Agatha Christie és a kereszténység – Harmincöt éve mutatták be a Poirot-sorozat első részét

1989. január 8-tól kezdték bemutatni a David Suchet főszereplésével készült Poirot-sorozat epizódjait Angliában. De nemcsak David Suchet áll közel a kereszténységhez, hanem Hercule Poirot megalkotója, Agatha Christie is.

1971-ben néhány közismert katolikus és nem katolikus brit személyiség azzal a kéréssel fordult a pápához, hogy Angliában és Walesben maradhasson érvényben a tridenti rítus. A szóbeszéd szerint VI. Pál az aláírók között meglátta Agatha Christie nevét, vállat vont, és helyt adott a kérésnek.

Christie-t az anglikán egyházban keresztelték meg, s bár válása miatt az Eucharisztiában nem részesülhetett, élete végéig az egyházban maradt. Az éjjeliszekrényén a Krisztus követésének anyjától örökölt példányát tartotta, és ezt a szokást egyik híres nyomozójára, Jane Marple-ra is átruházta. A könyv első lapján a Római levél egyik mondata volt feljegyezve: „Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?” 1976-ban, Christie temetésén a kiadója, William Collins meg is említette, hogy a könyv és a páli idézet az írónő „finom keresztény szellemiségét” tükrözi: „Agatha tudta, mi az igaz vallás.”

A vallás témája ritkán kerül elő Agatha Christie bűnügyi regényeiben, de minden írásának keretét alkotja. Pályája kibontakozásával egyre nyilvánvalóbb lett, hogy nyomozóinak már-már szent feladatuk van. A detektívek feltárják az igazságot, érvényt szereznek az igazságosságnak, s ennyiből szinte Isten nevében járnak el. Poirot maga is egészen bensőségesen emlegeti le bon Dieu-t, a Jóistent. Időnként egészen komoly meggyőződésének is hangot ad: ha valaki úgy véli, hogy tudja, kinek szabad élnie, és kinek nem, már úton van afelé, hogy a legveszélyesebb gyilkos legyen, aki nem nyereségvágyból, hanem egy eszme kedvéért öl (Nyílt kártyákkal). Agatha Christie vallotta, hogy az élet szent, és nem lehet könnyelműen venni. Kifejezetten ellenezte az öngyilkosságot: az Éjféltájt egyik szereplője ragaszkodik hozzá, hogy joga van azt tennie az életével, amit akar, mire a keresztény ápolónő azt feleli: „De lehet, hogy Istennek szüksége van magára.”

Nem csoda, hogy önéletrajzában az írónő feleleveníti, amit egyik tanárától hallott: „Aki nem nézett szembe a kétségbeeséssel, nem sokat tud a keresztény életről. Csak akkor lehetünk keresztények, ha elfogadjuk azt az életet, amelyet Krisztus is elfogadott. Örömünket kell lelnünk a dolgokban, ahogyan ő is; ismernünk kell azt a békét és boldogságot, amely abból fakad, hogy összhangban vagyunk Isten akaratával. De az elhagyatottságot is át kell élnünk, ahogyan ő elhagyatott volt az Olajfák hegyén, átérezve, hogy mindenki elhagyott, maga Isten is. De higgyünk abban, hogy nem ez a vég. Aki szeret, szenved is, és aki nem szeret, nem érti a keresztény élet értelmét.”

(Részlet Nick Baldock First Things című keresztény folyóiratban megjelent 2009-es írásából.)

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír