Emilia Granzotto: Sienai Szent Katalin

Emilia Granzotto Sienai Szent Katalinról írt monográfiája 1995-ben jelent meg először olaszul. Most az Agapé Kiadó Szabó Miklós fordításában magyar nyelven is hozzáférhetővé tette.

A szerző kiemeli: Katalin rövid, de rendkívül intenzív élete az állandó, megújuló, felemelő vágyakozásról szólt, hogy mindig és mindenben megfeleljen Isten akaratának. Ezért mondott le minden földi jóról, öltötte magára a bűnbánat fekete ruháját, és tette magát „Isten szolgáinak szolgálójává”, ahogyan ő fogalmazott. Szinte írástudatlan lányból a világ nagyjainak beszélgetőpartnerévé vált. Bátorította, de ha kellett, bírálta is őket. Pápák, királyok, hercegek, grófok, katonai vezetők hallgatták tanításait. Ő pedig hangoztatta: „Nem én beszélek. Ő az, aki ezeket mondja rajtam keresztül.” Vőlegényére gondolt, az „édes, szeretett Jézusra”. Kortársai érzékelték Katalin kivételes voltát. Halálát a nép így kommentálta: „Meghalt a szent”, megelőzve ezzel hivatalos szentté avatását.

Alig néhány évvel a halála után Capuai Rajmund, gyóntatója és barátja megírta életrajzát. Katalin tiszteletét a tanítványok fáradhatatlan munkája terjesztette és tartotta életben Itáliában és határain túl. Templomokban és domonkos rendházakban nagy közönség előtt adták elő Katalin életének történeteit.

A szintén sienai születésű II. Pius pápa 1461. június 29-én szentté avatta. Csaknem ötszáz évvel később, 1939 júniusában, a második világháború küszöbén XII. Piusz pápa Assisi Szent Ferenccel együtt Olaszország társvédőszentjévé választotta.

Emilia Granzotto könyvében támaszkodik Katalin leveleire, a Dialógus című, világszerte ismert lelkiségi könyvére, és a már említett Rajmund testvér legendájára.

Katalin imáival lelkeket mentett meg,

így városa egyik legnagyobb bűnösét, a hírhedten istenkáromló Andrea di Naddinót halála pillanatában megtérítette. Egy egész éjszakán át imádkozott és könyörgött jegyeséhez, Jézushoz, hogy a haldokló bűnös felé ne az isteni igazságosságot alkalmazza, amely örökre elítélné, hanem az irgalmasságot, amiért ő maga jött a földre, hogy megfeszítve megváltson minden bűnös embert. Katalin imája annyira meggyőző volt, hogy Jézus személyesen látogatta meg a halálosan beteg bűnöst, hogy megnyugtassa lelkét és lelkiismeretét.

Rajmund beszámolója szerint Jézus megígérte a hozzá imádkozó Katalinnak: „Íme, megadom lelkednek a fényt, amellyel megláthatod a környezetedben lévő lelkek szépségét vagy romlottságát… Sőt nemcsak a jelenlevőket fogod látni, hanem azokat is, akiknek üdvösségéért aggódsz vagy imádkozol, akár ismered őket, akár nem.”

Részletesen elemzi a kötet szerzője Katalin leveleit, melyeket „szigorú, erőteljes, mindenekelőtt határozott nyelvezet jellemez…” Férfiasnak, sőt bátornak minősíthetnénk. A levelek stílusa ellentétben áll Katalin jellemével, aki szerény és kedves ember, írásaiban mégis néha tekintélyelvűvé válik. Sokszor használja az „akarom” szót, még a pápához, császárhoz vagy más fontos főpásztorhoz intézett leveleiben is. Katalin azonban megmagyarázta tanítványainak és a nyilvánosságnak is ennek a lendületnek, az „akarom”-oknak a titkát:

nem ő az, aki beszél, hanem maga Isten fejezi ki gondolatait rajta keresztül. Ő csupán eszköz.

Katalin azonban nemcsak illusztris személyeknek, hanem viszálykodó papoknak, foglyoknak, sőt egy perugiai prostituáltnak is küldött üzenetet. Utóbbiban így fogalmaz: „Úgy tűnik, úgy teszel, mint a disznó, amely a sárban hempereg, ugyanígy forogsz te a tisztátalanság sarában.”

Nem mond le azonban az optimizmusról, hitének egyik alapkövéről. Sürgeti a nőt megtérésre és megígéri: „Mint a vérén visszavásárolt leány és szolgáló, be fogsz lépni Isten Fiacskájának sebeibe, ahol a kimondhatatlan szeretet akkora tüzét fogod találni, mely elégeti és megemészti minden bűnödet és nyomorúságodat… Nem fog kitérni előled a te édes Istened.”

Emilia Granzotto Katalin Dialógus című lelkiségi könyvét tanulmányozva kifejti: Katalin az alázatosság mellett a szegénység szeretetét is kiemeli, mint Krisztus követésének vágyát, aki szegényen és alázatosan jött a földre, sőt mindentől megfosztva ment a keresztre. Saját szavaival, melyeket Isten sugallt neki, így fogalmaz: „Ha pedig azt akarjátok látni, hogy megalázottan és nagy szegénységben van, nézzétek meg az emberré lett Istent, a ti emberségetek alantas ruhájába öltözve… Nyomorúságában nagy gazdagságot ad nektek: szolgai alakjában megszabadít az ördög szolgaságától.”

Katalin teológiájában a szegénység valójában a „nagy királynő”:

„Városának falai pedig erősek, mert alapja nem földre épült, nem homokra, amit minden kis szél elfúj, hanem élő kőre. Belül világosság van sötétség nélkül, tűz van hideg nélkül, mert ennek a királynőnek az anyja az isteni szeretet mélysége.”

A könyv írója rámutat: Katalin műveinek értelmezői kiemelik írásaiban „egy nagy érzékenységű nő lelkes, sőt szenvedélyes hangnemét, aki ugyanakkor minden szerelmi lángját Isten, a legfőbb és egyetlen szerethető Jó felé fordítja”. Ez a buzgó odaadás áthatja a Dialógus minden oldalát, legyen szó a gyakorlandó erényekről, a földi élet szeretet szerinti megéléséről, vagy a test halála utáni lelki boldogságról.

Emilia Granzotto kifejti: Katalin világosan látta, hogy a bűn mennyire elterjedt a világban, tanítása mégsem pesszimista hangvételű.

Hite rendíthetetlen abban, hogy sokkal többen nyerik el az üdvösséget a hídon, azaz Jézus áldozatával kivívott megváltáson keresztül, mint ahányan elkárhoznak.

Katalin szerint azoknak a szeretete, akik hozzá hasonlóan az emberiség javát szolgálják, az imádság, a jó cselekedetek, az igazságos életmód és a veszélyben lévő lelkekért, Istenhez intézett szüntelen könyörgések révén, sokak üdvösségét segíthetik elő. Ezt maga az isteni Hang is világosan megfogalmazza a Dialógusban: „Mondom nektek, drága gyermekeim, imádkozzatok ezekért a bűnösökért: könnyeket és verítéket kérek számukra, hogy irgalmat nyerjenek Tőlem.”

Emilia Granzotto: Sienai Szent Katalin
Agapé Ferences Nyomda és Könyvkiadó Kft., 2024

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Fotó: Jezsuitakiado.hu