni Simone Weil hitbölcseleti ráismeréseit Alessandro Baricco költői tónusában, zenei prózanyelvén, már majdnem fölkészülhetnénk a bobini szólamokra. De nem; ez a személyességet lírával elegyítő látásmód és beszédmodor, a rövid mondatok intim stilisztikája, beavató leleményessége, egyszersmind a finom humor és a keresetlen misztika párbeszéde lapról lapra meglep – és meggyőz.

A megismerés misztériuma Bobin olvasatában a találkozás csodájából forrásozik: „Amit tudunk valakiről, gátolja a megismerését. Amit mondunk róla, azt gondolván, tudjuk, mit beszélünk, megnehezíti, hogy lássuk. […] Nagyon kevés igazi szót váltunk egymással, igazán keveset. Talán egyedül azért leszünk szerelmesek, hogy végre elkezdjünk beszélni. Talán egyedül azért nyitunk ki egy könyvet, hogy végre elkezdjünk hallani.” (8.) E közelítés találja úgy, hogy szépség és szeretet, szentség és öröm egymást definiálja, egymásért szavatol: „Krisztus sosem beszél a szépségről. Csak valódi nevén említi, úgy hívja – szeretet.” (17.) – „Egyébként nincsenek is szentek. Csak szentség van. A szentség az öröm. Az öröm mindenek alapja. És az anyaság mindenek alapjának a tartóoszlopa.” (19.) – „Amit mondok, igaz, de én nem vagyok az – szól a szent.” (61.)

Mindeközben ikergondolat tudatosítja, hogy a teljesség az adakozó elfogadás szinonimája: „És milyen öröm az, amely hagyja, hogy akár egyetlen dolog is kívül maradjon rajta?” (47.) – „Nem a tisztaság az, amit keresek. A tisztaság kívül hagyja önmagán azt, ami nem tiszta, én pedig többé nem akarok kívül hagyni semmit…” (57.). S hogy a pátoszos poézis ne vétse el a mértéket, a „gyengéden élni tudás” (37.) képessége Bobin tréfára hajlásait is átjárja, ellágyítja: „A professzorok olyan emberek, akik olyan szavakat tanítanak másoknak, melyeket ők maguk is könyvekben találtak.” (11.) – „A krónikások az emberekből bábokat, Istenből hasbeszélőt csinálnak.” (43.) – „…akinek szépsége oly nyugtalanító, hogy mielőbb véget akarnak vetni neki egy házassággal.” (83.)

Ferenc szabályzati hagyatékát Bobin csöndes természetességgel fordítja le korunk önismereti szóhasználatára, más szóval istenkereső nyelvére: „Csupa egyszerű dolog: a lélek szüntelen ujjongásában élni, nem aggódni a holnapért, teljes figyelmet szentelni mindennek, ami él. Élvezetet találni abban, hogy nem ragaszkodnak semmihez, elámulni mindenen, ami jelen van.” (101–102.) Mindehhez mentális önreflexiók sora vezet. Annak belátása, fokról fokra, hogy hiteles helyünkre a remény nyitotta tekintet és a közösben fölismert Egyetlen kalauzolhat: „Az ember azt látja, amit remél. Annak mértékében lát, amennyire remél.” (29.) – „A tér, ahol igazából élünk, nem az, ahol napjainkat töltjük, hanem ahova a remény visz bennünket – anélkül, hogy tudnánk, mit remélünk, és ahol dalra fakadunk – anélkül, hogy értenénk, mi fakaszt dalra.” (39.) – „Nem a világból vonul ki, hanem önmagából.” (45.) – „Többé nem akarok semmi mást, csak a meztelen és testvériségben megélt életet.” (58.) – „…csak a paradicsomban találjuk majd meg igazi helyünket.” (58.)

A Szent Ferenc-életrajzok bőséges irodalmát Christian Bobin könyve – az auto- és a dokufikció divatos műfajaival is érintkezőn – korábban ismeretlen színekkel gazdagítja. A képzelet költészete méri föl benne a 13. századi és a modern Európa különbségeit-párhuzamait, a lelki gyermekség és a női/anyai energiák világformáló hatását („A férfi bármikor csatlakozhat a nők táborához, Isten nevetéséhez.” [81.]), a szavak tehetségét a jóra és a Jóra: „A szeretet szavai előbb léteztek bármi másnál, még magánál a szeretetnél is.” (11.) – „…ahhoz, hogy megérintsük a világot, kevés a szem: a nyelvre van szükség.” (107.)

Az említett korábbi kötet előszavát Hári Ildikó és Mustó Péter jegyezték. „Bobin arra tanít, hova figyeljünk” – írták akkor. Mustó már a mindenség lakosa, e mostani kiadványba Hári tollából sarjadt utószó. Ebből idézek végül: „Szent Ferenc megtestesíti mindazt, amitől félünk. […] Elevenség, érintődés akkor születhet bennünk, amikor kitesszük magunkat annak, ami fölött nem rendelkezünk.” (113.) Nemde önátadásunk is egy efféle könyvnek a nevezett életkaland egy válfaja?

Christian Bobin: Porszemnél is kisebb, ford. Kiss Gabriella, Vigilia Kiadó, Budapest, 2024.

Fotó: Wikipedia 

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. november 24-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.