Az orgona története és liturgikus szerepe

Hangszertípus alapján az aerofon hangkeltő eszközök közé soroljuk, mivel szinte valamennyi hangzó elem a levegő mozgásával rezonál, de a megszólaltatás kézzel és lábbal működtetett billentyűkkel történik. Az általános fogalomalkalmazás szerint a kézzel használt billentyűzetet manuálnak, a lábbal mozgatott billentyűzetet pedálnak nevezi (mindkét szó latin eredetű).

A hangszer fejlődése a vallástörténet régmúlt időszakaiba vezet vissza. A mediterrán, főníciai hangszerelődöt korban jelentősen megelőzte a sengnek nevezett ókori keleti aerofon instrumentum. Ezt a magyar terminológia szájorgonaként említi. A Távol-Keleten nemcsak kínai és japán, hanem indiai változatai is ismertek. A hangszertörténészek szerint közelebbi technikai kapcsolatot találunk a felfújható bőrzsákokkal működésbe hozott, pneumatikus elven működő orgonával, melynek nem szélládái voltak, hanem a zsákok légnyomása szólaltatta meg a sípokat, vezérlő elemek nélkül. Az európai régióban a hydraulis (víziorgona) elterjedésétől számítjuk az orgona történetének kezdetét, mert ez a hangszer már rendelkezik azokkal az alapelemekkel (szélláda, nyomás, összekötő szerkezet, billentyű, síp), amelyek a modern orgonára jellemzőek.

Az európai középkor zenetörténetét már jelentősen befolyásolta a regál, a portatív és a blockwerk. Ezek a későbbi barokk orgonát megelőző hangszertörténeti típusok technikai szempontból részben tovább érvényesültek az eszközfejlődés során. A portatív és a regál hordozható, nem jelentős súlyú és általában 40-nél kevesebb sípot tartalmazó, legtöbbször kézi fújtatású hangszerek voltak, kisebb-nagyobb billentyűkkel. A regál kizárólag nyelvsípokat tartalmazott. Ezekből már fennmaradtak eredeti példányok is, míg a középkori blockwerkeket csak rekonstruálni tudjuk.

Ezt az időszakot (9–15. század) követően kezdett az orgona fejlődése abba az irányba haladni, ami a jelenlegi zeneirodalmi és tárgytörténeti képzeteinket leginkább azonosítja a hangszer megjelenésével és hangképével. Magyarországon mind a négy említett korai orgonatípusra vonatkozóan rendelkezünk zenetudományi és tárgytörténeti információval.

A manuállal és pedállal rendelkező barokk hangszerek általánosan elterjedtek az európai keresztény templomokban, és jelentős mértékben hozzájárultak a liturgikus zene fejlődéséhez.

Az orgonát tekintjük a szent zenében alkalmazott legméltóbb és legsokoldalúbb hangszernek, ezzel nem kizárva annak lehetőségét, hogy minden művészi tevékenység alkalmassá válhat a liturgia szolgálatára.

Szerző: Maróti Gábor

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Győri Egyházmegye; Wikimedia Commons

Magyar Kurír