A szent kürt összehívja a nemzeteket – A 2025-ös szentévre készülve (6. rész)

„Megszólalt a szent kürt: összehívja a keresztény nemzeteket: mi teljesítjük kötelességünket, és nem félünk semmilyen veszélytől” – hirdette az 1825-ös szentév pápája, XII. Leó. 50 évvel később az 1875-ös jubileumot a szent kapuk megnyitása és bezárása nélkül tartották meg, miközben IX. Piusz pápa a „Vatikán foglyának” tekintette magát.

A századfordulón nem hirdették meg a huszonöt év elteltével esedékes szentévet, mert VI. Piusz pápa Franciaországban raboskodott, és ott halt meg száműzetésben, Valence városában, 1799. augusztus 29-én. Halálát követően a Giuseppe Albani bíboros dékán által összehívott bíborosi testület a velencei Szent György-kolostorban gyűlt össze konklávéra, mivel Róma már 1796 óta francia csapatok megszállása alatt állt. A konklávé megkezdése előtt megváltozott a politikai helyzet Rómában: a franciák 1799. szeptember 19-én elhagyták az Örök Várost. Szeptember 30-án a nápolyiak foglalták el Rómát, véget vetve az 1798. február 15-én kikiáltott Római Köztársaságnak, a francia forradalmi köztársaság „testvérköztársaságának”, amely a Pápai Állam egy részét is elfoglalta.

A pápaválasztó konklávéra 1799. november 30-án összegyűlt 35 – többnyire olasz – bíboros 1800. március 14-én Luigi Barnaba Chiaramonti bíborost választotta pápává, aki a VII. Piusz nevet vette fel – elődje, barátja és polgártársa tiszteletére (mindketten az észak-olaszországi Cesenában születtek).

Az új pápa csak júliusban vonulhatott be Rómába.

A francia politikai események következtében kialakult helyzet nem tette lehetővé, hogy VII. Piusz meghirdesse az évszázad első szentévét. A francia forradalom legyőzése után Napóleon magához ragadta a hatalmat, és mint a köztársaság első konzulja 1801-ben konkordátumot kötött a pápával az egyház és az állam közötti viszony rendezésére, elismerve, hogy a római katolikus apostoli vallást a francia állampolgárok legnagyobb része magáénak vallja. Az egyezményben megerősítették az egyházmegyék új felosztását is.

A 19. század első jubileumát XII. Leó pápasága idején, 1825-ben tartották, akinek elsődleges célja a keresztény civilizáció újraélesztése volt Rómában és az egész egyházban. A szentévet 1824. május 24-én a Quod Hoc Ineunte kezdetű bullájával hirdette meg. Az előző évben, 1823-ban megválasztott XII. Leó pápa, Annibale della Genga az intranzigensek (tántoríthatatlanok) áramlatához tartozott. Határozottan ellenezte a forradalmi eszméket, és keményen fellépett a titkos társaságok ellen. A jubileum kihirdetésével egyidejűleg az 1773-ban XIV. Kelemen pápa által feloszlatott, majd VII. Piusz pápa által 1814-ben visszaállított jezsuita rendnek visszaadta a Római Kollégiumot és a Szent Ignác-templomot.

XII. Leó pápa az 1825-ös szentévben betegsége ellenére mindent megtett, hogy szorosabb köteléket teremtsen a pápaság és a keresztény nép között. Arra törekedett, hogy az Egyház minden erejét felhasználja az igaz hitet fenyegető tévedések elleni küzdelemben. A jubileumi évben, 1825. március 13-án hirdette ki a Quo Graviora kezdetű bulláját, amely az előző pápák szabadkőművességet elítélő megnyilatkozásait felsorolva elítélt minden okkult társaságot, tagjaikat kiközösítéssel sújtotta, leszögezve, hogy ez alól „senki sem kaphat felmentést, kivéve Tőlünk – (a pápától) – vagy az ideiglenes római pápától, kivéve, ha a halál pillanatában van”.

„Meghirdettük a jubileumot, és a jubileumot meg fogjuk nyitni. Most megszólalt a szent kürt: összehívja a keresztény nemzeteket: mi teljesítjük kötelességünket, és nem félünk semmilyen veszélytől. Bármit mondjanak: a jubileumot meg kell tartanunk!”

– hangsúlyozta XII. Leó pápa a kétkedőkkel szemben. Hűen az általa választott névhez, az oroszlán bátorságával leküzdötte a Kúria aggodalmait, amelyek a napóleoni uralom miatt elszegényedett pápai állam költségvetése, a nehéz anyagi és politikai helyzet miatt alakultak ki. Attól is tartani lehetett, hogy az egyházellenes titkos társulatok tagjai zarándoknak álcázva magukat zavart keltenek. Ezért volt rá szükség, hogy a pápa határozottan kijelentse: a jubileumot mindezek ellenére megtartják. A világiasságtól teljes mértékben mentes vallási és egyházi jubileumot akart, amely távol áll mindenféle spekulációtól. A szentévet az anyagi gondok félelme miatt ellenzőket megnyugtatta, hogy a külföldről érkező szegény zarándokok ellátását szükség esetén magára vállalja. „Bátorsággal felvértezve jöjjetek tehát ebbe a Szent Jeruzsálembe, ebbe a királyi papi városba, amely Szent Péter székhelyeként a világ fővárosává vált, és nagyobb hatalommal bír az isteni vallás központjaként, mint földi uralomként” – buzdította a keresztényeket XII. Leó pápa a szentévet meghirdető bullában.

Mivel a napóleoni időkben sok templomot kegyeletsértések értek, XII. Leó pápa elrendelte, hogy a patriarchális bazilikákat és Róma összes templomát állítsák helyre, tisztítsák meg és hozzák olyan méltó állapotba, amely a katolikus világ fővárosának, a pápa székhelyének szent templomaihoz illik, mivel „a városban különleges módon meg kell csodálni a vallás fenségét, pompáját és méltóságát, főként a közelgő szentév körülményei között”. Úgy döntött, hogy előbbi állapotának megfelelően, ad pristinum újjáépítik a Szent Pál-bazilikát, amelyet 1823. július 15-éről 16-ára virradó éjszaka néhány óra alatt tűzvész pusztított el.

XII. Leó a zarándokoknak előírt látogatások számára a Szent Pál-bazilika helyett a Tiberisen túli Mária-templomot, a római Trastevere negyed basilica minor rangra emelt Santa Maria-templomát jelölte ki, amelynek a négy patriarchális bazilikához hasonlóan szintén van szent kapuja.

Mintegy 375 ezer zarándok érkezett Rómába, főként a Pápai Államból és a Nápolyi Királyságból a 19. század első szentévére, amelyet XII. Leó 1824. december 24-én este, karácsony vigíliáján nyitott meg ünnepélyesen. A Szent Péter-bazilika szent kapuját egy arany- és ezüstberakássokkal művészien díszített kalapáccsal kopogtatta meg, elvégezve minden ősi rituális szertartást, köztük az ajtókeretek lustratióját, megtisztítását is. Miután megáldotta a szent kapu küszöbét, ünnepélyes körmenet élén lépett át rajta. A szertartáson XII. Leót két leendő pápa segítette közvetlenül: Castiglioni bíboros, aki VIII. Piusz néven követte őt a péteri székben, valamint a tizennégy éves Gioacchino Pecci, aki elődje iránti tiszteletének jeléül a XIII. Leó nevet vette fel, és 75 évvel később, az 1900-as jubileum kihirdetésekor felidézte ifjúkori élményeit.

A jubileum nagycsütörtökén a Szentháromság Testvérület zarándokházában XII. Leó pápa számos zarándokon elvégezte a lábmosás szertartását, majd a közös étkezésen ő szolgálta fel a levest. Ezen alázatos gesztusok hozzájárultak ahhoz, hogy ebben a szentévben szokatlanul nagy volt a Katolikus Egyházba való visszatérések száma.

Huszonöt évvel később a Római Köztársaság eseményei és IX. Piusz ideiglenes száműzetése nem tették lehetővé a jubileum megtartását. A Szentatya 1874. december 24-én közzétett Gravibus Ecclesiae kezdetű bullájával hirdette meg a történelem 21. rendes szentévét, amely 1875. április 11-én vette kezdetét a szent kapuk megnyitása nélkül, mindössze a római papság jelenlétében. A jubileumot minden külső pompa és ünnepség mellőzésével tartották meg, mivel 1870. szeptember 20-án, a Porta Pia áttörésével II. Viktor Emánuel olasz király csapatai elfoglalták Rómát. Ezzel megdőlt a pápai állam, a rómaiak pedig népszavazás útján csatlakoztak az egységes Itáliához.

IX. Piusz bezárkózott a Vatikánba, és a „Vatikán foglyának” nyilvánította magát. Nem folytatott tárgyalást a frissen alakult olasz állammal.

Róma elfoglalásával lezárult Itália egyesítése. Az olasz állam és a Szentszék közötti viszonyt csak a lateráni egyezmény megkötése rendezte, amelyet 1929. február 11-én írtak alá a lateráni pápai palotában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Avvenire; Vatican News

Magyar Kurír