Isten kegyelmi ajándéka – Váncsa Gábor színművész bizonyságtétele a Pál védőbeszédével

– A Pál védőbeszéde egyfajta önarckép?  

– Kétségtelenül az egyik legfontosabb előadás az életemben. Most úgy érzem, azért tanultam, azért diplomáztam színészként, hogy az eddig szerzett ismereteimet, tapasztalataimat ebben a darabban mutathassam meg. Mindaz, amit emberként és színészként tudok, összpontosul a Pál védőbeszédében, ami nem utolsósorban bizonyságtétel. A színészet nem pusztán önkifejezés, a színészet talentum. Nem cél, hanem eszköz, amelyen keresztül átadhatunk különböző gondolatokat, üzeneteket.  A színésznek a szerep által – hogy az ne pusztán csak egy „önmagáért való” alak legyen – meg kell tudnia mutatni valamilyen érvényes, hiteles tartalmat; a legfontosabbat: az igazságot.

Ezért hálás vagyok, hogy a Pál védőbeszéde című előadásban a színészi képességeim segítségével felmutathatok egy rajtam kívül álló, de engem meghatározó igazságot: Jézus Krisztust.

A világon a legfontosabb üzenetnek az evangéliumot tartom; azt, hogy Jézus Krisztus meghalt mindazok bűneiért, akik hisznek benne. Hiszem, hogy az én bűneimért is meghalt a kereszten, és feltámadt a harmadik napon. Hiszek Krisztus feltámadásában: az evangéliumban. És ezt az üzenetet színészként közvetíteni egy szerep által – amelyben benne van az én személyes hitem is – óriási dolog. Kegyelemnek tartom ezt az előadást, Isten kegyelmének, amiért hálás vagyok.

– A neten föllelhetők a korábbi kisfilmjei, amelyeket íróként, rendezőként, alkalmasint szereplőként jegyez. Már az Invalidus vagy a Franz Kafka A kastély című regényéből merítő A földmérő is elővételezte, hogy befelé forduló személyiség, aki az élet fájdalmas, groteszk elemeire, a „láthatatlanra” összpontosít. Megmutatták, hogy alapvetően egy szemlélődő, vallomásos ember és művész. Vagyis az előadói vállalásai, monodrámai megnyilvánulásai nem előzmény nélküliek. Persze az is igaz, hogy a Pál védőbeszéde már kifejezett hitvallás...

– Ezek a filmek úgy születtek, hogy abban az időszakomban éppen azok a témák érdekeltek, azok az alapanyagok érintettek meg. Például Kafkától A kastély, amit 2012-ben olvastam, a diploma előtt, alatt. Nagyon megfogott a regény, különösen az egyik jelenet, amelyből a párommal, Kováts Karolinával – aki jelenleg protokollasszisztensént dolgozik a Nemzeti Színházban – megalkottuk az első kisfilmünket. Rendezőként gyakorlatilag A földmérő volt az indulásom. A Pál védőbeszédével kapcsolatban nem állítok közvetlen előzményeket, összefüggéseket a korábbiakkal, de valóban befelé forduló vagyok, agyalós, gondolkodó, elmélkedős, kicsit filozofikus alkat. Szeretek olvasni, verseket, regényeket. Kamaszkoromtól Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése és A Karamazov testvérek a nagy, motiváló kedvenceim. Igen, az ember olyan anyagokkal foglalkozik, amelyek az adott korszakában közel állnak hozzá.        

– A fordulatot a tényleges megtérés jelentette? A Pál védőbeszéde a megtérésének útja vagy előzménye volt?

– Egy ilyen előadás, amely szó szerint a Bibliát idézi, hit nélkül nem lenne igazi. Nem mondom, hogy lehetetlen volna megcsinálni, hiszen egy ügyes színész technikával sok mindent meg tud oldani, de ez ide nem elég. Fölöslegesnek is tartanám. Ilyesmivel csak úgy lehet kiállni, ha a hit mozgatja az embert, a színészt, a szerepet. Mindannyian hiszünk valamiben. De mi a hit? Számomra az igaz hit a Jézus Krisztusba vetett hit. Úgy gondolom, hogy a megtérésem – pontosabban a hitre jutásom ­– nélkül a Pál védőbeszéde nem született volna meg. Hitre jutottam a Biblia alapján és a Lélek munkálkodása által.

Bizonyos vagyok benne, hogy a Lélek által szabadítás történt az életemben, ami kiragadott egy korábbi függőségemből. Emlékszem arra az időszakra, sőt, arra a pontra, amikor újjászülettem, és immár megtisztultan tudtam olvasni és befogadni a Bibliát. Hitet kaptam. Amit a Pál védőbeszédében hirdetek, az velem is megtörtént… Hangsúlyozom: nem megtértem, mert nem rajtam múlt, hanem Isten térített meg. Egy konkrét ige abból az időszakból, amit egy barátomtól hallottam, Lukács evangéliumából: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.” Ahogy Pál apostol hirdeti: a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Tehát hallottam akkoriban az igét, az evangéliumot, és a Lélek munkálkodása révén a hallott ige gyökeret vert bennem és hitet szült. Rájöttem arra, hogy nekem is voltak és vannak bűneim, és hiszem, hogy ezekre egyedül Jézus Krisztus egyetlen váltság-áldozata a megoldás. Hiszem, hogy a hitem Isten ajándéka. Megajándékozott lettem: „Higgy Jézus Krisztusban, és üdvözülsz.” Ez határozza meg az életemet, a hétköznapjaimat.

Katolikus családból származom, ismerem a szertartásokat, a szentmise menetét, gyerekkoromban ministráltam is, ciszterci gimnáziumban tanultam, de az egyetemi évek alatt távol kerültem Istentől. Nagy fordulat, hogy a megtérésem óta református istentiszteletekre járok. Itt kell elmesélnem a történetemet. A pécsi ciszterci Nagy Lajos Gimnázium után egy évig Budapesten a Keleti István Művészeti Iskolában tanultam, mert először nem vettek fel sem a Kaposvári Egyetemre, sem a pesti színművészetire. 2007-ben kezdtem Kaposváron, és 2012-ben végeztem színművészként. Közben az egyetemi évek végén már az akkor Alföldi Róbert által igazgatott Nemzeti Színházban voltam gyakorlaton. 2012-ben Rátóti Zoltán felvett a kaposvári Csiky Gergely Színházba, úgyhogy volt egy évad, amikor két helyen: a budapesti Nemzetiben és Kaposváron is játszottam. A Csiky Gergely Színház tagja voltam 2012 és 2016 között, aztán igazgatóváltás történt, és nem kaptam új szerepeket. Civil munkákat kerestem. Karolina révén földmérőként is dolgoztam, ami érdekes egyezést hozott az említett kafkás filmemmel. Az utolsó darab, amelyet hat éven át, 2020-ig játszottam, a S.Ö.R. (vagyis a Shakespeare Összes Rövidítve) című előadás volt. Hiába a nagy siker, ezt, az egyetlen színházi megbízásomat, elvitte a covid. 2017-től 2020-ig pénztáros voltam az Allee BestByte üzletében, emellett pedig másodállásként bejött a kertészet. Egy olyan szakma, amelyben ma egyre inkább kiteljesedek, és már fő irányként van jelen az életemben.

A vírushelyzet miatt munka nélkül maradt színészek támogatására írták ki a Köszönjük, Magyarország! programot. Karolina hívta fel rá a figyelmemet, hogy érdemes lenne megpróbálni. Akkoriban nem játszottam társulatnál, nem dolgoztam színészek között, nem lehetett szó többszereplős darabról, ezért egy olyan monodrámában gondolkodtam, ami téma szempontjából erősen foglalkoztat, ami meghatároz, és amiben igazán hiteles lehetek. És miért éppen Pál apostol? Ő az egyik legdrámaibb karakter a Bibliában. Farizeusból keresztény, üldözőből üldözött lett. Óemberből új ember! Rajta keresztül megszólaltathatjuk az Ószövetség és Újszövetség igéit egyaránt. Színészként pedig hálás feladat, hiszen fordulatról, megtérésről, változásról beszélhetünk. Milyen volt és milyen lett? Gazdag élet, amelyet Jézus Krisztus megváltoztatott. Pál apostol farizeusként betéve tudta az Ószövetséget, aztán a damaszkuszi úton „megfordította” az Úr, és az evangélium hirdetője lett – tetteivel és a levelein keresztül is. Egy hatalmas, kimeríthetetlen anyaggal szembesültem. Így jött, hogy a leendő monodrámában Pál apostol legyen a megszólaló karakter. Ráadásul adódik egy – „jogi” színezetet is nyerő – drámai szituáció: Pál Heródes Agrippa király előtt mondja el a védőbeszédét. Színházi szempontból hálás szituációra találtam az Apostolok cselekedeteiben: Pál egy bírósági tárgyaláson szólalhat meg. Védőbeszédet mond, amelynek tétje van. Nem csak az, hogy megvédje az igazát.

Ez más, mint egy szokványos védőbeszéd. Itt többről van szó! A védőbeszéd az evangélium hirdetésébe fordul át. Azzal védi meg igazán önmagát, ha nem védekezik, hanem Krisztust mutatja föl.

Ráadásul a nézők ebben a darabban szereplők, gyakorlatilag ők a vádlók, akik eljöttek egy bírósági tárgyalásra, hogy meghallgassák Pál érveit. A monodrámában kizárólag a Bibliából idézek, más szöveg, betoldás egyáltalán nincs benne.

– A maga útját járja, ami kényszer szülte élethelyzet, ugyanakkor a küldetése, ha tetszik, (el)hivatása is lett. Az „önállósága” abból is fakad, hogy összeegyeztethetetlennek, vagy legalábbis nehezen összeegyeztethetőnek tartja, látja a hit és a színházi világát?

– A megtérésem óta az az igazán fontos számomra, hogy mi a célja az adott színházi előadásnak és annak a szerepnek, amit a színész megalkot, létrehoz. Mert mit akarunk kifejezni? Lehet önkifejezés, amikor kidolgozom és megmutatom a bennem kavargó érzéseket. De lehet ennél több is, amikor megpróbálok felmutatni valamilyen üzenetet. Egy értékes darab, film, szerep érvényes üzeneteket közvetít. De ma ez nagyon ritka. A színészet nagyon nemes szakma tud lenni, viszont manapság egy színésznek gyakran olyasmit is meg kell tennie a színpadon vagy egy film kedvéért, amire egyébként nem szívesen vállalkozik. Mondtam már vissza sorozatokat is, mert nem tudtam azonosulni a felkínált szereppel. Úgy érzem, ritka az olyan feladat, amely által lelki, számomra fontos evangéliumi üzeneteket lehet közvetíteni. Vallom, hogy képesek vagyunk letisztultan, hitből, a lélek által megfogalmazni mindenkori mondanivalónkat.

– Hogyan tovább a Pál védőbeszédével és egyebekkel? 

– Folyamatosan keresem a fellépési lehetőségeket a Pál védőbeszéde című előadással. De társulaton kívül ez egy nagyon keskeny, nehéz út. A Pál nem hangos közönségsikerre alapozó darab, jellegéből fakadóan többnyire szűk körben adom elő, kevés ember előtt. Ezenkívül egy másik előadással, Szent Ágostonnal, a Vallomások című monodrámával is járom az országot. Valamint keresem a következő előadások alapanyagait. Közben kertrendezéssel, kertépítéssel foglalkozom, és a Nemzeti Színházban csoportvezetéseket tartok, amelyeken keresztül bemutatom az épület történetét, jellegzetességeit és a kulisszákat. Ez is egyfajta „művészi vonal”. Várunk minden érdeklődőt! És remélem, kapok majd olyan színházi és filmes feladatokat, amelyekben hitről, Lélekről, megtérésről és Jézus Krisztusról beszélhetek.

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Eöri Szabó Zsolt 

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. október 8-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.