A könyv tizenkét, a Barberini-korszakot és a kora újkort kutató nemzetközileg ismert és elismert történész munkáit tartalmazza. Alapját az egy évvel korábban, 2021-ben ugyanezzel a címmel megrendezett római nemzetközi konferencia adta. A Sette Città kiadó gondozásában Viterbóban jelent meg az Acta Barberiana sorozat ötödik köteteként. Tudományos kiadója az Istituto Nazionale di Studi Romani. A művet Domokos György italianista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem olasz tanszékének oktatója és Kruppa Tamás, a Szegedi Tudományegyetem docense, a Fraknói Kutatócsoport főmunkatársa mutatta be.
Tusor Péter megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a kötet VIII. Orbán (uralkodott: 1623–1644) családjáról, a Barberinikről, az egyik legjelentősebb kora újkori pápai dinasztiáról szóló, a római Istituto Nazionale di Studi Romaniban tartott nemzetközi konferencia eredményeit tartalmazza. E szimpóziumnak a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport is szervezője volt, ez magyarázza a könyv budapesti bemutatóját.
A kötetet elsőként Kruppa Tamás mutatta be részletesen, egyesével ismertetve a tanulmányokat, majd zárásul üdvözölte a korszakokon átívelő, kora újkori európai tablónak is tekinthető tanulmánykötetet, amely a Barberini família kiterjedt működését és azon belül is annak legismertebb tagját, VIII. Orbán személyét vizsgálta.
Másodikként Domokos György osztotta meg gondolatait a könyv kapcsán. Megemlítette, hogy személyes, római emlékeinek helyszínei és a mindenki által szeretett Róma e tárgyalt korszakban, a Barberinik alatt alakult olyanná, amilyennek ma is ismerjük. Majd örömét fejezte ki, hogy mind a tanulmánykötet, mind az azt befogadó sorozat is deklaráltan egy jól körülhatárolható téma feldolgozását tűzte ki céljául. Véleménye szerint e kitűzött célnak maradéktalanul eleget is tett.
További részletek, fényképek, a teljes rendezvény felvétele ITT található.
Szöveg: Oláh Róbert
Fotó: Kanász Viktor
Forrás: Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria