A hét minden napjára szeretnénk rövid ismertetőinkkel két filmet ajánlani. A családi megjelölés azt jelenti, hogy felsős gyerekkel bátran megnézhetjük az adott műsort vagy filmet. Felnőtt címkével azt láttuk el, ami a szülőket, felnőtteket segítheti abban, hogy egy kicsit elszakadjanak a hétköznapok problémáitól. Május 4. és 10. közötti ajánlóinkban nemcsak a tévé, hanem az internetes szolgáltatók műsorai közül is válogattunk.
HÉTFŐ
családi
Cinemax, 20.00 – Airplane! (vígjáték)
Bár a statisztikák szerint egy „szárnyas buszban” utazni sokkal kevésbé veszélyes, mint egy szárnyatlanban, az ember ennek ellenére igen bizonytalanul érzi magát tízezer méter magasan. Főleg akkor, ha valami gond adódik a géppel. A hetvenes években indult Airport sorozat többek között azért is lehetett sikeres, mert alapját mindenki által jól ismert félelmek adták. Szakértők szerint – már ha egyáltalán vannak ilyenek – az Airport teremtette meg a katasztrófafilm műfaját. Lehet, hogy így van, az viszont biztos, hogy sokan – például én is – paródiaváltozatára emlékeznek jobban. Aki eddig nem látta, most megnézheti.
felnőtt
Filmbox Premium, 22.50 – A WikiLeaks-botrány (filmdráma)
Az utóbbi évek nagy változása volt az adatvédelmi szabályok szigorítása. Magánszemélyek esetében – még akkor is, ha vannak fenntartásaink a módszerekkel szemben – ez érthető is. Az államok vagy nagyvállalatok adatainál viszont már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Előfordulhat, hogy valaki olyan titkos információkat tár a nyilvánosság elé, melyek törvénysértésekre utalnak. Az öntörvényű Julian Assange (Benedict Cumberbatch) még weboldalt is létrehozott azért, hogy a titkos adatokat mindenki megismerhesse. Az ő történetét meséli el ez a film.
KEDD
családi
Filmbox Plus, 18.40 – Robin Hood, a tolvajok fejedelme (kalandfilm)
Ha máshol nem tud, a képzeletben mindenképpen eljut a céljáig az emberi igazságérzet. Számos történet és legenda szól arról, hogy egy törvényen kívüli hős végül kiegyenlíti a számlát: megbünteti a dölyfösöket, és amit elvett a gazdagoktól, odaadja a szegényeknek. Az angol Rózsa Sándor, vagyis Robin Hood kalandjairól sok film készült, Kevin Reynolds feldolgozása a negatív várakozásokra rácáfolva egészen jól sikerült. A „tolvajok fejedelmét” Kevin Costner alakítja.
felnőtt
Moziverzum, 23.25 – Chappie (sci-fi)
Különlegességével keltett 2009-ben feltűnést a dél-afrikai Neill Blomkamp District 9 című sci-fije. Azért is előzte meg nagy várakozás a Chappie című legújabb filmjét, mert ennek helyszíne, a District 9-hoz hasonlóan, ismét Johannesburg volt. Ezúttal azonban nem földönkívüliek, hanem robotrendőrök tűnnek fel a nagyváros utcáin. A gépeket megalkotó mérnök – akit a Gettómilliomosban megismert Dev Patel alakít – az egyik sérült szerkezet belsejébe egy kísérleti mesterséges intelligenciát épít. A gyereköntudatú robot azonban egy bűnöző banda kezébe kerül, akik megkezdik Chappie-t a maguk képére és hasonlatosságára alakítani.
SZERDA
családi
National Geographic, 14.00 – Pedig jó ötletnek tűnt (szórakoztató-ismeretterjesztő műsor)
Az internetes videók elképesztő mennyisége és változatossága komoly kísértést jelent a tévéműsorok készítőinek. Elég csak szemezgetni, válogatni valamilyen téma szerint, és már mehet is adásba. A Pedig jó ötletnek tűnt szerkesztői is így jártak el – azaz mégsem, hiszen ők tevékenységüket tudományos alapokra helyezték. Ez azt jelenti, hogy a vicces bakikat, ügyetlenségeket, hasra eséseket egy-egy fizikai törvényszerűség köré rendezték, bemutatva, hogy miért nem is sikerülhetett az eredetileg jó ötletnek látszó manőver.
felnőtt
Mozi Plusz, 23.30 – A Setét Torony (fantasy kalandfilm)
Stephen King ponyva- és szépirodalom határmezsgyéjén lavírozó regényeiből sokszor készítettek már filmet. A főművének tartott Setét Torony – melyből nyolc kötet látott napvilágot – sem kerülhette el a megfilmesítést. A Jó és a Rossz harca itt nincs a véka alá rejtve, teljesen egyértelmű, ki hol áll. Walter (Matthew McConaughey) célja a pusztítás, ebben egyedül Roland, a harcos (Idris Elba) tudná megakadályozni. Csakhogy az ő világa már romokban, ezért lép át egy másikba – természetesen a mienkbe –, ahol az ifjú Jake-kel (Tom Taylor) együtt veszi fel a gonosszal a kilátástalannak tűnő küzdelmet.
CSÜTÖRTÖK
családi
Animal Planet, 16.00 – Mekong, a folyó lelke (ismeretterjesztő film)
A több mint 4000 km hosszú Mekong – minden folyók anyja – Kínából ered, öt országon át hömpölyög, és szinte lehetetlen rajta hajózni. Idehaza a legtöbben talán a vietnámi háborúval kapcsolatban hallhatták a nevét. Dean Johnson és Joe Pontecorvo filmje egyrészt bemutatja a hatalmas folyó partján élő népeket, másrészt megismertet a folyam gazdag élővilágával is.
felnőtt
Cinemax, 21.05 – A rendszer (politikai thriller)
„A hatalom megvédi a hatalmat.” – hangzik el Rodrigo Sorogoyen drámájában. Pontosabban, a hatalmat birtoklók mindent megtesznek azért, hogy kiváltságos helyzetüket megvédjék. Ennek érdekében akkor is összefognak egymással, ha egyébként ellentétes oldalon állnak. Manuelt, a párt feltörekvő funkcionáriusát (Antonio de la Torre) korrupcióval vádolják. A botrány miatt párttársai elfordulnak tőle, amit Manuel már csak azért is igazságtalannak tart, mert a sötét üzelmeknek kivétel nélkül mindenki a részese volt. Elhatározza, hogy nem hagyja annyiban, akkor sem, ha ezzel az egész rendszert magával rántja. Sorogoyen filmje azért megdöbbentő, mert – ellentétben a hasonló témájú amerikai filmekkel – rendkívül valósághű.
PÉNTEK
családi
MoziPlusz, 14.30 – 80 nap alatt a Föld körül (kalandfilm)
Jules Verne életműve ideális filmes alapanyag (ahogy Jókaié is az): látvány, kaland, melodráma fonódik össze az emberi képzeletet inspiráló, nagyralátó ötletekkel. Nem csoda, hogy legismertebb regényeiből mind Európában, mind Amerikában rengeteg film készült. Frank Coraci rendezése kicsit kilóg az elfogadott kánonból, ugyanis Phileas Fogg (Steve Coogan), inasa (Jackie Chan) és a bájos, kalandvágyó művésznő (Cécile De France) fantasztikus utazását enyhén parodisztikusra veszi, szellemesen kifigurázva a romantikus nagyregények szenvelgését.
felnőtt
Cinemax, 18.10 – Ne hagyj nyomot! (filmdráma)
Az erdőben apa (Ben Foster) és lánya (Thomasin McKenzie) próbál tüzet csiholni, hogy ehessenek valamit. Nesz hallatszik, megriadnak, de már késő: lelepleződnek, és már viszik is őket vissza – a civilizációba. A szociális szolgálat munkatársai megpróbálnak a végére járni annak a titoknak, ami az apát nyomasztja, és segíteni a kamaszodó, világra nyíló kislánynak. Debra Granik csendes, költői filmje két, súlyos terheket cipelő, egymáshoz ragaszkodó ember kapcsolatát járja körbe: az egyik élni szeretne, a másik eltűnni a világ szeme elől – a fájdalmas elválás elkerülhetetlen.
SZOMBAT
családi
Ozone TV, 21.00 – Apollo-misszió: Az elveszett felvételek (dokumentumfilm)
Hiába tűnik immár távolinak a motivációját adó hidegháború, hiába vonták kétségbe megtörténtét változatos összeesküvés-elméletek, a holdraszállás mindmáig az emberiség egyik legnagyobb teljesítménye marad. S ugrás a sötétbe – szó szerint. A nevezetes küldetés ötvenedik évfordulójára pazar kiállítású, részletes dokumentumfilm készült, amely közel hossza a vállalkozás apró momentumait, elmeséli a háttérben történteket, és eddig sosem látott archív felvételeket mutat be felújítva.
felnőtt
HBO, 23.30 – Éjszakai játék (krimi-komédia)
Nem is gondolnánk, mennyire elfajulhat egy baráti társasjátékozás – pedig hőseinkkel bizony ez történik, akik esténként rendszeresen összegyűlnek egy alaposat dobókockázni. A játékkal párhuzamosan persze zajlik egy kérkedőverseny is: ki a tehetősebb, a boldogabb, a menőbb. A gőzkieresztő este azonban egy emberrablási ügy miatt rémálomba fordul. Álarcok hullanak, egók sebesülnek, és hamis énképek zuhannak a mélybe. Jonathan Goldstein és John Francis Daley filmje szigorúan felnőtteknek ajánlott, nekik viszont melegen: kényelmetlen példázat mindennapi képmutatásainkról.
VASÁRNAP
családi
Cinemax 2, 13.00 – Ruben Brandt, a gyűjtő (animációs film)
Titokzatos képrablások tartják izgalomban a művészvilágot: az elkövető ismeretlen, a hatóságok tehetetlenek. Ezalatt Ruben Brandt elismert pszichiáter – s persze művészetrajongó – különös jeleket vesz észre magán, miközben előkelő pácienseivel foglalkozik: mintha hívnák a képek… A hajsza megkezdődik tehát, művészettörténeti utalásokkal és remek vizuális ötletekkel bőven megszórva Milorad Kristic író-rendező animációs filmjében, mely fesztiválsikerek során át egészen az Oscar-jelölés előszobájáig jutott 2019. elején.
felnőtt
Viasat3, 19.10 – Sully – Csoda a Hudson folyón (filmdráma)
Clint Eastwood különös pasas: nem elégedett meg a hallgatag cowboy figurájával, szerepein keresztül Amerika óvó-védelmező ikonjává formálta magát. Ám hiába az érdemdús színészi karrier, ötvenes éveiben egy újabbat kezdett: a rendezőit, melynek során szeretett hazájának kollektív mítoszait vizsgálja. Kritizál és heroizál – utóbbi kategóriába tartozik azon pilóta (Tom Hanks) történetének megéneklése, aki 2009-ben egy utasszállítót New York közepére, a Hudson folyó jeges vizébe tett le, megmentve annak 155 utasát.
Baranyai Béla, Paksa Balázs/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria