Germánia apostola – Szent Bonifác

Creditonban született, 672 körül. Winfried névre keresztelték az 672–675 közötti években, Exeter közelében, Wessex királyságának nyugati részében.

Szent Benedek rendjébe lépett. A képzést, amelyben Winfried az exeteri és a nhutschellei kolostorokban részesült, szerzetesi fegyelem és bölcsesség, szilárd egyházi jogrend, Róma iránti hűség és a Szentírás alapos ismerete határozta meg. Harmincéves lehetett, amikor pappá szentelték. Negyvenéves koráig Angliában, Nursling bencés kolostorában élt. Tanárként tevékenykedett; jelentős szónok volt.

716-ban hagyta el először a szigetországot azzal a céllal, hogy a szárazföldön élő rokon germán törzsek körében hirdesse az evangéliumot. Hátralevő életében ezen a területen végzett missziós és egyházszervező munkát, több bajor és türingiai püspökség alapítása is az ő nevéhez fűződik.

Missziós utakat vállalt; szerzetestársaival fáradhatatlanul dolgozott a hit terjedéséért. 716-ban három társával kezdte meg a szászok misszionálását. Ebben az időszakban lázadt fel a frízek fejedelme, Radboch, aki a frankok elleni háborújával lehetetlenné tett minden missziós tevékenységet. A 690-től azon a terüketen térítő Szent Willibrordnak is vissza kellett húzódnia egy kolostorba, ezért Winfried is jobbnak látta, ha visszatér Nhutschellébe.

Winfried 718-ban újra útnak indult, de előbb Rómába ment, hogy missziójához pápai felhatalmazást nyerjen. II. Gergely 719. május 15-én teljes fölhatalmazást adott az angolszász szerzeteseknek a pogányok missziójához.

Winfried a római egyházzal való szoros kapcsolatának kifejezéséül Római Szent Bonifác ókeresztény vértanú nevét vette föl.

Bonifác rövid ideig Liutprand longobárd király udvarában tartózkodott, majd Bajorországon és Türingián át érkezett a frank birodalomba. Radboch halála után ismét Frízföldre ment, és Willibrord mellett tevékenykedett. 721-ben Hessenből már sok ezer pogány megtéréséről küldhetett jelentést a pápának.

II. Gergely pápa 722. november 30-án egész Germánia missziós püspökévé szentelte Bonifatiust. 723-ban Martell Károlytól menlevelet kapott, így pápai és királyi támogatással végezhette missziós munkáját.

A mainzi egyházmegyét kormányozta; számos egyházmegyét alapított és újított meg Bajorországban, Türingiában és a frankok földjén (Passau, Salzburg, Freising, Regensburg, Eichstätt, Würzburg, Buraburg, Erfurt). Meghonosította a római liturgiát, különös tekintettel a római keresztelési szertartásra; valamint hathatósan védte a cölibátus eszméjét. Angolszász szerzetestársaival bevezették a szabad művészeteket a frank birodalom kolostoraiban is. Oktatási célokra ő maga is írt egy grammatikát és egy verstant. Levelezése értékes forrás a germániai misszió történetéhez. Zsinatokat tartott, törvényeket hozott.

Egy alkalommal Geismar mellett kidöntötte azt a tölgyet, amelyet a germánok Thor isten szent fájának tekintettek, és Fritzlar mellett kápolnát épített belőle Szent Péter tiszteletére. A közelben alapította meg a fritzlari kolostort.

724-ben Türingiába ment, ahol északon a szászok pogánysága, délen a frankok politikai zűrzavara tette szinte semmivé korábbi missziós eredményeit. Türingiai missziójának (724–731) legnagyobb eredménye – számos templom építése mellett – a Gotha melletti Szent Mihály-kolostor megalapítása, amely a kereszténység fellegvára lett. Radbod halála után a missziók számára kedvező helyzet alakult ki. Willibrord segédpüspökévé és utódjává akarta választani Bonifácot, ő azonban elhagyta a frank frízek földjét, ahol már terjedőben volt a kereszténység.

Bonifatius 725 után mindjobban az Egyház megszilárdításán, vallási megújításán és a keresztény hit elmélyítésén fáradozott. Hazájából sok férfi és női szerzetes követte. Bonifác rájuk bízta egy-egy új kolostor alapítását. A 744-ben alapított Fulda lett új hazája – azt a világot keltette életre, amelyben felnőtt. Fulda a missziós tevékenység fellegvára lett, és hozzájárult ahhoz, hogy a kereszténység és a műveltség elterjedjen az országban.

754 júniusában Bonifác mintegy ötven kísérőjével Frízország északi részén prédikált és keresztelt. Június 5-én, pünkösd hétfőjén Dokkum közelében pogányok támadták meg a bérmálás szentségének kiszolgáltatására érkező Bonifác püspököt: miközben társait a véres halál elviselésére buzdította, egy kard halálosan megsebesítette.

Holttestét előbb az utrechti székesegyházba, majd Mainzba vitték. Végül az általa alapított fuldai monostorban temették el. Vértanúsága helyén templomot építettek.

Halála után gyorsan terjedt tisztelete; június 5-én emlékeztek meg róla. A római kalendáriumba 1874-ben vették föl ünnepét. Az Angliából származó bencés misszionárius küldetése teljesítése közben föláldozta magát a germán népekért, és ezért a németek apostola nevet viseli. Életéről saját levelei, munkatársainak leírásai és a hívő nép körében élő különféle hagyományok tájékoztatnak.

Az ikonográfiai hagyomány általában püspökként, a bencés kolostorokban apátként ábrázolja. A középkori kőszobrászat legismertebb Szent Bonifác-figurája az erfurti dómban látható (1320 és 1330 között készült); a dóm üvegablakain egy Szent Bonifác-képciklus is látható. Attribútumai többek között: könyv, bárd, fejsze, templommakett, kard, karddal átszúrt könyv (az evangéliumos könyvvel védekezett, amikor kardokkal támadtak rá).

*

XVI. Benedek pápa egy 2009-ben elhangzott katekézisében arra buzdította a híveket, hogy kövessék a germán népek apostolának példáját: fogadják be életükbe Isten igéjét, ragaszkodjanak az Egyházhoz, és segítsék elő, hogy a keresztény hit beragyogja a mai kultúrát.

„Az a szilárd összetartó lelkület, amelyet Bonifác közvetített missziós területének részegyházai felé, összekapcsolva Rómát az angol, a germán és a francia területekkel, jelentős mértékben hozzájárult Európa keresztény gyökereinek megteremtéséhez, amelyek a későbbi századok során termékenyen gyümölcsöztek. Figyelemre méltó az a törekvés is, amellyel Bonifác előmozdította a találkozást a római-keresztény és a germán kultúra között. Jól tudta, hogy a kulturális evangelizáció püspöki küldetésének szerves része. A keresztény örökség közvetítésével egy sokkal emberségesebb, új életstílust honosított meg a germán népek körében, ennek következtében egyre szélesebb körben érvényesült az alapvető emberi jogok tisztelete. Szent Benedek hiteles követőjeként képes volt az ima és a munka (legyen szó kétkezi vagy szellemi munkáról) összeegyeztetésére.

Bonifác bátor tanúságtétele mindannyiunkat arra hív, hogy Isten igéjét helyezzük életünk középpontjába, felelősségteljesen szeressük az Egyházat és törekedjünk az egységre. Ugyanakkor a szent püspök példája arra is emlékeztet minket, hogy a kereszténység a kultúra pártolásával hozzájárul az emberiség növekedéséhez. Most rajtunk a sor, hogy felnőjünk a feladathoz, és ezt az értékes örökséget a jövő generációk hasznára fordítsuk.”

Urunk, Istenünk, járjon közben értünk Szent Bonifác püspök és vértanú. Add, hogy tanítását hűségesen megtartsuk, és a hitet, amelyet vérével megpecsételt, tetteinkkel életre váltsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Forrás: Missale Romanum 1991; Pécsi Egyházmegye; Szentek élete; wikipedia

Fotó: wikimedia.org

Magyar Kurír