Keressük meg az Örök Városban a ránk váró házat, házszámot! – Bemutatták Török Csaba Róma című művét

Az esemény kezdetén Török Csaba Horváth Zoltán esperes-plébánossal, Alpek Gergely káplánnal és Deák Ákossal együtt mutatott be szentmisét. Bevezetőjében Török Csaba elmondta: advent harmadik hetének hétfőjén jöttünk össze, zarándokmisére. Az Egyházat Isten zarándoknépének hívják, ami kevés plébániára igaz annyira, mint a terézvárosira, hiszen „Horváth Zoltán atya mellett megtanultuk mindannyian a zarándoklás szent lelki művészetét, és ezen az estén szeretnénk mint zarándoklattársak együtt imádkozni”.

Az evangélium, a Jézus küldetéséről szóló versszakasz Szent Máté könyvéből hangzott el (21, 23–27). Török Csaba homíliájában kifejtette: megszoktuk, hogy az evangéliumban az írástudók és farizeusok cseles kérdéseket tesznek fel Jézusnak. Most viszont fordított a helyzet: Jézus az, aki trükkös kérdéssel csapdába ejti őket. Bármit is válaszolnak, nem lesz jó a felelet, mert így vagy úgy, következménye van, és ezt nem merik vállalni a nép előtt. A szónok „ellépve” az evangélium eredeti üzenetétől, parafrázisba öntötte a kérdést:

honnan van Róma? A mennyből-e, vagy az emberektől?

Izgalmas kérdés, mindkét válaszhoz lesz indok és érv, s végül mindkettő kicsit pontatlan lesz. Róma egy város, története, történelme van, minden egyes kövét emberek hordták oda, munkálták meg, építették úttá, házzá, templommá. Mint minden város, emberek városa Róma is, de ez nem válaszolja meg a kérdést: mi ennek a városnak a most már háromezer éves varázslata, ami rabul ejti a népeket?

Róma legalább annyira az Istené, mint az embereké, kezdetektől fogva egy álom.

Ez az álom már a kereszténység érkezése előtt is szól istenekről, az egész világra vonatkozó küldetésről, hivatásról és egyfajta öntudatról. Amik mi vagyunk rómaiként, akikként élünk, ami a feladatunk, annak súlya van. Az kivetül az egész világ sorsára. Nem véletlen a mondás, középkori szerző után magyarítva: „Rómának esete világnak tüköre”. Ezt valóban megéljük, amikor ezzel a várossal elkezdünk foglalkozni. Éppen ezért a jó felelet valószínűleg ez: egyszerre mindkettő.

A teológus leszögezte:

Róma az Isten és az emberek városa, egy olyan hely, ahol a kegyelemnek, az áldásnak, az Isten jelenlétének története sajátosan összefonódott emberi történetekkel. Aki Rómába zarándokol, így kerülheti el a kudarcot.

 

Mert egy másik középkori zarándok azt írta: „Rómába menni, Rómát látni nagy fáradság, kevés haszon.” Ez is elképzelhető. Ám ha megtaláljuk az isteninek és az emberinek a sajátos találkozási pontjait, biztosan nem adunk igazat ennek a régi, kiábrándult zarándoknak, akinek talán a fél vagyona ráment az útra. Róma végül ajándékká lesz számunkra, mert sokfélék vagyunk, különböző elképzelésekkel, vágyakkal, de egy sajátos helye mindenkinek lesz így Rómában. Lehet, hogy azért, mert a kedvenc szentje is ott imádkozott, vagy mert ott talál egy olyan művészeti alkotást, amely őt megragadja, vagy éppen egy történelmi esemény vonzza be őt. De

akármilyen ember vagyok, akárhonnan érkezzem is, Rómában nekem is van egy házam, utcám, házszámom, ahol úgy érzem: itt most teljesen hazataláltam.

 

„Úgyhogy ezen az adventi estén, amikor az úti célunk felé vezető zarándoklángokból már három ég, kérjük a Jóisten kegyelmét, adja meg nekünk, hogy a zarándoklásba soha bele ne fáradjunk, jó szívvel legyünk úton, és ha megadja az Isten, hogy eljussunk Rómába, talán az éppen hamarosan megkezdődő szentév során, akkor keressük meg mi is azt az utcát és házszámot, ami már nagyon régóta ránk vár, mert ott van a mi otthonunk. Ámen!”

A szertartást követően került sor Török Csaba Róma könyvének ünnepélyes bemutatására. Beszédet mondott a szerző, Horváth Zoltán esperes-plébános, Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója, a kötet művészettörténész szakértője és Budai András, a Via Sacra vezetője. Az est moderátora Kuzmányi István diakónus, a Magyar Kurír és az Új Ember igazgató-főszerkesztője, a kötet felelős kiadója volt.

Kuzmányi István kiemelte: Róma lelki-szellemi gazdagsága kimeríthetetlen, Török Csabával mégis arra vállalkoztak, hogy kézzelfoghatóvá tegyék ezt a gazdagságot. Kérdésére, mit jelent Róma a lelkipásztor, a zarándokvezető szempontjából, Horváth Zoltán felidézte: a nyolcvanas évek második felében, papnövendékként járt először Rómában, három hétig. Ezt követően 2000-ig számolta az utakat, akkor a huszonötödik római zarándoklatánál tartott, azóta már nem számolja. Minden egyes alkalommal talált ott valakit vagy valamit, akit vagy amit még nem ismert, ahol még nem járt. Lelkipásztorként kiemelten lényeges dolog számára, hogy a zarándoklatokon megfigyelje zarándoktársait, hogy az ottani találkozások, élmények miként alakítják gondolkodásmódjukat, lelkületüket, istenkapcsolatukat, vagy éppen a szentekhez való kapcsolatukat. Ez az átalakulás lehet lelki tisztulás, de olyan élmény is, amelyet sokáig hordoz a szívében, lelkében, s az ő életét is alakítja, formálja.

Többször is előfordul, hogy valaki megtér a zarándoklatokon, vagy visszatér a szentségi Jézushoz. Nincs annál fontosabb, mint ha a szent helyen a szenttel találkozom.

Ezért fontos, hogy kimozduljunk otthonról, a megszokottból, a kényelmesből. Előfordul az is, hogy valakinek a zarándoklat nem jelent semmit, mert még nem jött el a pillanat, hogy őt a Jóisten megszólítsa. Ez nem baj, jöjjön el legközelebb is.

Horváth Zoltán meghatározó élményként említette azt is, amikor a zarándoklaton hosszú éjszakákat beszélgetnek, megosztják egymással, végiggondolják az életüket, részesülnek a bűnbánat szentségében. „Ebben benne van az, ahol jártunk, és az, hogy a szívünk nyitott volt erre.” Az esperes-plébánosnak sok kedvenc helye van Rómában, ezúttal egyet emelt ki: a Szent Péter-bazilika főbejárata fölött látható az első bazilikából egy mozaiktöredék: a tanítványok a viharban a csónakban ülve igyekeznek a túlsó partra, amikor meglátják Jézust, amint a vízen jár. Azt hiszik, szellemet látnak, Péter azt mondja: ha valóban Jézus vagy, add, hogy én is járhassak a vízen. Jézus felszólítására elindul felé, de meginog hitében, és abban a pillanatban elkezd süllyedni a viharzó tengeren. Jézus kinyújtja a kezét, és felemeli. Zoltán atya sokszor elgondolkozik azon, miért ez az egyetlen jelenet maradt meg a régi bazilikából, miért volt annyira fontos, hogy meg is őrizték. Bizonyos benne: azért, mert ez annyira emberi.

Mi is elbizonytalanodunk, elfáradunk a hitünkben, amikor a vihar megtépázza azt. Ilyenkor el kell indulnunk zarándoklatra, azért, hogy Jézus kezét meg tudjuk fogni, és ő fel tudjon minket újra emelni.

Kuzmányi István emlékeztetett rá: Rómában rengeteg a művészeti alkotás. Ha Magyarországon hasonló élményre vágyunk, egyértelmű, hogy Esztergomba megyünk, a Keresztény Múzeumba. Nem véletlen, hogy a Róma című könyv művészettörténészi szakértőjéül a múzeum igazgatóját, Kontsek Ildikót kérték fel, aki előadásában kifejtette, aki járt már Török Csabával zarándoklaton, megerősítheti: gyakran az az érzése az őt hallgató utazónak, milyen jó lenne mindent leírni, vagy valahogy megőrizni mindazt, amit mond.

A Róma című kötet munkája közel ezeréves irodalmi műfajba illeszkedik.

Az apostolfejedelmek és a többi mártír sírjához már a 3–4. századtól jártak Krisztus követői, ám elfoglalásáig a Szentföld volt a legfontosabb célpont. A 9. századtól már ismert a délnémet Itinerarium, egyszerű térképpel, útvonalleírásokkal. Az alapvető, latin nyelvű könyvet Mirabilia Urbis Romae címmel 1140 körül írta egy Benedetto (Benedek) nevű kanonok, ez olyan leírás, ami kifejezetten a Rómát meglátogatni szándékozóknak szólt. Mivel külsőleg nagy formátumú, kézikönyvként nem volt használható útközben. Az 1300-as első szentév adott lendületet a praktikusabb, rövidebb, kézzel írt összefoglalóknak, mígnem kiadták az első nyomtatott zarándokvezetőt 1475-ben, Rómában. A 19. században születtek meg az első, tudományos igénnyel írt útikönyvek. Ekkor sok valótlan állítást kigyomláltak a szövegekből, a nyomdatechnika nagyobb példányszámot tett lehetővé. Lassan a fotóprodukciók is nagy számban hozzáférhetők lettek az otthonmaradók és a kimozdulni képesek számára egyaránt. Magyar nyelven is születtek már beszámolók és útmutatók, ezek leírásának stílusa a száraztól a mesélőig széles palettán mozgott.

Vajon hol helyezkedik el Török Csaba könyve mindezek között? – kérdezte a múzeumigazgató. Úgy látja, a magyar nyelvűek között jelenleg az élre tört a szöveg. 379 számozott, képekkel tarkított oldalt tartalmaz, hét fő fejezetből áll. A történelmi bevezető a legendákból kiindulva az antik római kort és a keresztény római korszakot is áttekinti. Ezt követi egy fontossági sorrendet és a topografikus haladás lehetőségeit szem előtt tartó körkép. Előbb a Vatikán részletes bemutatása, majd Róma többi főtemplomának ismertetése következik.

Az ősi Róma című fejezet a császárkor és a főapostolok korának meglátogatható emlékeit tekinti át. A Séták Róma belvárosában címet viselő fejezetből számos ispirációt kaphatunk útjainkhoz. Külön fejezetet szentel a szerző a római magyar emlékeknek, a végén pedig hasznos gyakorlati tanácsokkal látja el a zarándokokat.

Kontsek Ildikó leszögezte:

a szerteágazó téma feldolgozása jellegzetesen „Csaba atyai”. Egyszerre szólal meg lelkipásztorként, történészként, teológiaprofesszorként, műértőként és élménykereső turistaként.

Szigorú a teljes vonalvezetés, de tele van betoldásokkal, igen részletes szisztematikus kifejtésekkel. Elkalandozhatunk ugyan, de mindig visszatérünk a térképen kitűzött útvonalunkra. Több mint ötven templomot és jónéhány egyéb nevezetességet járunk be együtt. Az előadó művészettörténészként kiemelte a történelemtudatot, a hitet, az elődök nyomán való építkezést, és az ebből fakadó arányérzéket, ami egyenes út a Szépséghez, ami a külsőségeken keresztül a belsőnkbe is belopódzó Szépség.

Kuzmányi István közbevetésére, hogy a Róma című könyv egy sorozat negyedik része, de eredetileg az elsőnek szánták, Budai András, a Via Sacra vezetője elmondta: 2018-ban római zarándokúton jártak Török Csabával, és megkérdezte tőle, írna-e Rómáról egy könyvet. A válasz igen volt. A kötet megírása azonban halasztódott. Közben 2021 telén Budai András felvetette Kuzmányi Istvánnak, mit szólna egy zarándokútikönyv-sorozathoz, amit a Magyar Kurír adna ki a Via Sacrával együttműködve. A főszerkesztő-igazgató helyeselte a tervet, így született meg sorrendben a Lourdes, a Fatima és a Međugorje című kötet. A Lourdes és Međugorje című kötetet Koncz Attila, míg a Fatimáról szólót Kuzmányi István írta. Végül ezek után készült el Török Csaba tollából a Róma című könyv is. Budai András megköszönte a Magyar Kurír „profi csapatának”, hogy mind a négy kötet megszületésében kiemelkedő szerepet vállaltak. Valamennyi kiadvány műszaki szerkesztője és tördelője Fábián Attila volt, a kiadványok gondozója Baranyai Béla, a Róma kötet képeinek legnagyobb részét Merényi Zita készítette. Budai András sikersorozatnak nevezte a zarándokútikönyv-sorozatot, természetesnek tartja a folytatást.

Török Csaba emlékeztetett rá: a 11. században élt bíboros, remete és egyháztanító, Damiani Szent Péter azt mondta: nem született volna meg az életműve, ha a „szent sátán”, VII. Gergely pápa „nem tapossa ki belőle”. Megköszönte régi barátja, a látszólag szelíd, de munkában kérlelhetetlen Kuzmányi István szívósságát, amiért kipréselte belőle a könyv megírását. Külön köszönetet mondott a kötet olvasószerkesztőjének, Koditek Bernadettnek, aki „elképesztően alapos munkát végzett”. Köszönet illeti Kontsek Ildikót is, „akivel nagyon régóta keserítjük egymás életét…, zseniális meglátásai vannak, tudása kiváló, és ha valamiben biztos, abból nem enged, hála Istennek”.

A képen (balról-jobbra): Budai András, Horváth Zoltán, Kontsek Ildikó, Merényi Zita, Török Csaba, Koditek Bernadett, Kuzmányi István, Fábián Attila, Baranyai Béla 

Török Csaba többször vett részt zarándoklaton Horváth Zoltánnal, és Avilai Nagy Szent Teréz egyik versének soraival mondott neki köszönetet: „Tiéd vagyok…, mert elviselsz engem…” Budai Andrást ugyancsak köszönet illeti, kiváló szervező, vezető, áldás a zarándokok számára. Végezetül az író-teológus megköszönte a jelenlévő hívőknek, hogy rengeteget tanul tőlük a zarándoklatok során, sok mindent észrevesznek, amit a zarándokvezető nem, és ami lélekben, hitben, tudásban gazdagítja őt is.

A kötetbemutató dedikálással zárult.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír