A megtalálója, Claudia Viggiani művészettörténész elmondta az újságíróknak, hogy a kép jelenleg látható részén nagy valószínűséggel Szent Elek (Sant’Alessio) és a vándor Krisztus jelenik meg.
A felfedezést hosszú ideig tartó keresés előzte meg. Viggiani kíváncsiságát egy levél keltette fel, amelyet 1905-ben Róma műemlékfelügyelőségének egyik alkalmazottja írt. A levélben említést tesz egy kitűnően konzervált freskóról, amelyet egy templomtorony megerősítésének munkálatai közben láttak. Arról azonban nem szólt a levél, hogy melyik templomban van a freskó, és ez Rómában meglehetősen megnehezítette a kutatást. Viggianinak egy sor templomot át kellett kutatnia, mire eredményt ért el.
A freskó a 12. században készült. Jelenleg látható része 90 centiméter széles és több mint négy méter magas, a többi, még fallal takart részt ugyanennyire becsülik. A művészettörténész szerint ez is rejt még meglepetéseket.
A freskó színei ma is élénkek: a háttér fekete, az alakok köpenye vakító cinóber, a dicsfények ragyognak. Krisztus tekintete átható.
Szent Eleket a hívők nagy becsben tartják. Akik az évszázadok során valamikor befalazták a freskót, valószínűleg hagytak a falon egy kis rést, hogy a hívek láthassák szeretett szentjüket.
A La Repubblica videóját ITT tekinthetik meg.
Szent Elek apja római szenátor volt, gazdag, elismert ember. A legenda szerint fia számára rangban hozzáillő menyasszonyt keresett a császári családból. Az esküvő után azonban Elek meglepő döntést hozott: a nászéjszakán szűzi erényekre biztatta ifjú feleségét, majd elhagyta őt, hajóra szállt, és Edessa városába ment. Itt mindenét szétosztotta a szegények között, és maga is koldus lett; a város templomának előcsarnokában húzta meg magát. Szülei mindent megtettek, hogy a nyomára akadjanak, szolgáikat küldték a felkutatására, de hiába. A szolgák közül néhányan Edessa városába is eljutottak, Elek megismerte őket, amikor a többi koldussal együtt neki is alamizsnát adtak, azok viszont nem ismerték fel, talán azért, mert a nélkülözéstől nagyon megváltozott a külseje. Elek tizenhét évig élt Edessában, majd különféle csodás események hatására visszatért Rómába, a szülői házba. Apját, aki nem tudta, hogy a fiával beszél, arra kérte, hogy fogadja be őt a szegényei közé. A szenátor a lépcsőfeljárat alatt adott neki menedéket. „Atyám házában élek majd ismeretlenül, így legalább nem leszek mások terhére” – gondolta Elek. Napjait imádsággal és elmélkedéssel töltötte, böjtölt és sokat virrasztott, így élt újabb tizenhét éven át, ugyanannyi ideig, mint amennyit Edessában töltött. Amikor elérkezett a végórája, papiruszt meg tollat kért, és leírta élete történetét.
Szent Elekről és a templomról korábbi írásunkban olvashatnak.
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Forrás és fotó: Göbölyös N. László/Gnlszinfolt.blog.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria