Alattunk mindenütt Róma – Anderkó Krisztián Savariáról és rejtőző amfiteátrumáról

Beszélgetésünket „madártávlatból”, Savaria és – a nem túl távoli „rivális”, a ma Alsó-Ausztriában található – Carnuntum összevetésével kezdtük.

– Carnuntum teljesen más típusú település volt, mint Savaria. A rómaiak jogilag különbséget tettek város és város között. Abban az időben, amikor Savariát megalapították, jogilag a ’colonia’ jelentette a legmagasabb városi rangot. A mai Magyarország területén Savaria volt az első ilyen jellegű – a római jog szempontjából kiemelt jelentőségű és fontos szerepet játszó – település: a Város. Miután a rómaiak meghódítottak egy területet, jelen esetben Pannóniát, a hadseregben szolgáló katonákat kétféle módon jutalmazták: pénzzel, földdel vagy mindkettővel. A földeket általában azon a meghódított területen kapták meg, amelyet frissen csatoltak a birodalomhoz. Claudius császár uralkodása idején a XV. Apollinaris Legio veteránjai számára így jött létre Colonia Claudia Savariensium, Krisztus után 50 körül. Ezek a városok lettek a romanizáció kiindulópontjai. A római életvitel és életforma, az ezzel járó kereskedelmi, kulturális „hatás” ezekből terjedt szét a meghódított tartományokban. Savaria nagy szerepet játszott a Dunántúlon élő kelták romanizálásában. Traianus uralkodásáig, a 2. század első évtizedéig egységes Pannóniáról beszélünk, ezután osztották ketté a tartományt. Savaria ezután Felső-Pannóniához tartozott. A helytartói székhely ugyan Carnuntum volt, de a politikai és jogi szempontból egyaránt fontos tartománygyűléseket Savariában tartották. A római vallás egyik sajátos megjelenési formája volt az úgynevezett császárkultusz, amelynek keretében évről évre megünnepelték az aktuális uralkodó trónra lépésének időpontját. Ennek a fontos kultusznak a tartományi központja ugyancsak Savaria volt.

– Mai szemmel, illetve régészként nézve melyik tűnik érdekesebbnek, jelentősebbnek?

– Mindkettő érdekes sajátosságokkal rendelkezik. Carnuntum valójában egy változó jogi helyzetű „településhalmaz” volt. Létezett egy legio tábor és mellette egy település. Ennek érdekessége, hogy a táborok melletti földterülettel eredetileg a hadsereg rendelkezett, ahol engedély nélkül „hivatalosan” nem lehetett volna letelepedni. Ám mivel a hadseregnél volt a pénz, hiszen a katonák rendszeres zsoldot kaptak, ebből fakadóan a táborok körül megjelentek a kereskedők, kézművesek, prostituáltak, törvénytelen feleségek és gyerekek… Carnuntum egy része tehát a római jog olvasatában törvényileg nem volt „szabályos alapítású”. Létrejötte mondhatni az illegalitás határát súrolta – jóllehet birodalomszerte léteztek ehhez hasonló, rendezetlen státuszú helyek. Viszont éppen az ilyen helyzetek elkerülésére egy jogilag rendezett, hivatalos települést is alapítottak a táboroktól kissé távolabb. A 3. században aztán a korábban el nem ismert helyzetűek is megkapták a városi rangot, amelynek következtében két azonos helyzetű település működött egymás szomszédságában. Ilyen, kettős településszerkezet figyelhető meg egyébként Aquincumban is, ahol a katonai tábor melletti telep együtt létezett a néhány kilométerre lévő polgárvárossal... Savaria ugyanakkor alapítását, felépítését tekintve klasszikus értelemben vett római város volt.

– A romkert, az Iseum, a rendelkezésre álló bőséges múzeumi anyag, a Szombathelyen lényegében folyamatosan előkerülő „régiségek” alapján hogyan képzelhetjük el az egykori Savariát?

– Savaria nemcsak a várost jelentette, hanem a hozzá tartozó – a Rába és a Répce között elterülő – nagyobb (Vas megyei) területet is. A földbirtokkal rendelkező, kiszolgált katonák egy része is inkább vidéken élt. A településeket úthálózat kötötte össze, amelyek mentén villák épültek. A mai Szombathely belvárosa alatt találjuk a nagyjából ötszögletű, fallal körülvett „várost”.

Persze a település növekedése miatt nemcsak a falakon belül, hanem azokon kívül is épültek lakó- és középületek. Például az Iseum is ezen a „magon” kívül esett, mint ahogy a császárkultusz színhelye és az amfiteátrum is. A lakóövezettől elhatárolódva, a városból kivezető utak mentén terültek el Savaria temetői. A Borostyánút mellett fekvő, kereskedelmi csomópontként számon tartott település szerkezete sakktáblaszerű elrendezést mutatott, egymást derékszögben metsző utcákkal. Az utcák által közrezárt telkeken épültek fel a köz- és magánépületek. A feltárásokból ismerünk magánházakat, különböző termékeket gyártó műhelyeket, de olyan árusítóhelyeket is, ahol a nemzetközi kereskedelemből származó termékeket kínálták. A római városokból elmaradhatatlan fórum, a közélet fő helyszíne természetesen itt is megtalálható volt. E körül istenek, istennők számára fenntartott templomok és különböző tanácskozási csarnokok álltak. A városba mintegy huszonöt kilométer hosszú vízvezetéken szállították a fürdőket is ellátó ivóvizet. A mai székesegyház melletti területen elhelyezkedő romkertben láthatóak az egykori helytartói palota maradványai. Az itteni palota azért is érdekes, mert ehhez hasonló rendű-rangú épület azért nem volt minden római városban. A mai Magyarország területét nézve egyelőre csak Aquincumból, a Hajógyári szigetről ismerünk hasonlót. Ismereteink szerint a késő római korban számos császár is megfordult a savariai palotában, sőt Ammianus Marcellinus római író is megemlékezett róla nagyszabású történeti munkájában.

– A tavalyi Szent Márton-kiállítás is „utalt” a palota több mint 650 négyzetméter alapterületű aulájának részben rekonstruált padlómozaikjára. Ezt egykori mérete, stílusa és „minősége” alapján az aquileiai bazilika – a világörökség részét képező – 4. századi mozaikjához hasonlítják. A székesegyház előtt, a Mindszenty téren zajlott feltárások mi mindennel gazdagították a Savaria centrumával kapcsolatos ismereteket?

– A templom melletti (Járdányi Paulovics) Romkert már sok mindent elárult Szombathely múltjából. A helytartói palota körül látszanak azoknak az 1-2. századból származó utaknak, házaknak a maradványai is, amelyek fölé a 3-4. században ezt az impozáns épületet emelték. Nem sok minden maradt meg belőle, viszonylag kis részét ismerjük.

Többek között az említett mozaikpadló egy részletét, valamint színes márványlapokat, festett falakat, freskótöredékeket… De már ezek is elárulják, hogy léptékét és rangját tekintve nagyon nívós, a helytartói és császári fogadásokhoz méltó, pompás épületegyüttes volt. A közeli Mindszenty téren, illetve a püspöki palota helyreállításakor talált római kori maradványokat időben, korban, térben össze lehetett kötni a romkertben lévő emlékekkel, tehát a helytartói/császári palota jóval nagyobb volt annál, mint ahogy az ma látszik.

– A nyár folyamán a Kálvária-dombon folytattak ásatásokat. Savaria színházát kezdték feltárni. Vagy az amfiteátrumát…?

– Van egy hosszú, észak–déli irányú dombvonulat, amelyet a középkorban Szőlődombként emlegettek. Ebben – a Kálvária-templom mellett – van egy furcsa alakú „horpadás”, amelyen látszott, hogy nem természetes, hanem mesterséges „képződmény”. Ennek a bemélyedésnek a formája egy antik színház nézőterét rajzolja ki. A római korból Szent Quirinus bírósági jegyzőkönyvében találunk utalást Savaria színházára, ahol a vértanúvá lett sisciai püspök kihallgatását tartották. Az 1800-as évek elején egy utazó jegyezte fel, hogy „a Kálvária melletti területen pedig mintha egy amfiteátrum nyomai látszódnának”. Valójában senki sem látta az építmény maradványait, mégis a szájhagyomány nyomán terjedt a hír, és a helyi legendárium része volt, hogy itt egykor színház vagy amfiteátrum állt.

– Miért most, de úgy is kérdezhetném, miért csak most kezdődtek el a munkálatok, és meddig jutottak?

– Az 1950-es években Soproni Sándor régész vezetésével kisebb ásatást végeztek ezen a területen. Tíz árkot húztak, itt-ott feltártak római falakat és törmeléket, de a kinyert információk alapján nem sikerült egyértelműen állást foglalni a tekintetben, hogy pontosan mit is találtak a domboldalban. Részben a Szent Márton-évhez is kapcsolódva a városvezetés kíváncsi volt arra, hogy mi lehet e helyi vallástörténet szempontjából is kiemelten fontos területen. Megjegyzem, több ezer négyzetméterről van szó. A nyári munka során mindössze ötven-hatvan négyzetméteren ástunk, de olyan szerencsénk volt, hogy a lenti részen sikerült feltárnunk egy nyolcvan-kilencven centiméter széles római kőfalat, amely ívesen igazodott a domboldal aljához. Külsejét hatalmas, vörös festés nyomait őrző mészkő blokkokkal, kváderkövekkel burkolták. Régészeti szempontból ez azért fontos, mert úgy tűnik, hogy ez volt az a fal, amely elválasztotta az arénát a nézőtértől. Kialakítása azért érdekes, mert a színházak esetében a lépcsőzetes ülősorokból álló nézőtér lefut egészen a színpad előtti területig. Amfiteátrumoknál viszont praktikus okokból az arénát, a küzdőteret és a nézőteret egy magasabb fal választotta el egymástól. Az ásatásunkon előkerült fal legalább 3-3,5 méter magasságig rekonstruálható, ezért azt gondolom, hogy ez a kialakítás itt inkább egy amfiteátrum jellegű épületre utalhat. Az is megállapítható volt, hogy az egykori lelátó nagyjából a mai domboldal szintjében lehetett, de az évszázados kőbányászat miatt mára szinte maradéktalanul eltűnt. A jövő feladata lesz, hogy a fal íve alapján, amennyire csak lehet, kiszerkesszük, milyen is lehetett az egykori épület, amelynek egyik felét a domboldalba vágták, a másik felét pedig a vele szemben lévő sík területre építették. Legfőbb távlati célunk a megkezdett kutatás folytatása és a várossal összefogva az amfiteátrum egy részének bemutathatóvá tétele.

Fotó: Anderkó Krisztián

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2017. január 22-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.