Keltsd életre a templomodat! – Kovács Luca Sára, Sopron

Egy éjszaka a Szent Orsolya-templomban

Kedves Olvasó! Kovács Luca Sárának hívnak, a soproni Szent Orsolya Általános Iskola és Gimmnázium 4. a osztályos tanulója vagyok. Szeretnék nektek egy kis segítséget adni, hogy megismerjétek a soproni Szent Orsolya-templom rövid történetét.

1535-ben alapította Merici Szent Angéla az orsolyita rendet. Vállalt feladatuk a leányifjúság nevelése és a betegek, elesett emberek ápolása volt. 1747-ben a soproni rendházba nővérek érkeztek. Az egyszerű kis templom eredetileg fatornyos volt. Sok híres ember fordult meg itt, például Mária Terézia császárnő, Széchenyi Emilia grófnő.

Sokan segítették a szépülésben, de sajnos a háború az 1945-ös bombázás során valóságos romhalmazzá változtatta.

A háború utáni ínséges időben két év alatt újjáépítették. 30 méteres tornyában három igen értékes neogótikus díszítésű harang van: a Szeplőtelen Boldogasszony (nagyharang), a Szent Angéla (középharang) és a Szent Orsolya (kisharang, lélekharang). Szárnyas oltárán kívülről a négy evangélista jelképe: az oroszlán, a bika, a sas és az angyal láthatók. Ablakain színes történetek kaptak helyet. Belterében faszobrok, díszes padok, képek.

Kicsi templom, de a szíve nagy. Sokat járok oda misére, énekeltem is benne, hangversenyen is részt vettem itt. Ilyenkor elképzelem, hogy ha kiürül a templom, és sötét lesz, a falai között mi is történhet.

Ha leszáll az este, zárulnak az ajtók, ablakok, mindenki hazamegy, és álomra hajtja a fejét. Elcsendesül a város, mindenki otthonában tartózkodik. Akkor a templomban csoda történik, angyalok repdesnek, a faliképek életre kelnek. Nagy lesz a nyüzsgés-forgás. Mindenki hangosan beszélget, mintha nem is tudom mióta nem látták volna egymást.

Olyan lesz az egész hely, mintha valakit várnának, szép ruháik szebbnél-szebben pompáznak, alakjuk körül fény árad. A nagy zajban egy kellemes hang szólal meg. Hirtelen csend lesz, egy angyal közli, hogy megérkezett a házigazda. Szent Orsolya az oltár előtt megáll, és közli, hogy a mai nap táncverseny lesz. Mindenki párt keres magának, felcsendül a zene, és táncra perdülnek. A templom rozzettái színes fényt árasztanak a táncterem közepére.

A táncparkett megtelik szebbnél-szebb párokkal, mindenki lágy, selymes, színes ruhát visel, de egy pár közülük nagyon kilóg. Nem a szépség, hanem az egyszerűség miatt. A lány hófehér és halványkék színű selymet visel, olyan lágy, mint a felhők az égen. A fiúnak barnás-napságra ruhája fénylik, mint nap az égen. Hamar szájra kél, hogy kik is lehetnek ők. Feltűnik Szent Orsolyának is a csodálatos, szelíd pár. Így telik az est, hogy senkinek semmilyen ötlete nincs a párral kapcsolatban. Hajnalodni kezd: Szent Orsolya, védőivel az oldalán, az angyallal, az oroszlánnal, a bikával és a sassal, hozza a legjobban táncolók díját.

Szinte mindenki nagy pontszámot kap, de az ismeretlen pár nyeri a zsűri díját. Igyekezni kell, hogy a díjat át tudják adni. A hajnali fény a rozettákon keresztül megvilágítja az oltárt, amely olyan szikrázó fényben kezd el úszni, hogy hirtelen az ismeretlen pár beleolvad a fénybe, és eltűnik, és ahogy ők eltűnnek, szoborrá válik mindenki, és elhelyezkedik a megszokott helyén. Reggel hétre teljes világosság lesz a templomban. Zörren a kulcs a zárban, misére gyülekezik a gyereksereg. A mise alatt a nap fénye megvilágítja az oltárt, és akinek tiszta szíve van, az talán láthatja azt a fényt, melyben a pár még mindig jelen van. Ők ketten örökké óvni fogják a templomot.

Szeretek templomba járni, az orgona hangja és az énekek, a halkan szóló imák mind-mind értünk szólnak.

Kovács Luca Sára 10 éves, a soproni Szent Orsolya Általános Iskola és Gimmnázium 4. a osztályos tanulója. A soproni Szent Orsolya-templomról írta meséjét.

Magyar Kurír