Ők a mi hőseink – Gubik Petra A tizenötödikről

Gubik Petra a darab 2022. áprilisi bemutatója óta többféle területen is sikereket ért el. A Csináljuk a fesztivált! 2022-es évadában második helyen végzett, és szólólemeze jelent meg Ez van, ez címmel. A Junior Prima és Honthy-díjas színésznő fellépett A Dalban, és ő az első nő, aki megnyerte a Sztárban sztár televíziós show-műsort annak kilencedik évadában, 2023-ban. Láthattuk hitelesen megformálni több magyar és nemzetközi könnyűzenei előadót, csodálhattuk sokszínű énekhangját, és tehetségével belopta magát a közönség szívébe.

– Emlékszik, milyen várakozásokkal ment a musical castingjára? Mik voltak az első gondolatai A tizenötödikről?

– Nagyon inspirálónak találtam a darabot, és felkeltette az érdeklődésemet, hogy egy hazai szerzőpáros, Derzsi György és Meskó Zsolt az alkotója. Ráadásul egy magyar történelmi személyiségről szól a mű, és egy olyan témával foglalkozik, amelyben érdemes tájékozottabbnak lenni. Mindig tizenhárom aradi vértanút emlegetünk, pedig valójában többen voltak, akiket magas rangú tisztként kivégeztek a szabadságharc bukása után. Sokáig homály fedte az egész korszakot. Nagyon örülök annak, ha olyan, valóságalapú történetet dolgozunk fel, amely alkalmas arra, hogy nevelje az ifjúságot, tájékoztassa egy történelmi eseményről, a magyar nép múltjáról. Ha meg tudjuk ragadni a nézőket, és azt érzik, most már jobban rálátnak erre a korszakra, akkor megérte létrehozni az előadást, hiszen az a célunk, hogy tanítsunk a színház által. Megtiszteltetés volt, hogy elhívtak a castingra.

– A musical hatására megváltozott az, ahogyan a szabadságharcra, az aradi vértanúkra és a nemzeti tragédiára gondol?

– Azt gondolom, a történelem olykor ismétli önmagát. Ma más ruhát viselünk, más nyelvezetet használunk, de van, ami nem sokat változott, talán inkább csak a módszerek terén. Mindig aktuális a darab mondanivalója, hiszen rólunk szól, ez a mi történelmünk. A történet helyenként talán meseszerűen hat, filmes köntösbe van bújtatva. Jó alapanyag ahhoz, hogy „infúziószerűen beköthessük” az emberekbe. Azt tapasztalom, valóban felkelti a nézők érdeklődését. A Kazinczy Ferenc legkisebb fiáról, a szabadságharcban részt vevő fiatal ezredesről szóló történetnek a valóságalapja is meseszerű. Akik annak idején a hazánkért harcoltak, hősök voltak. Ilyen tettekre manapság már nemigen van példa. Azt a világot éljük, amikor legtöbbször csak az online felületeken folynak a csatározások, arc nélkül. Mindenképpen becsülendő, hogy a 19. század közepén az ifjúság kiállt és harcolt a nép érdekeiért.

Ők a mi hőseink, meg kell emlékeznünk róluk, fontos tudnunk róluk. Ha egy színdarabban jelentkezik a nemzeti identitásunk, az a nézőben felélesztheti, hogy milyen jó ehhez a nemzethez tartozni, magyarnak lenni.

Jó érzés, ha büszkék lehetünk arra, hogy kik vagyunk, hiszen sajnos nem ez az általános felfogás. Nekünk is vannak hőseink. Ahhoz, hogy büszkének érezhessük magunkat, fel kell térképeznünk azokat az időszakokat, amelyekről kevesebbet tudunk.

– Mit él át Majthényi Zsófia megformálásában?

– Majthényi Zsófia személye tulajdonképpen fikció.

A szabadságharc és a tizenhárom aradi vértanú története alapvetően férfiakról szól, de Meskó Zsolt kiegészítette egy romantikus szállal, hiszen sokkal izgalmasabb, ha női szereplő is van benne.

Ugyanakkor valóban volt egy hölgy, akihez gyöngéd érzelmek fűzték Kazinczy Lajost, de nem tudjuk pontosan, ki lehetett. A források szerint a kivégzés előtt bebocsátást kért Kazinczyhoz egy női látogató, de nem engedték be, tehát nem közeli rokona lehetett. Majthényi Zsófia alakja A tizenötödikben kicsit olyan, mint Rékáé az István, a király rockoperában. Minden történetben lennie kell egy lágy karakternek, aki belecsempészi a női finomságot, a szerelmet, az izgalmat, a líraiságot.

– Jellemző a korszakra, hogy a szerelem nem érvényesülhetett, különösen akkor nem, ha a felek között nagy volt a különbség származás vagy vagyoni helyzet szempontjából. Ezt is megjelenítheti a darabban Kazinczy Lajos és Majthényi Zsófia kapcsolata.

– Zsófián keresztül ráláthatunk arra, hogy a házasságkötésben nem sok szerepet játszottak akkoriban az érzelmek. Inkább a vagyon, a származás, a rokoni szálak, a vérvonal volt a döntő. Nemesi származású lányt ritkán adtak alacsonyabb társadalmi helyzetű udvarlóhoz; a vagyont házasították, sokat számított a hozomány. A szerelmi házasság nagyon ritka volt.

– Amikor azonosul egy szereplővel, biztosan erősen belegondol a karakterébe, jellemébe. Milyennek látja Majthényi Zsófiát, milyen nő?

– A második felvonásban egy levélduettből derül ki, hogy ez a hölgy igazából mindig is szerette Kazinczyt. De ez esetben a női szál jelentősége csekély, inkább csak egy üde színfolt a történetben. Olyan erős, sűrű történelmi helyzetet jelenít meg a musical, hogy Zsófia alakja eltörpül benne.

– Vannak kedvenc jelenetei a darabban?

– Tetszik, hogy Majthényi Zsófia egy levelezésben jelenik meg, álomképszerűen, a találkozásuk Kazinczyval sokszor nem a valóság síkján történik. Különlegesnek találom, hogy Magyarország történetéről a szerzőpáros egy rapelemekkel is gazdagított modern popmusicalben szól, amelyben a folk is helyet kap.

A második felvonásban van egy nagyon szép, népies elemekkel díszített álomkép, a címe: Hozd fel, Isten, azt a napot. Fehér ruhában szinte kísértünk a színen néhány percig. Erős képnek érzem, ahogyan megidézi ez a jelenet a tábori hangulatot, ahogyan kifejezi a férfiak elvágyódását a háború okozta nihilből a törődés és a szerelem világába. A Haynau-szálat is érdekesnek tartom. Talán segít megérteni az ő igazát is, azt, hogy miért volt olyan ember, amilyen. Minden diktátor tetteinek a hátterében ott van egy gyermekkori eseménysorozat vagy trauma, ami megmagyarázza, miért hoz felnőttként kegyetlen döntéseket.

– Hihetetlen erős hatása van a darabnak, szinte minden egyes jelenetnek, a vége pedig katartikus. Tapasztalataim szerint vastapssal, állva köszöni meg a közönség az előadást.

– A tizenötödik az irodalom és a zene különleges találkozása, fúziója. Amikor a hadbíróságon vagyunk, rap-elemekkel van átszőve a zene, így könnyebben befogadható a mai ifjúság számára. Azt tapasztalom, hogy ez a jelenet és mások is nagyot tudnak robbanni.

A sikernek az is oka lehet, hogy a nézők rádöbbennek, ez a történelmi darab róluk szól.

Fontosnak tartom, hogy a színházakban ilyen témájú előadásokat is láthasson a közönség.

– A bemutató 2022 áprilisában volt, azóta sok minden történt az életében. Például megnyerte a Sztárban sztár kilencedik évadát, s ezzel a verseny első női győztese lett. Mit jelentett Önnek a műsor?

– Érdekes kaland volt. Komplex feladatokat kellett megoldani. A show-biznisz világa nagyon más, mint a színház. A legizgalmasabb az volt, hogy kiszakadhattam a saját közegemből. Sokat tanultam abból a tapasztalatból, hogy az ember csak magára számíthat. Élő adás alkalmával, ha indul a showtime, ki kell állni a kamerák elé, és nincs több lehetőség, csak az az egy. Amikor jelezte az óra, hogy én következem, néha azt éreztem, mennyivel könnyebb lenne most eltűnni. De be kell menni, és meg kell csinálni a produkciót, senki más nem fogja előadni helyettem. Abban a három percben a lehető legtöbbet kell kihoznom magamból, ráadásul rengeteg néző előtt. A fellépéseket nem előzi meg hónapokig tartó próbafolyamat, mindig csak egy hét állt a rendelkezésünkre; nagyon sűrű volt ez az időszak, hiszen a színházi feladataimmal sem maradhattam el. A Sztárban sztár egy izgalmas, őrült kaland volt számomra.

Egy olyan próbatételnek mondanám, amely fizikálisan és mentálisan is igénybe vett, de megtanított arra, hogy az ember sokkal többre képes, mint gondolná.

– Döbbenetes lehetett megtapasztalni ezt a határtalanságot.

– Az egész versenyt úgy csináltam végig, hogy mindig azt néztem, mi van éppen előttem. Nem is volt időm megélni, hogy valami sikerült-e vagy nem. Felgyorsult világban élünk, mindig megy tovább az élet, forog a mókuskerék, nincs idő megállni. Meg kell tanulni megélni az adott pillanatot, a jelent. Talán nem is baj, hogy nem tudok lehorgonyozni, hátradőlni, és átengedni magam annak az érzésnek, hogy jól végeztem a dolgom. De olykor, egy nehéz feladat után azért mégis meg kell veregetnie az embernek a saját vállát. A Sztárban sztár számomra legfőképpen önismereti játék volt, tapasztalat magamról.

– Számos színházi szerepe mellett a napokban a MOMKultban bemutattak egy izgalmas estet a Cziffra-emlékévhez kapcsolódóan, Találkát adott a sors címmel. Hogyan készült az előadás?

– Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel és Oláh-Horváth Sári író-dramaturg-rendezővel hoztuk létre ezt a Cziffra György életéről szóló egyfelvonásos zenés estet. Együtt írtuk meg a darabot, társítottuk egymással a komolyzenét, a könnyűzenét, a folkot, a jazzt és az irodalmat. Cziffra György zsenialitása és életútja ihletett meg minket. Büszke vagyok erre az előadásra.

– Egyik előadásról rohan a másikra, rengeteget próbál, saját dalai is vannak, önálló lemeze jelent meg. Honnan merít energiát mindehhez?

Amit csinálok, nem munka számomra, hanem hivatás. Azt pedig csak szenvedéllyel lehet űzni.

Így nem is fáraszt annyira, hiszen a szenvedély sokszor fáradhatatlansággal párosul. Szenvedély nélkül el sem tudom képzelni az életem. Ugyanakkor nem jó, ha mindig csak adom az energiát, és nem jön vissza. Fegyelmezettség kérdése, hol húzom meg a határt a felkérések, feladatok vállalásában, és hogy kivel, mivel töltődöm fel. Fontos, hogy amit csinálok, azt szeressem, felkeltse az érdeklődésem, inspiráljon. Éreznem kell egy feladatban a kihívást és a fejlődési lehetőséget, illetve azt, hogy az emberek, akikkel együtt dolgozom, nyitottak rám, kölcsönös tiszteleten alapuló szeretet és rokonszenv van köztünk. Amelyik feladatban nem találom magam, az általában leválik rólam. Nem szabad olyat csinálni, ami nem visz előre. Mindenre nem lehet igent mondani, mert akkor elfogy az ember, és az a minőség rovására megy. Csak arra vállalkozom, amiben el tudom képzelni magam. Szeretném mindig megtalálni a továbbvezető utat, tanulni, fejlődni, változni, javulni akarok. Ez a felhajtóerő folyamatosan dolgozik bennem. Maximalizmusnak is lehet nevezni, vállalom, ha az. Ugyanakkor értékelni kell azt is, amit már elértem, ami mögöttem van. Nagyon fontos persze, hogy milyen visszajelzéseket kap az ember, mert ha mindig azt hallja, hogy mi nem jó, akkor egy idő után elfárad. Nagy erőt ad nekem, ha olyanoktól kapok dicséretet, biztatást, akiknek adok a véleményére, fontosak számomra.

Fotó: Jardek Szabina/Madách Színház

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. március 10-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.