A 40 fős hallgatóságot Simon Katalin gyűjteményvezető kalauzolta a látogatás során, mely a püspöki palotában kezdődött. A palota és a szemináriumi épület a 18. század második felében épültek fel Szily János, az egyházmegye első püspöke főpásztorsága idején.
A püspöki palotában egy tábla őrzi IV. Károly 1921. március 27-i látogatásának emlékét. A király innen indult – mint utóbb kiderült – első sikertelen próbálkozására, hogy visszaszerezze a trónt.
A látogatók azt is megtudhatták, hogyan került a mexikói festő Juan Correa Krisztust a kereszten ábrázoló alkotása a palotába. A festmény eredetileg a Magyarországon élő mexikói nagyköveté volt. A halála után az örökösök a szállítási költségek miatt nem tudták hazaszállíttatni a festményt Mexikóba, ezért inkább árverésre bocsátották. Mikes püspöknek aztán hosszas alkudozással és levelezéssel sikerült megvásárolni az alkotást, amely a főpapi rezidencia legrégebbi művészeti értéke is, mivel 1681-ben készült.
Nem maradt el a nagyterem bemutatása sem, s a látogatók betekinthettek a szobákba és a püspöki kápolnába is. A metszetteremben közelről is láthatták az érdeklődők azokat a G. Battista Piranesi rézkarcokat, valamint neves festők és szobrászok (Raffaello, Rubens, Bernini Pietro da Cortona, Guido Reni) alkotásai alapján készült metszeteket, amelyek Rómát, az Örök Várost ábrázolják.
Az Egyházmegyei Kincstárban és Múzeumban tett látogatás során a vendégek megismerkedhettek a Brenner-kiállítással és sétát tettek a Sala Terrenaban is.
A látogatás az egykori szemináriumban található Egyházmegyei Könyvtár, illetve a külön gyűjteményként működő Herzan-könyvtár megtekintésével zárult. Ez utóbbi különlegessége, hogy tulajdonában van, és a kiállításban is megtekinthető az a kötegnyi pápaválasztási szavazatösszesítő irat, amelyeket a Velencében megtartott konklávéról (1799-1800) hozott magával Herzan bíboros, a második szombathelyi püspök. További kuriózumok még e gyűjteményben: Napóleon levele, a „nyakékper” iratai, Piranesi rézmetszetei, illetve a különleges díszes 18. századi könyvkötések.
Fotó: Molnár Péter
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria