Hol van Isten a kultúrában? – Beszélgetőestet rendezett a Communio folyóirat szerkesztősége

Az est első részében Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Glózer Rita médiakutató és Török Csaba teológus beszélgetett az irodalomról és a kereszténységről. Glózer Rita szerint a kereszténység elsősorban a személyes terekben és kapcsolatokban jelenik meg.

Fabiny Tamás püspök azt emelte ki, egykor Borsos Miklóssal készített interjút. A művész nagy hangsúlyt helyezett az európaiságra, amit a nyolcvanas években még nem nagyon tudott hova helyezni.

A Szentírásban olvashatjuk, hogy a Troászban tartózkodó Pál apostol álmában megjelenik egy makedón férfi, aki a segítségét kéri; az apostol el is utazik Kis-Ázsiából Európába (ApCsel 16,8–10). Napjainkban nekünk is meg kellene hallgatnunk az újpogány Európa segélykiáltását, hiszen

keresztények ugyan vannak Európában, ám Európa korántsem nevezhető kereszténynek.

Martos Levente Balázs szerint napjainkban nehéz egységben látni Isten megnyilvánulásait és a mai társadalmi, kulturális jelenségeket. A püspök szerint a kereszténység egyszerre van jelen alig értett hagyományként és olyan jelekként is, melyek választ adnak a legbensőnkből fakadó vágyakra is. A kereszténységben ugyanakkor a személy és a közösség kapcsolata elvi síkon igen kidolgozott, gondoljunk csak a Szentháromságról szóló tanításra vagy az üdvösség közösségi dimenziójára.

De mi a kultúra? – tette fel a kérdést Török Csaba. – Az első századokban a hitre jutás a kultúrában való jelenlétet is megváltoztatta. De vajon ma miként kapcsolódik e kettő? Fabiny Tamás hangsúlyozta, a kultúra a földműveléshez, míg a civilizáció a polgárosodáshoz kötődik. A földműves veti el a magot, nekünk is valamiképp magvetővé kell válnunk, elhintve az értékeket a társadalomban. Glózer Rita úgy látja, kultúránk elsősorban szövegalapú.

Az igazán jó szépirodalom ma is képes bennünket elemelni az immanenciától, még akkor is, ha nem szól közvetlenül a hitről.

Ugyanakkor napjainkban egyfajta sajátos fordulatot élünk meg, a történeteket már a képek, mozgóképek mesélik el nekünk. Ez ugyan nagy kihívást jelent az írástudóknak, de a szövegnek mindig meg fog maradni a jelentősége.

Török Csaba azt emelte ki, hogy a 19. és a 20. század fordulóján remek írások születtek a kereszténység és a kultúra kapcsolatáról. Fabiny Tamás Richard Niebuhr Krisztus és kultúra című könyvére utalt, ebben a szerző öt modellt sorol fel, rámutatva, hogy a krisztusi magatartás megélése rendkívül fontos, ám mindig egy sajátos kulturális környezetben valósul meg. A püspök szerint sokszor a nem vallási témájú történetek azok, amelyek közelebb visznek bennünket a transzcendenshez. Martos Levente Balázs arra is rámutatott, hogy nem csak az írott szöveg és a képek, de a képzőművészet vagy a tánc is képes összekapcsolni bennünket az isteni szférával.

Ezt követően Görföl Tibor teológus, Visky András dramaturg, író és Schein Gábor író, költő osztotta meg gondolatait az érdeklődőkkel. A kérdező most is Török Csaba teológus volt. Egy műalkotás esetében nem szükséges, sőt, Jacques Maritain francia filozófus szerint egyenesen káros, ha közvetlenül megjeleníti a vallást. „Már hosszú ideje nincs keresztény művészet, de a művészet igazán az evangelizációra sem alkalmas, a kereszténységnek kizárólag az inspirációban van szerepe” – állította Visky András. A dramaturg szerint

nem az az alapvető kérdés, hogy hol van Isten a kultúrában, hanem az, hogy hol van Isten az Egyházban.

Schein Gábor szerint az alkotás folyamata drámai esemény, e jellege pedig nagyon közel áll a vallás lényeges elemeihez. A bibliai történetek is drámaiak, egy ponton megállítanak bennünket. A művészet mintha egy lépéssel hátrébb lépne, de ugyanúgy párbeszédbe kezd egy nehezen megszólítható valósággal. A művészet mögött egyfajta hiány megtapasztalása áll.

Sok esetben a vallásos közönség ízlése inkább giccses, míg a művészetet értők vallásilag botfülűek. Létezik ez a szakadék? – kérdezte Görföl Tibor. Schein Gábor szerint a modern művészet és az egyházi kultúra elvált egymástól. A művészet elvesztette azt a nyelvi készletet, melyet a korábbi, keresztény alapú kultúra magában hordott. Visky András dramaturgként úgy látja, a színházban létre tudnak jönni olyan terek, amelyek lehetőséget adnak valami közös megtapasztalására. Szerinte az egyházi nyelv elszakadt a valóságtól, mert lerögzítette önmagát. Ennek egyik oka, hogy mindig a válasz oldaláról fogalmazza meg a kérdést. A zsidó nép elhagyta otthonát, és lement – kiment – Egyiptomba.

A valóságos kérdésfeltevések, próbatételek ma is kívül vannak.

Visky András szerint ugyanakkor a kortárs művészet képes arra, hogy áthelyezzen bennünket egy másik dimenzióba.

Schein Gábor Füst Milánról írt könyvet. Az író, költő életművéből egy összetett személyiség tárul elénk. Verseiben egyfajta pulpitusról szól, ezekben a közösséget képviseli, a hangütés pedig prófétai. Füst számára a művészet olyan erőtérben jelenik meg, ahonnan a vallás távozott. Pusztán az, hogy valaki belső indíttatásból szólal meg, kitetté teszi magát, ez pedig közel van a vallási tapasztalathoz.

Visky András Kitelepítettek című könyvében megjelenik valamiképp az apa, az Isten és az ikonosztáz motívuma is.

Az olvasónak az a benyomása támadhat, hogy a magyar embereket az el nem beszélt történetek kötik össze.

A dramaturg szerint a szentség valamiképp magában hordja az iszonyatot is. Az utolsó vacsora egy külső szemlélőnek szentségtörőnek tűnt volna, de a tanítványok érzékelték a mélységet, a szentséget. Meggyőződése szerint a létezésünk ritualizált, szükségünk van a cselekvés egyfajta rendjére. A szent szöveg pedig azért is tekinthető szentnek, mert nyitott, lehetőséget ad arra, hogy belépjünk a terébe.

Török Csaba szerint a kereszténységre bénítólag hat, hogy kétszáz éve félelemben él. Ugyanakkor negyven éve éppen azért nincs jelentős teológia, mert nem mer a félelmeinkről beszélni, amiről pedig mégis beszél, az nem érdekel senkit. Visky András ehhez azt tette hozzá, hogy a zsidó nép számára a fogság nem gátolta a hit megélését, sőt erősítette. A nyelv sokszor képtelen kifejezni a félelmeket, de az Ezékielnél olvasható példa mutatja, hogy más eszközökkel a prófétánál sajátos performanszokkal – mégis ki tudja fejezni magát, így elmondva a kimondhatatlant.

Az esten az Orlando Énekegyüttes működött közre.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír