Nem vesztette el hitét Istenben, az emberben – Megjelent Gyöngyössy Imre Stigma című verseskötete

A könyv bemutatóját megelőzte Petényi Katalin és Kabay Barna ugyancsak Stigma című rövidfilmjének vetítése.

Málló vakolatú épület, börtönfal és -cella, amiből kibomlik a természet, a teremtett világ szépsége, ikonok, Krisztus- és Szűz Mária-szobrok, a szentháromságos Istent jelképező fény. A bezártságból, a mélységből felemelkedni a magasságba, a szabadságba. Gyönyörű, lassú ritmusú, érzelmeinket megragadó zene, lágy hegedűszó, majd hirtelen váltással drámai hangzások.

Tökéletes a harmónia kép, zene és szöveg között. Közben Gyöngyössy Imre verseit halljuk: „Kígyóösvények is / célt vesztenek a sötétben: / Az őrizetesek / meghúzhatják magukat végre / a verőlegények farkasvakságában. / Mi halálraítéltek / a hajnalról is megfeledkezünk kis időre. / Aztán ránktör majd/ szemünkre szegezett / vallatóreflektoraival” (Kígyóösvények). „Bizony mondom nektek / lángnyelven szólva / tanítsátok majd a csodát: / Lemondott hatalmáról / Krisztus, a Pantokrátor” (Ballada). „Mindnyájan / hátrálva bukunk át / a megűzöttek / tövig elkoptatott küszöbén. / De lépésnyire mindig / ott áll mögöttünk / teremtőnk / ha elesnénk” (Jób bölcsessége). „Reménylem Istent” (Kétszavas). „Gyerekkorom almafái / virágba borultan feltámadtak. / Van fiam és van lányom. / Utódom lesz minden halandó. / Isten lett egyetlen társam: / Betöltöm saját hiányom” (Halálközelben).

A filmvetítés utáni pódiumbeszélgetés résztvevői Hafner Zoltán irodalomtörténész, valamint Gyöngyössy Imre két egykori alkotótársa: özvegye, Petényi Katalin művészettörténész és Kabay Imre filmrendező, producer voltak.

Hafner Zoltán leszögezte: a magyar költészet ünnepi pillanatát élhetjük meg a Nap Kiadó kétnyelvű Gyöngyössy-kötetének megjelenése alkalmából. Közismert, hogy Gyöngyössy Imre kiváló, nemzetközi sikereket elért filmrendező volt; Kabay Barnával együtt rendezett, Jób lázadása című filmjük – melynek ötletgazdája és egyik forgatókönyvírója Petényi Katalin volt – Oscar-díj jelölést is kapott. Költészete egyenrangú a filmjeivel, sőt a versek nélkül nem születhettek volna meg a filmek.

Az irodalomtörténész röviden ismertette Gyöngyössy Imre életútjának első időszakát: 1930-ban született Pécsett, a pannonhalmi bencés gimnáziumban érettségizett. Már gimnazistaként megjelent néhány verse az iskola folyóiratában, a Pikkolóban. Érettségi után felvételt nyert az ELTE olasz–francia szakára. Ekkor, 1951-ben egy koncepciós per áldozataként három év börtönre, kényszermunkára, vagyonelkobzásra ítélték, szénbányában vájárként dolgozott Tatabányán. 1954-ben szabadult, nagybetegen. Keresztury Dezső segítette. 1956-ban felvették a Színház- és filmművészeti Főiskola filmrendezői szakára, a legendás Máriássy Félix-féle osztályba került; Szabó István, Huszárik Zoltán, Gábor Pál, Elek Judit voltak az osztálytársai. Már ekkor többen jelentettek róla. Részt vett a Balázs Béla-stúdió megalapításában, s mindeközben folyamatosan írt verseket.

A most megjelent kötet negyven év életművéből ad ízelítőt. Ez mindmáig felfedezésre váró vonulata az életének, önértékükben is roppant jelentős alkotások, és tematikájukban is hiánypótlóak, több tekintetben. Ebben a kötetben jelennek meg először a börtönben írt versei, melyeket fejben és olaszul írt.

Arról, hogyan maradtak fenn ezek a költemények, Petényi Katalin elmondta: Imre életét alapvetően meghatározta a börtönben eltöltött három év. Amikor koncepciós perben, államellenes összeesküvés vádjával elítélték, egyetlen vádbizonyíték szerepelt a vádiratban, hogy három verse megjelent Olaszországban és Franciaországban. Édesapja orvos volt egy kis faluban, és a házkutatástól félve Imre édesanyja a méhkaptárban rejtette el a fiatalkori verseit, amelyeket megettek az egerek.

Gyöngyössy Imre özvegye elmesélte azt is, hogy férje miért olaszul írta verseit a börtönben. Nyolc évig járt a pannonhalmi gimnáziumba, amely akkor olasz nyelvű volt, így anyanyelvi szinten megtanult olaszul. Később, amikor már elismert filmrendező volt, olasz filmkritikus barátai ámuldoztak, hogy kívülről tudja Dantét olaszul. Az Isteni színjátékot a magánzárkájában is mondogatta, kapaszkodóként. A börtönben mindent elvettek tőle, még a nevét is. Számmá változott. Nem volt sem ceruzája, sem papírja. Mégis, miért kezdett el verset írni, fejben?

Petényi Katalin idézte egykori férjét: „A magánzárkában jöttem rá, mielőtt még Thomas Mann Józsefét olvastam volna, hogy a legmélyebb, legsivárabb kútban is az embernek megvan az a képessége, hogy egy új dimenziót teremtsen, és megszüntesse a személyes, valóságos tér-idő dimenziókat.” Ezért a költészethez menekült. S hogy miért olaszul írt, azt egyik verstöredékében fogalmazza meg: „… mert elűztek anyanyelvemből / mert nem akarok csalódni / az édes magyar nyelv visszhangjában / mert ezek a szavak már / az utolsó bölcsődalok szarkofágunkon.” A börtönben a fegyőrök csak fasisztáknak nevezték a rabokat, trágárul beszéltek. Imre úgy érezte, nem tud többé megszólalni az anyanyelvén.

Petényi Katalin felidézte azt is: Gyöngyössy Imre soha nem tudta elfelejti azokat a szerencsétlen húszéveseket, akiket ártatlanul felakasztottak. Ez egész életében kísértette, versben is megörökítette. A költészet erejével teszi átélhetővé a börtönök zárt világát, a magánzárkákba folyosókról behallatszó hangokat, a hajnali galambsurrogást, a magányt és a magánnyal szemben az ember belső szabadságát, amit egyetlen hatalom sem vehet el. Jóval később olaszul írta ezeket a verseket. Megrázó volt a költemények fordítása közben az a feltörő fájdalom, ahogyan teljes empátiával azonosult ártatlanul kivégzett társaival. A mostani valóban az első pillanat, hogy ezek a versek megjelentek.

A címmel kapcsolatban Petényi Katalin elmondta: férje és alkotótársa egész életében stigmaként hordozta magán börtöntársai szenvedéseit, és ez kísérte végig – soha nem tudta elfelejteni. A versek a börtön belső világáról is hiteles képet adnak, megképződik a sorok között a börtönök világa.

Hafner Zoltán közbevetésére – hogy az a mágikus, spirituális szemlélet, a nem hivalkodó, de stabil keresztény hit, ami meghatározó stílusjegye Gyöngyössy Imre filmjeinek, a költészetében gyökerezik – Petényi Katalin leszögezte: a hit és a remény tartotta benne végig az erőt, hányatott élete során soha nem vesztette el hitét Istenben és az emberben, a szeretet teremtő erejében, a „holnap reményében”. A börtön olyan szempontból is lényeges volt filmjeivel kapcsolatban, hogy szenvedélyesen, személyes elkötelezettséggel érezte kötelezőnek, hogy hírt adjon a világban a történelem áldozatairól, száműzettjeiről, hontalanokról. Az egész világ megnyílt számára: Petényi Katalin, Gyöngyössy Imre és Kabay Barna a Dél-kínai-tengertől a Gulagig, Kazahsztán menekülttáboraiban forgatták filmjeiket, dokumentarista hűséggel adtak hírt az élet kitaszítottjairól, alkotásaikkal tiltakozva a jogtalanságok, mindenfajta elnyomás igazságtalansága ellen.

Kabay Barna elmondta: számítása szerint körülbelül harminc filmet készített Gyöngyössy Imrével és Petényi Katalinnal együtt.

A pódiumbeszélgetés zárásaként Petényi Katalin felidézett egy kedves történetet: Sztálin 1953 márciusában bekövetkezett halála után a börtönökben is enyhült a szigor. Az egyik börtönőr rájött, hogy a rabok morzejelekkel írnak verseket. Elmesélte Imrének, hogy tetszik neki egy lány, udvarolna, de nem tudja, hogyan. Megkérte Imrét, hadd küldje el a verseit a lánynak. Házasság lett a dolog vége. Imre azt mondta: „Életem legmámorosabb és legrészegítőbb sikere az volt, amikor ez a börtönőr titokban, az esküvőről megmaradt vörösbort lapos üvegben behozta nekem.”

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír