Keltsd életre a templomodat! – Pálóczi Fanni, Nyíracsád

Fanni és a tolvajok

Nyugodt, csendes délutáni naplemente járta végig falunkat. A barátommal, Viktóriával éppen naplementét mentünk nézni a Petőfi térre, amikor egy nagy csörrenést hallottunk a templomból. Azt hittük, a pap bácsi segédje volt bent az Árpád-kori református templomban. Bementünk és megnéztük, hogy mi történt, de senki nem volt bent, csak sötétség vett körül mindent. Elég különös dolog történt azon a délutánon. Mi a Petőfi téren laktunk. Miután Viktória hazament, egy még nagyobb csörrenést hallottam, de ez már nagyon félelmetes volt számomra, mert egy lélek nem volt bent a templomban.

Hazamentem, ráugrottam az ágyamra, és a fejemre raktam a párnát, hogy ne halljak semmit, de minden hiába, a csörrenés hatalmas volt. Gondolkodás nélkül felvettem a lámpámat, és pizsamában kiszaladtam a templomhoz. A mamuszomban vagy háromszor elestem, és a pizsamanadrágomat befogta a fű. Sunyiban benyitottam halkan a templomba, de azt hittem, hogy álmodok… Szent Miklóst láttam járkálni a padsorok között, és Jézus Krisztust, ahogy próbál lejönni a keresztjéről. A galambok csak úgy repdestek a templomban. Nem tudtam elhinni.

– Hogy kelhettek életre? Ez lehetetlen – motyogtam magamban. Beléptem a templomba, és elmondtam, hogy Fanni vagyok, hány éves, stb. Az életre kelt freskók csak úgy néztek, hogy hogy lehet az, hogy valaki tudja, hogy életre keltek. A múltban élt emberek megkértek engem, ne mondjam el senkinek, hogy láttam őket. Én csak tágra nyílt szemmel néztem a félig lekopott, életre kelt alakokat, de mit tehettem mást, ígéretet tettem. Még Vikinek sem mondtam el, pedig ő a legjobb barátom. Eldöntöttem, hogy nyomozni fogok ebben az ügyben.

Másnap szép, napsütéses idő volt, és pont kapóra jött, hogy elmenjek a templomba, mert nem volt bent senki, de a freskók a falon voltak. Elkezdtem vizsgálni a templomot, és kívül azt láttam, hogy nincs meg a kakas a templom tetején. Még a csillag is hiányzott.

– Muszáj lesz valamit cselekednem! – gondoltam magamban. Végigjártam az egész falut, minden zegzugot átkutattam, de sehol nem találtam, két napom a nyári szünetben tanakodással telt, hogy mit lehetne, mit kellene csinálnom. A szüleim nem nagyon örültek, hogy folyamatosan csak a csavargáson jár az eszem, de semmit sem tehettek, csak nézték, ahogy kínlódom, és nem tudták mire vélni azt.

– Ki kell kiderítenem, hogy mi áll e mögött – mondtam magamban.

Másnap elmentem a templomba, ahol a freskók csak úgy cikáztak, a madarak örömükben hangosan csiripeltek, és nagyon boldogok voltak. Leültem hozzájuk beszélgetni. Szent Erzsébet mindenkinek adott egy szál rózsát, Jézus pedig mindenkit megáldott, és a mellette lévő két lator a kereszten csak veszekedett, de végül kialakult a béke. Beszélgettünk az életükről, a csodás tetteikről, és sok más dologról. Nagyon boldog voltam, hogy ilyen csodának a szem- és fültanúja lehettem!

Másnap reggel elolvastam egy könyvet, amiben az volt, hogy a templom alatt van egy járat, amit régen az emberek titkos alagútként használtak. Bementem a templomba, és kerestem a járatot, de nem találtam meg, arra gondoltam, hogy majd vasárnap nézem meg, amikor istentisztelet lesz, és az nem lenne jó, ha a pap bácsi előtt tapogatnám a földet a templomban!

Másnap szerettem volna a családommal tölteni egy kis időt, ezért elmentünk sétálni a faluba. Vittem a fényképezőgépem, hogy csináljak néhány fotót. Este megnéztem a fényképeket, és láttam, hogy van egy olyan kép a templomról, ahol egy varjú repül be a csillaggal és a kakassal a csőrében. Vasárnap szaladtam a templomba, hogy hátha találok valamit, de nem találtam semmit, csak beszélgettem a múltban élt emberekkel. Sunyiban besurrantam a cicámmal, Kittivel a szobámba, mert szerettem volna egy kicsit babusgatni a fárasztó napom után. Még egyszer végignéztem a képeket, de nem találtam semmit, és ez idegesített, bár mindenhez idő kell.

– Erre még alszom egyet – gondoltam magamban.

– Majd holnap újra megpróbálom! – mondtam.

Másnap reggel azt mondtam magamban, hogy mindig minden harmadszorra sikerül. Ezzel a gondolattal indultam el a templomba, de félúton megálltam, mert szörnyű dolog történt… Kitti eltűnt! Egész nap Kitti után kajtattam, és végül meg is találtam! Ott feküdt a hintaágyon, de nem volt annyi eszem, hogy ott is megnézzem.

– Nem hiszem el, hogy ilyen bolond voltam, és ezzel telt el az egész napom! De akkor is szeretem Kittit, ezért nem hibáztatom! – gondoltam.

Szóval másnap délután elindultam a templomba. A járatról lemondtam, mert nem szerettem volna felszedni a padlót, ezért arra gondoltam, hogy felmegyek a padlásra, hátha ott lesz a varjú a csillaggal és a kakassal. Lassú és halk léptekkel mentem fel. A karzattól felfelé volt egy lépcső, ami a padlásra vezetett. Csendesen felsurrantam és feljutottam a padlásra. Sötét, poros és pókhálóval teli hely volt. Egy asztalt láttam, amin egy doboz állt, de a doboz üres volt. Egy zsinór volt felakasztva a plafonra, amin egy varjú ült, a csőrében egy csillaggal és egy kakassal. Lezártam a padlásajtót, hogy ki ne jusson a tolvaj. Elkezdtem kergetni. Kergetés közben elestem és egy nagy seb keletkezett a lábamon, nagyon fájt, de én még mindig kergettem az állatot. Végre kikaptam a csőréből a két tárgyat, és olyat éreztem, mintha leesett volna egy kő a vállamról. A kakas és a csillag végre előkerült, és én nagyon büszke voltam magamra. Egy hónapig emlegették, hogy egy kislány találta meg a csillagot és a kakast.

Na, lesz mit írnom a nyári szünetemről – gondoltam magamban. Azon a nyáron eldöntöttem valamit. Eldöntöttem, hogy nagy koromban nyomozó leszek és bűntetteket fogok megoldani, és mindig rá fogok jönni minden igazságra!

Ez volt a freskók életre kelésének rejtélye. És igazam volt, mindig minden harmadjára sikerül!

Pálóczi Fanni 6. osztályos,
a nyíracsádi református templomról írta a meséjét.

Magyar Kurír