Kaníziusz Szent Péter jezsuita pap és egyháztanító

Kaníziusz Péter (születési nevén Pieter Kanijs) 1521-ben született a gelderlandi Nijmegenben (a mai Hollandia területén), tehetős patrícius családban. Apja akarata ellenére teológiát tanult. Kölnben az egyetemen találkozott Fáber Péterrel, a Jézus Társasága egyik alapítójával; 22 éves korában belépett a jezsuita rendbe; ő lett a rend nyolcadik tagja. 1546-ban szentelték pappá.

1547-ben Augsburg püspöke meghívta a trienti zsinatra; ettől kezdve használta nevének latinos változatát (Petrus Canisius). 1556-tól tizenhárom éven át a felsőnémetországi jezsuita rendtartomány provinciálisa volt. Németországban szentbeszédeivel és írásaival küzdött a katolikus hit megerősítéséért és megőrzéséért. Ingolstadt egyetemén teológiát tanított és az intézmény rektori feladatait is ellátta. Fribourgban kollégiumot alapított.

Papi tevékenysége igen széleskörű volt: előadások, írások, prédikációk, az ifjúság nevelése, egyházpolitika – a munkaterületek állandóan változtak és átfedték egymást életében. 1590-ig jelentős szónoki tevékenységet folytatott. Rendkívüli összeszedettség és nagy szorgalom jellemezte.

Bécsben először csak tíz hívőnek kezdett prédikálni; később már a város egyik templomába sem fértek be hallgatói, még a Szent István-dómot is szinte szétfeszítette a tömeg. Amikor Regensburgban prédikált, Dél-Németország püspökei a lába előtt ültek. Állt a prágai dóm szószékén, előadásokat tartott Krakkóban, majd ismét Strassburgban. Amikor prédikálni kezdett Augsburgban, nem volt ötvennél több hallgatója; néhány hónap múlva már kilencszázan tértek meg.

Számos írása közül katekizmusai a leghíresebbek. Tanított Jézus valóságos jelenlétéről az Oltáriszentségben, az átváltozásról, az imádásra való méltóságáról, a szentmiséről, Krisztus kereszthaláláról, a szentáldozás jogosságáról. Misztikus élményeiről, Jézus Szíve-kinyilatkoztatásáról naplójában számolt be.

Kitűnt szilárd hitével, a pápasághoz és az Egyházhoz töretlenül hű maradt. Számára az Egyház és a kereszténység nem különböző dolgokat jelentettek, így soha nem érezte, hogy választania kellene közöttük. Ugyanakkor az Egyház akkori gyengeségeit felismerte és példátlan becsületességgel fordította figyelmét feléjük. Ezek azonban soha nem ingatták meg őt sem az Egyház iránti hitben, sem a vallásos élet gyakorlataival szemben, legyen szó akár ereklyékről, bűnbánatról, zarándoklatokról és a szentek tiszteletéről. Annak ismerete, hogy ezekkel oly sokszor visszaéltek, egyszerűen nagyobb erőfeszítésre ösztönözte, hogy az elhajlásokat megszüntesse.

Szelíden szólt az emberekhez, soha nem használta az eretnekek, eretnekség szavakat, csupán új tanokról, új tanítókról beszélt. „Sok ember félelme nagyobb a kelleténél, mert emberi segítséget keres és nem istenit, s az Egyház problémáira is kétségbeesésben és nem szent bizakodásban keresi a segítséget” – írta egy levelében.

1597. december 21-én halt meg. 1864-ben avatta boldoggá IX. Piusz pápa. 1925-ben XI. Pius emelte a szentek és az egyháztanítók sorába. Holtteste a svájci Fribourgban, a Szent Mihály-templomban nyugszik.

Ünnepét 1926-ban vették föl a római naptárba, április 27-re. 1969-ben áthelyezték halála napjára, december 21-re.

Istenünk, ki Szent Péter áldozópapodat erényekkel és tudással vértezted föl, hogy megvédhesse a katolikus hitet, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy akik még keresik az igazságot, mindnyájan rád találjanak, néped pedig hűségesen kitartson neved megvallásában!

Forrás:
Diós István: A szentek élete
Jezsuita.hu

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír
(gj)