A csalá(r)d mindenekelőtt – A Gucci-ház című filmről

Itthon is népszerű Patricia Gucci regényes önéletrajza (Gucci – Egy sikeres dinasztia története), amely elbeszéli, hogy a szerző miként született az olasz divatmárkát világhíressé tevő Aldo Gucci és az első római Gucci-ruhaszalonban munkát vállaló fiatal lány, Bruna Palombo eltitkolt gyermekeként, és vált egy csapásra egy kalandos botránytörténet szereplőjévé. A négyszeres Oscar-jelölt brit rendező, Ridley Scott legújabb filmje, A Gucci-ház alapja is egy könyv, ez azonban nem Aldo családi viszonyait próbálja kibogozni, hanem fivére, Rodolfo ágára koncentrál.

A tizenöt éven keresztül a milánói divatvilágról tudósító Sara Gay Forden amerikai újságíró A Gucci-ház – Igaz történet gyilkosságról, őrületről, csillogásról és kapzsiságról című könyve az évezred hajnalán jelent meg. Rövid időn belül felkerült a bestseller-listákra az Egyesült Államokban, így nem csoda, hogy Ridley Scott már 2006-ban megvásárolta a filmjogokat. Ám akkor mégsem tudta leforgatni a Maurizio Gucci 1995. március 27-én történt meggyilkolásához vezető történetet, amely az olasz divatcézárnak a Patrizia Reggianival való házassága és válása mellett a család örökösödési viszályait is dokumentálja. Idővel Scott lánya, az elsőfilmes Jordan Scott átvette a direktori feladatokat, és módosított az eredetileg Angelina Jolie és Leonardo DiCaprio Oscar-díjas amerikai színészekre kitalált szereposztáson. Jolie helyett egy másik Oscar-díjast, a spanyol Penélope Cruzt kérte fel Reggiani szerepére. Vóng Ká-vaj hongkongi rendező filmtervében már az ausztrál filmcsillag, Margot Robbie játszotta volna a női főszerepet, de a sors kifürkészhetetlen útjai végül oda vezettek, hogy 2019-ben mégiscsak Ridley Scott ült vissza a rendezői székbe, aki sztárszereposztással próbálta befoltozni a könyvben tátongó hézagokat. (A film fontosabb szerepeit Lady Gaga Oscar- és Grammy-díjas amerikai popénekesnő, Adam Driver Oscar-jelölt amerikai színész, valamint négy Oscar-díjas: Jeremy Irons brit, Al Pacino amerikai, Salma Hayek mexikói és a Thirty Seconds to Mars rockegyüttes frontembereként jegyzett Jared Leto amerikai színész játssza.)

A Gucci-ház története az 1970-as évek második felében, Milánóban indul, amikor a huszonöt éves Patrizia Reggiani (Lady Gaga), egy teherfuvarozó cég tulajdonosának munkásosztálybeli lánya megismerkedik a dúsgazdag Maurizio Guccival (Adam Driver), a divatmárka-tulajdonos dinasztia harmadik generációs tagjával. Otthonosan mozog a milánói éjszakai életben: partikra jár, szeret és tud is táncolni, míg a férfi visszahúzódó és méltóságteljes, jobbára csak a jogi tanulmányainak él. A játékfilmben nem valami véletlennek köszönhetően, hanem a rámenős Patrizia akaratából ismerkednek össze egy helyi klubban, majd kezdenek randevúzni. Maurizio hamarosan közli idős és beteg édesapjával, Rodolfóval (Jeremy Irons), hogy elveszi szerelmét, aki a legkevésbé sem jártas az irodalomban, a filmtörténetben vagy a képzőművészetben. A családfő nem örül a döntésnek, mert habár rokonszenvesnek találja a lányt, képtelen felfogni, miért veszélyezteti fia az örökséget azzal, hogy beemeli a családba. A fiatalok végül a Guccik tudta nélkül egybekelnek. Patrizia nem sokáig viseli el, hogy férje inkább az apja teherfuvarozó vállalatánál lébecol, ahelyett, hogy a világmárka nemzetközi kapcsolatait építené. Becky Johnston és Roberto Bentivegna szkriptje lépésről lépésre mutatja be, miként hozza össze Patrizia a Guccikat azért, hogy bebetonozza férje státuszát a divatmárka életébe, majd pénz- és hatalomvágya miatt hogyan robbantja szét a famíliát.

Esküszöm – így felel Patrizia az egyik jelenetben férje unokatestvérének, Paolónak (Jared Leto). Majd pátoszosan keresztet vet, miközben a Szentháromság egyik tagját lecserélve ad nyomatékot szavainak: „Az Atya, a Fiú és a Gucci-ház.” Kulcsjelenet ez, mert benne van minden, amit Reggiani megtestesít: a képmutatás, a beképzeltség, a munkáslány gátlástalan törtetése a luxus világába. Igaz, Patrizia nem valamiféle kakukktojás, hiszen jócskán akad ebben a krónikában csalás és hazugság, alakoskodás és elbizakodottság. Nem kell messzire menni, elvégre a famíliában az egyik apa és a fia nem beszél egymással a gyermek párválasztása miatt, a másik szülő-gyermek kapcsolatot pedig évtizedek óta az elnyomás és a komplexusok jellemzik. Így már érthető, hogy Maurizio nagybátyja, a Gucci-ház nemzetközi terjeszkedését szorgalmazó Aldo (Al Pacino) miért nem a saját – excentrikus idiótának tartott – fiát, hanem finom modorú unokaöccsét viszi New Yorkba. Ez a családot szétfeszítő viszály, valamint a kapzsiság az, ami az események láncolatát Maurizio tragédiájáig görgeti.

A veterán Scottot – aki észak-olaszországi és New York-i helyszíneken forgatta le a filmet –mégsem a valódi mélységek, a szereplők különböző perspektívájának élesítése érdekli. Sokkal inkább egy sztároktól fülledt, nagyszabású opus megalkotásának vágya hajtja. A toldozásra-foldozásra szoruló cselekményben gyorsan változnak az évtizedek és a helyszínek, kizárólag a rokonok közötti megosztottság az, ami állandó. Változatosságot hoznak a filmbe a betétdalok is, amiket a képi világhoz igazítottak, ám gyakran stílusidegenek. Operarészletek és popslágerek következnek egymásra – igaz, néha ügyesen: Maurizio és Patrizia irodai szexjelenetéből ugrunk át a templomi esküvőre (Luciano Pavarotti és Joan Sutherland Traviata-duettjét itt George Michael Faith című slágere váltja). Feszes a tempó, de A Gucci-ház túl sokat akar markolni; ezzel magyarázható, hogy Maurizio jellemfejlődése csúnyán el van kenve, a Patriziát férje megöletésében segítő jósnő (Salma Hayek) alakja méltatlanul elrajzolt, a sikkasztások, bemószerolások, börtönévek és részvényeladások pedig egy latin-amerikai szappanopera igénytelenségével kerülnek a filmvászonra.

A Scott kései munkáit fényképező lengyel operatőr, Dariusz Wolski – hibás vágásokkal rontott – képi világa azonban egységes: a sötétes-kékes tónusú A világ összes pénze című korábbi, azonos tematikájú Scott-rendezést idézi. Ugyanez már nem mondható el a színészi alakításokról. Nem a Patriziát harsányra és sztereotipra alakító Gaga vagy a Paolóból a komikus figurát előhozó Leto viszi a prímet (bár mindketten jók), hanem az árnyalatokból tragikus hőst építő Driver és a nagybátyját megformáló, reszelős hangú mozilegenda, Al Pacino. Biztonsági játék ide vagy oda, azért nagyot nem tudunk csalódni bennük. 

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. január 2-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.