Klemens Richter: Templomtér és egyházkép

Az istentisztelet tere az a hely, ahol az Egyház és a közösség ünnepli a hitet. A liturgikus ünneplés formája és a tér kialakítása egyértelműen megmutatja, miként gondolkodik egy közösség a hitéről, és hogyan látja önmagát. A liturgia- és közösségértelmezés, a liturgika és az egyháztan kölcsönösen hat egymásra. Sok közösség és plébánia áll az előtt a feladat előtt, hogy kialakítsa vagy átalakítsa az ünneplés terét. Hogyan tudjuk megvalósítani a zsinat kezdeményezéseit, hogy azok ne maradjanak puszta álmok?

Erre a kérdésre kínál választ Templomtér és egyházkép címmel megjelent kötetében Klemens Richter, a II. vatikáni zsinat utáni liturgiatudomány egyik legjelentősebb német képviselője. Tudományos és lelkipásztori tevékenységének fő célkitűzése a zsinati liturgikus konstitúció megvalósítása. Könyvét haszonnal olvashatják teológusok és építészek, egyháziak és világiak, plébániai közösségek világi képviselői és lelkipásztorai egyaránt.

Klemens Richter írja a könyv bevezetőjében:

A harmadik évezred fordulóján kultúrkörünkben már alig épülnek új templomok. Sőt a zsugorodó egyházi közösségek számára a sokszor túl nagy terek átalakítása és fenntartása jelent problémát. Az immár több mint fél évszázada, a II. vatikáni zsinaton elfogadott liturgikus konstitúció (Sacrosantum Concilium, SC) és az ennek nyomán induló liturgikus megújulás pedig egyre erőteljesebben fejti ki hatását a liturgikus terek elrendezésére. Látjuk, hogy bár ekkortól a legfontosabb liturgikus helyszínek (oltár, ambó és papi szék) térbeli helyét szinte teljesen a konstitúció és a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseinek (RMÁR) előírásai szerint alakították át, a reform szellemiségét gyakran mégsem sikerült megragadni és belsővé tenni. A zsinat a statikus-intézményi felfogás helyett egy közösségiségen (communión) és az Isten népe teológiáján alapuló egyházértelmezést állított előtérbe. Az egyoldalú hierarchikus képet felváltotta a közösséget hangsúlyozó gondolkodás. Ha egy gyülekezet önértelmezése megváltozik, ott ezt a liturgikus tér elrendezése is tükrözni fogja.

Kissé leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, hogy az Egyházról szőtt álmaink és templomaink terei [A német kötet eredeti címe ez a lefordíthatatlan szójáték: Kirchenräume und Kirchenträume] megfelelnek egymásnak, egymással kölcsönhatásban vannak. Az istentisztelet tere az a hely, ahol az Egyház és a közösség a hitét ünnepli. Ennek formájából és a tér alakjából kiderül, hogy egy közösség ezt hogyan fejezi ki, hogyan tekint saját magára. A liturgiaértelmezés és közösségértelmezés, vagyis a liturgika és az egyháztan szoros összefüggésben állnak egymással. Még mindig sok közösség előtt áll a feladat, hogy a zsinati gondolatot megvalósítsa, hogy az végül ne csak egy álom maradjon.

E könyv alapja egy liturgikus térről szóló cikksorozatom, amely a Christ in der Gegenwart című folyóiratban jelent meg. Remélem, segítségükre lesz a gyülekezeteknek a liturgikus terükről való gondolkodásban, bátorítást és tanácsokat ad. Nem volt célom, hogy kimerítően felsoroljak minden olyan szempontot, amelyet érdemes figyelembe venni, hiszen erre valók a megfelelő egyházi dokumentumok, amelyeket itt elsősorban a tágabb összefüggések tükrében említek és idézek.

Mindenekelőtt azonban azt nem szabad elfelejtenünk, amit a templomszentelés liturgiájának bevezetőjében is olvashatunk: „maguk a hívek az élő kövekből emelt templom és az igazi istenháza (vö. 1Kor 3,9); a látható épület ennek legyen a jelképe”.

Klemens Richter: Templomtér és egyházkép
Napjaink teológiája sorozat 23.
Pannonhalmi Főapátság Bencés Kiadó, 2020 (214 oldal)

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír