Keltsd életre a templomodat! – Kiss Virág Rebeka, Baja

Mese a templomról

A kiscsávolyi Szent Szív-templomban már hosszú évtizedek óta életre kelnek a freskókon, képeken vagy a szobrokon lévő állatok, de csakis este. Az a dolguk, hogy mindig, amikor lemegy a nap, kimenjenek a temetőbe, és táncoljanak a sírok körül. Szépen beosztják, hogy ki legyen a jobb, és ki a bal oldali sírköveknél. Egyik este viszont nagy riadalom tört ki a templomban.

– Jaj eltűnt, eltűnt! – kiabálták a galambok.

– Mi tűnt el? – kérdezték meglepetten az angyalok.

– Hát a serleg! – felelték idegesen.

– Csend legyen már! – förmedt a társaságra a bika, akinek szemlátomást nem tetszett a nagy riadalom. Éppen ebben a pillanatban elevenedett meg a sas és az oroszlán is, és értetlenül bámulták az ijedt galambokat.

– Mi történt? – kérdezték egyszerre mindketten.

– Ti semmit se tudtok? – kérdezték megvetően a galambok. – Eltűnt a serleg, a halak nem vigyáztak rá! Így már nem vagyunk biztonságban! – tették hozzá.

– De mi vigyáztunk rá – sírták a halak.

– Látszik! – vetette oda az egyik gúnyolódó galamb.

– Nem ők voltak! – mondta félénken a bárány, aki eddig csendben hallgatta a veszekedést. – A kígyó lopta el, és rejtette valahová!

Erre már a kígyó is felfigyelt, és tagadni kezdte bűnösségét:

– „Én nemm lloptamm szemmit, a bárány haszudik!”

Az állatok hittek is neki, meg nem is, de abban biztosak voltak, hogy a szelíd és mindig barátságos bárány lehet, hogy téved, de nem hazudik. Végül belenyugodtak, hogy a bika ott marad, és őrzi a templomot. A temetőben megegyeztek, hogy ki hová menjen, de sajnos az egyik galambnak nem jutott pár, és így kénytelen volt egyedül elindulni. Amikor megérkezett a kijelölt sírhoz, ideje is alig volt lecsipegetni a hantról a rovarokat, mert a kígyó, aki egész idáig a közeli galagonyabokorban rejtőzött, megmarta a szegény galambot, aki, mivel a serleg nem volt a helyén, egy pillanat alatt ott helyben kővé vált.

A többiek hajnalban a bejáratnál találkoztak, de a szegény galamb sajnos nem volt ott (hiszen a kígyó kővé dermesztette). Ez nem tűnt fel senkinek, vagyis az egyik kis galambnak igen, de amikor elmondta a többi galambnak, ők mind kinevették.

– Butaság! Mindenki megvan! – vihogtak, majd felsorolták az összes galamb nevét…

– Látod, mindenki megvan! – gúnyolták a kismadarat.

– Nem! Szürki nincs meg! – dadogta.

– Hagyd már abba ezt a hisztit! – vihogott a madár, majd felreppent, és a többiek után repült (mert a többiek már a templom felé tartottak). A kis galamb még várt pár percet, hátha Szürki visszajön, de hiába. Hamarosan a fák alatt is világos lett, így vissza kellett repülnie a templomba, nehogy kővé váljon. Mikor megérkezett, az állatok mind odasereglettek köré.

– Hát te? Hol jártál? – kérdezte az egyik angyal, akin tisztán látszott, hogy mérges a galambra. 

– Szürkit vártam! – erre már mindenki felfigyelt, még a kígyó is, aki azt hitte, nem jön rá senki. – Á, ne is ha… – de a galamb nem mondhatta végig, mert a bárány belevágott a szavába:

– A kígyó volt! Mivel a serleg eltűnt, akárkit megmarhat, s így az kővé válik.

– Hasszudik, hasszudik! Szoszem tennék ilyet! – sziszegte a kígyó.

Az állatok persze nem hittek neki, és mivel a bárány tervet akart kieszelni a többiekkel, ezért kupaktanácsra hívta őket.

– Figyeljetek! – kezdte. – Tervet kéne kieszelnünk! Arra gondoltam, hogy amíg mi elmegyünk a temetőbe, addig te, Botond, alvás helyett meg tudnád nézni, hová dugta el a kígyó, és talán meg is szerezhetnéd a serleget!

– Nem! Nekem aludnom kell! – mondta idegesen a bika.

– Kérlek! A kígyó nem fogja sejteni, hogy figyeled, azt fogja hinni, hogy alszol!

– Hát, jó – egyezett bele a bika végül.

Este kimentek a temetőbe, és a bika szokás szerint a templomban maradt, de most nem aludt, hanem a kígyót figyelte. És valóban, a kígyó elővette a serleget, és meg is csókolta, majd valami köszönömfélét sziszegett. Aztán visszadugta, és elment. Botond pontosan tudta, hogy hová rejtette el a kígyó, az egyik szekrénybe, gyorsan odafutott, és kivette, majd visszarakta a helyére, és ezzel megtörte a varázst! Szürki ismét élővé változott, és visszarepült a többiekhez, így már ők is tudták, nincsen semmi baj. Vissza is siettek a templomba, és mielőtt ismét átváltoztak volna, megbüntették a kígyót azzal, hogy a Mária-szobor lába alá varázsolták. Majd a galambok visszarepültek az üvegablakokra, az angyalok a freskókra, az oroszlán, a bika, a sas az oszlopokra, a bárány pedig még egy pillantást vetett a kígyóra, majd ő is visszaváltozott.

Kiss Virág Rebeka 10 éves, 4. osztályos,
a kiscsávolyi Szent Szív-templomról írt mesét

Magyar Kurír