Advent az elcsendesedés időszaka, ami nemcsak a befelé fordulást jelenti, hanem az egymásra való nagyobb odafigyelést, egymás megsegítését határon innen és túl. Az Ökumenikus Adventi Jótékonysági Est is arról szól, hogy a kegyetlen háborús helyzetben segítsünk a bajbajutottakon, még jobban figyeljünk egymásra, és örömet, békességet, szeretetet vigyünk egymás szívébe – hangzott el a többféle művészeti ágat felvonultató telt házas est előtt Spányi Antal megyéspüspök köszöntőjében.
A főpásztor úgy fogalmazott,
karácsonykor nem csak visszagondolunk egy kétezer évvel ezelőtti történetre, amikor Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. Nekünk ezzel a Jézussal találkoznunk kell, és nem mehetünk üres kézzel elé,
hanem vinnünk kell a szívünk szeretetét, ami nagyon konkrét cselekedetekben mutatkozik meg. Ez a másikra való figyelés, a másik ember segítése, szolgálata kell hogy legyen! Ezt éreztetnünk kell a családunkkal, mindazokkal, akikkel találkozunk és azokkal is, akik a nagy családunkhoz, a magyarsághoz tartoznak. Különösen gondolnunk kell most a Kárpátalján élő magyarokra, akiknek sokféle nyomorúságot és fenyegetettséget kell elviselniük.
Ugyancsak köszöntötte a megjelenteket Cser-Palkovics András, a város polgármestere. Hangsúlyozta, Székesfehérvár közösségének ereje megmutatkozik a közel két évtizede megrendezett adventi jótékonysági esten. A város történelmi múltjából pedig az a jog, kötelezettség és felelősség is táplálkozik, hogy nekünk mindig dolgunk van minden egyes magyarral, éljen bárhol a világban!
Az esten beszédet mondott még Nádasi László, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet osztályvezetője, valamint Steinbach József református püspök is, aki kiemelte, a kedvesség a bibliai értelmezés szerint nem más, mint komoly figyelem a másik emberre. Aki így tud kedves lenni, annak a jövetele valóban jót hoz, amely felüdíti, felemeli és kiteljesíti az emberi életet. Azért kell ezt manapság hangsúlyoznunk, mert egyre durvább körülöttünk a világ.
A kedvességnek és a cselekvésnek azonban van egy határa, ami után már nem rajtunk múlnak a dolgok. Itt következik a legfőbb jó, az imádság és a könyörgés másokért.
A közel három éve dúló háború próbára teszi a családokat, a közösségeket és a gyülekezeteket Kárpátalján, ezért két ottani közösség támogatása mellett döntöttek idén az est szervezői. Az egyik a Borzsovai Református Egyházközség, melynek templomát 2021. február 21-én kezdték el felújítani a magyar kormány támogatásával. Mindössze három nap elteltével, február 24-én kitört a háború, ami visszavetette a beruházást. Bár később sikerült a templom belső felújítását nagylelkű támogatók segítségével folytatni, a külső rekonstrukció még hátravan, így a jótékonysági est bevételét többek között erre a célra használják fel.
A másik kedvezményezett a beregszászi Szent Anna Karitász Alapítvány. A 2011 óta aktívan működő és folyamatosan bővülő szervezet szociális és karitatív feladatokat lát el, és legfőbb célkitűzéseként a rászorulókat támogatja a beregszászi egyházközségben. Az alapítvány munkatársai a háború kitörése óta még nagyobb erővel dolgoznak, mivel a munkaképes lakosság nagy része külföldre menekült vagy harcol a háború sújtotta térségekben, hátrahagyva az idősebb korosztályt, a mozgássérült betegeket és a gyermekeiket egyedül nevelő szülőket. A bevételből igyekeznek továbbra is biztosítani az ingyenkonyha működtetését és az alapítvány gondozottjainak ellátását.
Az adventi műsorban közreműködött a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium Bárdos Lajos Gyermekkara, a Talentum Református Általános Iskola énekkara, Nyisztor Ilona és a Pusztinai Hagyományőrző Egyesület, Pál Anna Glória balettnövendék, Bánkövi Bence csellóművész, Haraszti Júlia és Haraszti Mária népdalénekesek, a Duna Művészegyüttes, Molnár Levente operaénekes, a Misztrál Együttes, Szlama László és Bergics András, Erdős Róbert operaénekes és a székesfehérvári Szent Imre Gimnázium énekkara.
Az est műsorvezetője Takács Bence Ervin Kazinczy-díjas előadóművész volt. Videoüzenetben tolmácsolta gondolatait Zsukovszky Elemér Dénes borzsovai lelkész és áldást mondott Brunner Vilmos református lelkipásztor.
Forrás: szekesfehervar.hu; Székesfehérvári Egyházmegye
Fotó: Kovács Marcell
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria