Hit, remény és rajzfilm – Magyar nyitány Jankovics Marcell animációival a szentévi Rómában

A Fides, spes, caritas isteni erényhármasból az utolsót helyettesíti nemcsak szójáték formájában a cartoni kifejezés, mely Jankovics Marcell művészi világára, leginkább rajzfilmjeire utal, ami méltán szerzett neki országhatáron, de még az „Óperenciás tengeren túl” is elismerést és szakmai megbecsülést. Jankovics üzenete „oly korban született”, amikor a legalapvetőbb emberi értékekről, az ember önmagát meglépő transzcendenciájáról csak áttételesen és rejtjelezve lehetett beszélni. Ezt a küldetést a művészet töltötte be, karöltve az éppen csak megtűrt egyházi szolgálattal.

A keresztény, polgári, értelmiségi családból eredő Jankovics Marcell 1941-es születése mindannak „átmentésére ítélte őt”, amiről közvetlen nem lehetett beszélni. Az ötvenes évek közepén az ezeréves Pannonhalmán végzett gimnáziumi tanulmányai érzékeny iránytűt adtak kezébe, mely magától fölbukkanó tehetségéhez orientációt társított: Hozd fel néped ősi kincseit a mélyből és emeld magasba! Rajzolj színes kartonokat és kinematikusan mozgasd őket! Az eredmény – többek között – a Teremtés, az Ember tragédiája, a János vitéz és a Fehérlófia alkotások.

A Kancellária palotájának első emeleti dísztermét megtöltő vendégek jelenlétében a házigazda, Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövet nyitotta meg a kiállítást, amely „a szentév első nagy római magyar eseménye. A kiállítás a kiváló magyar művész alkotásaiból nyílik, és szép összhangot teremt a 2025-ös szentév témájával, a reménnyel”.

Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye, a kiállítás művészeti vezetője meghatottan „jeles napnak” nevezte a római szentévi kiállítás megnyitóját.

A Biblia, a Könyvek Könyve határozza meg és tagolja az ember napjait. Így volt ez a Jankovics család életében is,

és Marcellnek lehetősége volt elmélyíteni ezen ismereteit a pannonhalmi bencés gimnáziumban végzett tanulmányai során. A nyolcvanas évek elején fogott hozzá a Biblia rajzfilmes megjelenítéséhez, és egy kanadai magyar mecénás segítségével sikerült is annak első részét, a teremtést egy 26 perces film keretében megvalósítani, és jóllehet elkészültek további öt rész rajzai, sajnálatos módon a Biblia további lapjai nem keltek életre”. A Szentírás azonban mindvégig Marcell figyelme középpontjában állt, ezt mutatja a Jelképek és jelentések a Bibliában című könyve is, valamint az a sorozat, mely a felvidéki templomok gótikus szárnyasoltárait elemzi.

A Szentszék képviseletében Jan Maria Chun Yean Choong prelátus méltatta a kiállítást, amely tökéletesen illeszkedik a 2025-ös szentév kontextusába, lehetőséget kínálva arra, hogy Jankovics Marcell művészetén keresztül felfedezzük a hit, a kultúra és a kreativitás közötti párbeszédet. „Művészete arra hív minket, hogy elgondolkodjunk a bennünket összekötő spirituális és kulturális gyökereken azáltal, hogy a remény üzenetévé alakít minden egyes képet. E kiváló művész alkotásai, melyek életre keltik a szakrális történeteket és szimbólumokat, kézzelfogható példái annak, hogy szépség híd lehet a transzcendencia és a remény felé vezető úton.”

Szász Jenő miniszteri biztos, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke ünnepi beszédében szintén a szentév keretében értelmezte a kiállítást:

Kezdetben az Úrnak szentelt évet egy kürt hangjával hirdették meg. A kürtöt pedig csak a remény dalnokai fújhatják meg.

A magyar nemzet művésze, Jankovics Marcell a magyarok reménységének dalnoka. Csodálatos művészetével ő képes megszólaltatni azt a bizonyos hangszert, nekünk, földi halandóknak pedig csak annyi dolgunk van, hogy halljuk meg a dallamát, fogadjuk meg a szavát és hirdessük az üzenetét. Emeljük tehát szívünket Krisztushoz, hogy mi is reménydalnokok lehessünk ebben a kétségbeeséstől szenvedő világban, hogy tetteinkkel, szavainkkal, mindennapi döntéseinkkel, a szépség és a kedvesség magjainak türelmes szórásával az emberi természet isteni húrjait pendítsük, és ne a bánatot, hanem az örömöt ébresszük a szívekben.”

Végül a művész barát, Szemadán György festő és író emlékezett ihletett és személyes hangon Jankovics Marcellre: „Ő ahhoz a »Nagy Generációhoz« tartozott, amelynek egy jelentős része

már gyermekkorában elveszítette az élet élhető lehetőségeit, ám mégis kivívta méltó helyét még a mi huzatos hazánkban is.

Mondhatnám, »hátrányos helyzetű gyerek« volt, ha ez a kifejezés nem lenne manapság félreérthető, hisz ő nem azért volt hátrányos helyzetű, mert szülei szegények, munkanélküliek vagy éppen írástudatlanok lettek volna, hanem azért, mert neki is – mint oly sok másnak – bűnhődnie kellett felmenői soha el nem követett bűneiért. Ezért kellett gyermekként átélnie a kitelepítésnek eufemizált rabszolgasorsba taszítottságot és a börtönbe zárt apa hiányát.

Gimnáziumi éveit a pannonhalmi bencéseknél töltötte, ahol egy életre megalapozta tudását és szellemiségét, de a börtönviselt apával, kitelepített anyával és nővérrel, meg a pannonhalmi érettségivel megáldott-megvert fiatalember esetében továbbtanulásról szó sem lehetett. Eljátszom a gondolattal, hogy miként alakult volna élete, ha mondjuk építész, történész, művészet- vagy kultúrtörténész diplomával a zsebében indul az élete, mert ezek közül bármelyik egyetemet elvégezhette volna, de ma már azt gondolom, hogy jóval kevesebbre vitte volna, mint így:

hozzászokva a mindenkori árral szemben úszáshoz.

Mert lehet, hogy éppen a dac, a mindenáron való bizonyítani akarás és az egyetlen kitörési pontot kínáló művészpálya választása volt az, ami mára Jankovics Marcellt azzá az emberré tette, akivé vált.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír