Ha Isten úgy akarja

Ez az alaphelyzete Eduardo Maria Falcone filmrendező vígjátékának (Ha Isten úgy akarja), melyet először az Olasz Filmfesztiválon láthatott a magyar közönség, január végétől pedig már több városban is a filmszínházak kínálatában találunk.

A történet szerint Tommaso az elismert római szívsebész magabiztos és sikeres ember. Látszólag a családi élete is rendben van, leginkább fiára büszke, aki az ő nyomdokain jár, hiszen orvosi tanulmányokat folytat. Egy nap azonban váratlan fordulat történik: a fiú bejelenti a családnak, hogy félbehagyja az orvosi egyetemet, mert szemináriumba készül és pap szeretne lenni. Tommaso úgy tesz, mintha elfogadná fia döntését, de valójában lelkében dühöng és elhatározza, hogy utána jár annak, hogy ki a felelős mindezért, ki mérgezi a fia agyát a keresztény tanításokkal, és ki az, aki eltérítette őt az ígéretes orvosi karriertől.

Tommaso tehát nyomozni kezd, és olyan helyzetekbe bonyolódik, amire még ő maga sem gondolt. Hamarosan találkozik az általa csak főellenségnek tekintett Pietro atyával, s ezzel tanulságos és komikus helyzetek egész sora veszi kezdetét. A film jelentős részében Tommaso próbálja nevetségessé tenni Pietro atyát. Magánnyomozót fogad és családtagjait is csatarendbe állítja a veszedelmesnek tartott pap ellen, akinek előadásain fiatalok százai keresnek és találnak válaszokat kérdéseikre.

A film lényegét nem abban találjuk, hogy Tommaso végül talál-e fogást Pietro atyán vagy sem. Sokkal fontosabb az út, amin a film alatt végigmegy az ateista családapa. Súlyos kudarcok, megpróbáltatások érik, s bár ezeket nem árnyalják drámai mértékben az alkotók, átérezhető Tommaso vívódása. Felszínre kerül feleségével való zűrös kapcsolata, lánya előbb fanatikus hívő, majd mindenféle okkultista tanok követője lesz, veje a csőd szélére kerül gyakorlatilag mindenféle szempontból, munkáját elhanyagolja, ráadásul szeretett fia papnak készül. Teljesen leépülve, egy váratlan fordulat miatt kap lehetőséget az újrakezdésre, de rá kell döbbennie, hogy ekkor már Pietro atya diktál. Nem véletlenül emelte ki több kritika is a filmmel kapcsolatban, hogy „okos vígjátékkal” van dolgunk.

A jól megírt forgatókönyvhöz túlgesztikulált, már-már vásári komédiás szerepek társulnak, de ezzel semmi baj, egy olasz vígjáték lehetne-e más módon hiteles? A többnyire még mindig hithű katolikus olaszoknál hagyománya van a vallási témájú vígjátékoknak, egy jól eltalált történet esetén milliók zarándokolnak a filmszínházakba és garantált a siker.

Eduardo Maria Falcone direktor – aki tucatnyi forgatókönyv megírása után először ült le a rendezői székbe – alkotását David di Donatello-díjjal jutalmazták, mely a legrangosabb filmes elismerésnek számít Olaszországban.

A L'Osservatore Romano vatikáni napilap „a vígjáték és a bohózat szakértőjének” nevezte Falconét, a film pedig Magyarország és Olaszország után Argentínában és Franciaországban is forgalmazóra talált. A Ha Isten úgy akarja lehetne akár egy kevéssé érdekfeszítő tanmese is, de nem így történik. A cselekmény jó tempóban halad, a rendező ügyesen adagolja a jobbára mulattató és kedves vicceket, és ha kikerülni nem is tudja az efféle témák esetében óhatatlanul felmerülő közhelyeket, filmje mégis stílusos és szerethető marad.

A legkevésbé sem didaktikus tanulság pedig az, hogy sem a másikat eltiporni, sem önmagunkat feladni nem kell, elég, ha képesek vagyunk rá, hogy kinyissuk és nyitva is tartsuk azokat a bizonyos lelki szemeket. Ez az első lépés, hogy megértsük és felfogjuk, hogy mit jelentenek a szavak, amiket a mellettünk lévő, talán teljesen más meggyőződésű ember mond. Ez leírva könnyű, gyakorolva sokkal nehezebb. De megpróbálni meg lehet. Eduardo Maria Falcone arra biztat filmjével, hogy ne várjunk vele, kezdjük el most. Mert Isten úgy akarja.

A film magyarországi forgalmazója a Cinenuovo Kft.

Fotó: Cinenuovo

Gőbel Ágoston/Magyar Kurír