„Nézz meg jobban, a valóság én vagyok” – Megnyílt a Magyar Kurír fotókiállítása Szegeden

Kultúra – 2025. március 12., szerda | 15:46

Janka Ferenc, a Gál Ferenc Egyetem rektorhelyettese nyitotta meg a Magyar Kurír Szent pillantással című vándorkiállítását március 11-én, a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. Merényi Zita és Lambert Attila fotográfusok a Magyar Katolikus Egyház elmúlt tíz évét felvillantó alkotásai „emlékeztetnek és részesedésre hívnak”, hogy „szívvel látóvá” és „Isten kegyelmével együttműködővé” váljunk.

Nyolcvan kép fogadja a látogatót a Szegedi Dóm Látogatóközpont előcsarnokában. A tekintetet azonnal megragadják a tér középpontjába helyezett „fény képei”, és a fotók felvillantják a magyar egyház elmúlt tíz évét.

Jobb oldalon az Egyház szeretetszolgálatáról kapunk képet, balra pedig egyházi életünk legfontosabb eseményein, így Ferenc pápa látogatásán, illetve az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson készült fotókat láthatunk. Külön egységet képeznek egyházi építészetet, valamint a hitéletet bemutató képek – ismertette az elrendezés tematikus koncepcióját Kiss Edit, a látogatóközpont igazgatója.

A megnyitón Kuzmányi István diakónus, a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztője köszönetet mondott az egyházmegyéket bejáró vándorkiállítás befogadásáért. A tárlatot bemutatva rámutatott: Isten szeretete láthatatlan a világban, ránk, emberekre van szükség ahhoz, hogy kézzelfogható legyen. A Magyar Kurír fotósai meg tudják ragadni azokat a pillanatokat, melyek tanúbizonyságot tesznek arról, hogy Egyházunkban milyen sokféle módon jelen van a tevékeny szeretet.

Élet van az Egyházban, amit a fotósok „ügyesen és jó szemmel” adnak vissza.

A nyolcvan kép végigköveti az elmúlt tíz év eseményeit, ami a mi életünk is; mindannyian találhatunk olyan fotót, amely olyan eseményen készült, amin jelen voltunk, amivel azonosulni tudunk.

Kuzmányi István ráirányította a figyelmet néhány „csodára”. Az egyik egyenesen a képek hatására született. A Horváth Gyula cigány családból származó költőnél tett látogatásról beszámoló cikk – Bodnár Dániel írása és Lambert Attila fotói – hatására indult meg és vált olyan horderejűvé az olvasói támogatás, hogy Horváth Gyula a cigánysori pincéből ki tudott szabadulni, és át tudott költözni egy kis lakásba.

A képek között van olyan, amely röviddel a halála előtt örökíti meg a százéves Olofsson Placid atyát; és olyan is, amely a kilencvenéves Brenner Józsefről készült, aki vértanú testvére – Boldog Brenner János – ereklyéjét tartja a kezében.

Látjuk mindazt a színt és gazdagságot, amelyet Egyházunk élete jelent. Mindezt annak reményében mutatjuk meg, hogy buzdítson minket is a tevékeny részvételre, hogy mi is aktív szereplői legyünk Egyházunk életének és szolgálatának – mondta Kuzmányi István.

Janka Ferenc görögkatolikus lelkipásztor, a Gál Ferenc Egyetem rektorhelyettese és filozófiatanára nyitotta meg a kiállítást.

Weöres Sándor Ha nézem a világot című verséből idézett, amely arra hív: „Nézz meg jobban / a valóság én vagyok.”

Janka Ferenc az ikonokra irányítva figyelmünket azt fogalmazta meg: Nemcsak én nézem a világot és szemlélem a képet, a világ visszanéz rám. Az ikonokon Krisztus tekintetén keresztül Isten néz rám szeretetével, hogy átalakítson és megszenteljen. „Ha ezzel a tekintettel nézem a képeket, akkor

a segítő, gyógyító, tanító, tanúságot tevő vagy liturgiát ünneplő emberek tekintetén keresztül Isten pillant rám, hogy együttműködővé alakítson engem, minket.”

A képek szemlélése az emlékezés kultúrájának részesévé tesz. Így a „magányos és identitás nélküli fogyasztóvá degradálni akaró tendenciák közepette” felmutatja a létfontosságú, a keresztény hit, az egyházi, nemzeti, családi önazonosságot erősítő emlékezés lehetőségét.

A képek a lélek működésére irányítják figyelmünket – utalt Szent Ágostonra Janka Ferenc. Rámutatott Szent II. János Pál nyomán az emlékezet megtisztításának szükségességére, szintén Szent Ágoston nyomán pedig a jelenlét és a várakozás megtisztításának nélkülözhetetlenségére.

A megtisztított emlékezés, jelenlét és várakozás – Ferenc pápa kifejezésével élve – a részesedés misztikájába invitál bennünket, az „önmagunkba zárkózás immanenciájának keserű mérgével szemben”.

A képek tehát emlékeztetnek és részesedésre hívnak; arra figyelmeztetnek, hogy Istentől ered és hozzá vezet a hála is, amelyet egyházi életünk elmúlt tíz évének eseményei, kiváló személyiségei révén érezhetünk, amelyeket és akiket a jelen kiállítás képei felidéznek.

A két „szakrális fotográfus” ihletett figyelme révén mi is szent pillantással tekinthetünk az Isten, az emberek és a természet közötti meghitt kapcsolatokra.

A képek emlékezésre és a szeretet titkában való részesedésre hívnak – fogalmazott a görögkatolikus lelkipásztor.

A megnyitón közreműködött Horák Renáta operaénekes.

Jelen volt a tárlatot a Szeged-Csanádi Egyházmegyébe meghívó Serfőző Levente oktatási helynök, valamint Merényi Zita és Lambert Attila, a fényképek készítői.

A kiállítás díjtalanul látogatható május 4-ig, a Szegedi Dóm Látogatóközpont nyitvatartási idejében (keddtől vasárnapig 9–17 óráig).

Fotó: Merényi Zita, Gémes Sándor 

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria